Nem történt károsodás

Olyan sok minden történt, mi pedig olyan keveset írunk. Szomorú ez, de az élet nem habostorta. Olvasóink ezt már régóta tudják, ugye!?

Az elmúlt időszakban játszottunk 3 meccset a bajnokságból, megkaptuk a BL-csoport beosztását, és mivel ez egy blog, ezért fontos azt is megemlítenem, hogy elköltöztem a Dunakanyarba és lett egy kutyám is. És évszázadok óta nem írtam bejegyzést!!! 

Nézzük szépen sorban:

Bajnokság (Ronaldo) – a szurkolók hangulata érdekes módon nem hágott tetőfokára, hiába a 9 megszerzett pont. Ennek egyik oka, hogy hiába van nálunk Európa talán legizmosabb támadóalakulata (Mandzukic, Costa, Dybala, Cuadrado, Bernardeschi, Ronaldo), mégsem fostuk tele az első fordulókban az ellenfelek kapuját.

EMIATT ÉN NEM AGGÓDNÉK!

Főleg nem Ronaldo helyében. Aki a 3. fordulóra kimondottan görcsössé vált. Szerintem érdemes figyelembe venni, hogy Ronaldo 9 évet lehúzott a Realban, ahol köré volt építve a csapat. Száz évesen átjönni a Serie A-ba, nos, nyilván nem könnyű. A védők duplán figyelnek rá, a mi játékunk nem egy emberre van kialakítva (nem is lesz), ráadásul Olaszországban az egy gólos győzelem ugyanúgy 3 pontot ér, mint a 8 gólos alázás. A spanyoloknál a Local Paella ellen lehet, hogy meg sem állt a Real 12-0-ig, de ez itt nem a bohócliga!

Őszintén szólva, ha Ronaldo egész idényben 10 gólt rúg, de megnyerjük a Bajnokságot, Kupát és BL-t, akkor elégedett leszek. Ő nyilván nem, de ezt pont annyira szarom le, mint Allegri Dybala érzéseit, amikor – hiába a közös képek CR7-tel – leülteti a kispadra két meccsen zsinórban.

Ugyanakkor itt lenne az ideje, hogy betaláljon, mert ha fokozódik a görcs, akkor nemcsak rosszkedvű lesz a 30 milliós srác, hanem a marketingértéke is kezd csökkenni (ami egyből csökkent, ahogy a Juvéba jött), és a csapatnak is blama lehet.

De erről beszéljünk akkor, ha már blamának érezzük a történéseket. Jelenleg Ronaldo a világ egyik legjobb játékosa, ha a fene fenét eszik, akkor is. Szerintem hamarosan nálunk is bizonyítani fogja ezt. Ő valószínűleg most is az edzőteremben van, míg én notebookkal az ölemben fetrengek a hegytetőn. NO PARA.

Nyilván leírok ide egy véleményt a Ronaldo – Modric ÜGY kapcsán is. Szerintem Modric nem lett világbajnok, Ronaldo viszont megnyerte a BL-t, ahol annyi gólt rúgott, amivel egy átlagos idényben a Serie A-ban is gólkirály lehetne (oké, túloztam kicsit). 78 percenként beköszönt, csókolom. Ám az efféle díjaknál sokat számít, hogy ki hol játszik, és Ronaldo kénytelen most észrevenni, hogy ő már nem a királyi gárda hátulról tolt szekerén parádézik. Az aranylabdánál is lesz nagy szomorúság – nem az övé lesz a díj, pedig jó lenne, ha ismét zebramezesé lenne.

„Gólt sem rúgtam, Dina sem hívott fel már két napja.”

A  bajnokságban egyelőre a góljai nélkül is megvan a 9 pont. Tavaly az első BL-meccsünk is felkészülési meccsnek tűnt, ahhoz képest már most sokkal jobban néz ki a csapat. Szcsyeszny ijesztő kicsit. A védelem komolyabb (Sándornak nincs cseréje, baj). A középpályán Khedira az egyetlen, akit őszintén tudunk utálni, elöl pedig nevetségesen széles a repertoár. Costa egy őrületes zseninek tűnik a többiek mellett. Dybalát nem értjük. Ronaldo majd belejön. Mandzukic pedig Mandzukic. Puli univerzális, Bernardeschi pedig levágatta a haját, így már nem vagyunk annyira szerelmesek belé, de focizni azért elég jól tud.

BL-csoport (Ronaldo) – ennek a témának külön posztot is szánhatnánk, de inkább besúvasztom ide, ismerve a posztolási ritmusunkat.

Megkaptuk az egyre nyomorultabb Mourinho-féle Manchester Unitedet. Nekem a régi idők frenetikus összecsapásai jutnak erről mindig eszembe, és az, hogy milyen öreg vagyok már – azok a csapatok, HAJAJ!!!

Csoki

Ha nem lesz náluk edzőváltás, akkor nem látom, miért kellene tartanunk tőlük. Pogba állítólag vissza akar jönni hozzánk, még ennek a mikéntje sem világos – esetleg egy Dybala-Pogba csere képében jöhet létre. Ám Paul fizetése akkor sem fér bele Ronaldóé mellett.

 

A Valenciáról kb semmit sem tudok. De a spanyol csapatok közül általában csak a Real, Barca, Atletico hármas számít parának, a Valencia remélhetőleg nem fog nagy gondot okozni.

A Young Boys ellen vélhetően csak azért fogunk 2 pontnál többet szerezni, mert az utolsó meccsen a szokásos élet-halál harcot fogjuk velük vívni a továbbjutásért. És akkor azért leverjük őket.

Kíváncsi vagyok, vajon Ronaldo itt hatékonyabb lesz-e. Mi 2 BL alatt összesen nem szoktunk 15 gólt rúgni.

Olyan magasról rúgta el, még a csapattársa is megrémült.

Dunakanyar – nagyon jó hely, 35 perc a nyugati vonattal. Friss a levegő, Nagymaroson minden szombaton menő piac van. A kertkapumtól 50 méterre turistaútvonal kezdődik. Ronaldo sosem járt még itt, nem tudja, mit hagyott ki.

Itt nem Ronaldo lakik.

Kutya – mindenki szerezzen be egy kutyát!

Dante. Fogalma sincs, hogy ki az a Ronaldo. NEM TUDJA!