Szezonbeharangozó: ezt várjuk az új idénytől

Augusztus 20-án a Fiorentina elleni meccsel indul a bajnokság a Juventus számára. Ennek örömére közös posztban megosztjuk veletek, mit várunk az idénytől, és hogyan értékeljük az átigazolási szezont. Bónusz tartalom: az időgéppel kapcsolatos kutatásait rövid időre felfüggesztő Dina is megszólal!

Hogyan értékelnéd a Juve nyári átigazolásait?

Beni: Én kurvára kivagyok, nem tagadom. Amúgy is utálom Higuaínt, így meg aztán főleg, hogy a világ pénzéért, atomfizetésért hoztuk el alaposan kitömve ezzel a kukásokat. Átigazolási díjban a harmadát, fizetésben a felét éri, mint amennyit az újabban feltűnően Csekonics báróra hajazó Juve költ rá. Pogba távozása fáj, a többi ígéretes, de mindent zárójelbe tesz a Higuaín-Pogba csere.

Darti: Jöjjön még egy jó középpályás (jelenleg Fabregas és Borozgató vannak képben, bármelyiknek örülnék), és jók vagyunk. Higany szerintem túl drága volt, és annak fényében, hogy egy jóllakott rozmár állapotában érkezett meg, eléggé izgalmas igazolásnak tűnik. Pogbát akkor sem engedtem volna el, ha pengékkel vagdossa magát.

higuain_juveDina: A mai hírek szerint Cuadrado talán marad, és ezzel ugyan Pogba pótlása még nem oldódik meg, de ha oda is találnak valakit Moggiék, akkor nem lesz dráma. És úgyis megtalálják. Szóval bizakodó vagyok. Pjaca, Pjanic, Benatia, Dani Alves, Higuain – nem kell elégedetlenkedni.

S4tch: Ha Pogba maradt volna, ez egy laza 10/10-es mercato lett volna. Így – a pénzügyi oldalt nem minősítve – egyelőre ott tartunk, hogy Pogbát Pjanicra, a Volkswagenhez tartó Zazát Higanyra, Cacerest Benatiára, Cuadradót Dani Alvesre cseréltük, és egy év késéssel befutott Coman helyére Pjaca. Már csak egy Marchisio-pótlék kéne.

Tyler: Alapvetően jónak látom, de azt nem értem, mi indokolta a “Pogba + 18 millió = Higuain” üzletet. De Marottáék sokkal jobban értenek ehhez, mint én. Most mondjuk 8/10-re osztályoznám, szerintem még nagyon hiányzik egy azonnal bevethető középpályás, és a ballaszttól is meg kellene szabadulni. Mondjuk ahhoz képest, hogy a cél a csapat egyben tartása és finomhangolása volt, egy kicsit túl soknak érzem a változást.

Az augusztus 31-ig hátralévő időszakban kit igazolnál le Marotta helyében?

Beni: Egy, de inkább két használható belső középpályás kell. Sorolhatnék neveket, de őszintén szólva a tököm tele van az idei mercatóval. Egy biztos: ha lehet, ingyen elhoznám Schweinsteigert.

Darti: Vidalt ingyen.

Dina: Beni ötlete nem rossz, de valószínűbb Brozovics. Már így is tele vagyunk szerbekkel, egyet még elbír a keret. Zidane sajnos mozdíthatatlan.

S4tch: Az előszezonban többször is 4-3-1-2-t játszottunk, úgyhogy legyen James Rodriguez Pereyra helyett. Nyilván ez egy irreális forgatókönyv, ahogy a legtöbb, velünk utóbbi hetekben összeboronált középpályás (Matic, Matuidi, Isco, Dahoud, stb) érkezése is. Mondjuk Dahoudot látom Tyli válaszában, és hát ő irgalmatlan jó. Sőt, a szíriai srác is.

Tyler: Izom kell a középpályára, szóval mondjuk Dahoudot a Mönchengladbachból. Igazából egy új Vidal kellene, de nagyon.

Ki az, akit eladnál a jelenlegi keretből?

Beni: Sztyuaniért nem lenne sztem nagy kár, ahogy Pereyráért sem. Leminát viszont nem adnám el, ez az ő éve lehet. Hernyót sem biztos, hogy elengedném, de ha valamelyik kínai sok pénzt kínál, viheti.

Darti: Hernanes, Pereyra és Asamoah sem szükségesek. Hiába imádom Kwadwót, ha már előre tudjuk, hogy két meccset tud max lejátszani zsinórban.

Dina: Hernanes, Pereyra és Asamoah mehetne. Zazával kapcsolatban bizonytalan vagyok.

S4tch: Hernyó, Győzi. Mondjuk ha újabban az a koncepció, hogy minden évben elengedjük a legjobbjainkat, akkor nem értem, mit keres még itt Buffon, Bonucci és Dybala.

Tyler: Hernanest és Pereyrát mindenképp – főleg az utóbbit, szerintem teljesen haszontalan játékos. Zazában én jobban bíznék, mint mondjuk Gabigolban, őt lehet, hogy megtartanám, csak büntetőt ne rúgjon.

Ki fog a legjobban hiányozni a távozók közül?

mercato01Beni: Nekem Morata. Nagyon a szívemhez nőtt, ráadásul pont az a csávó, aki a fontos meccseken mindig gólt lőtt. Pogba, persze hogy. De ezt már lerágtuk.

Darti: Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy olvashatom már Tyler válaszát, és teljes mértékben egyetérthetek vele. Talán kicsit nyomatékosítanám a “játékát tekintve” és az “emberileg” szavakat. Hú, de izgi, mindjárt odaértek!

Dina: Morata.

S4tch: Szerintem Morata különleges csatár. Ha Zidane nem tudja belőle kihozni a BL-meccseket eldöntő clutch playert, akkor egy pancser.

Tyler: Játékát tekintve nyilván Pogba, de ha nem jön össze a visszatérése, akkor én emberileg sokkal jobban hiányolom majd Cuadradót, tökre bírtam. Amellett, hogy az egész jobb oldalt be tudja játszani, egyszer sem sírt a szája, ha csak csereként kapott lehetőséget, és többnyire hozzá is tudott tenni a játékhoz. Reménykedem, hogy nem véletlen, hogy a klub még nem búcsúzott el tőle hivatalosan, és visszatér – mondjuk augusztus 31-én egy évre, kölcsönbe.

Beég-e Pogba Manchesterben?

Beni: Be bizony. Abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy lehetetlen megfogalmazni, mi számítana sikernek egy labilis formájú, sokat egyénieskedő, még távolról sem kész játékostól, aki hirtelen a világ legdrágább játékosaként kell, hogy bizonyítson. Szóval ha nem bukik meg, akkor is megbukik.

Darti: Tulajdonképpen leszarom. Gondolom nem.

Dina: Annyira nem érdekel. Mit tudom én: megnéztem a MU keretét valamelyik nap – hát, én mondjuk nem vagyok tőlük elájulva. Nem lesz ő rossz, de tényleg nem izgat különösebben a dolog.

S4tch: Attól függ, mit veszünk égésnek. Az angol bajnokság rettentően túlértékelt, Pogba magasan a legjobb középpályás a komplett ligában, elnézve a leendő ellenfeleiket, bárki ellen domináns tud majd lenni. Viszont azt nehéz lenne megtippelni, hogy egy szar liga szar csapatában mire viheti. Conte jó eséllyel zsebre teszi a mezőnyt, de Pogba biztos nagyon örül majd egy ligakupának is.

Tyler: Bár nagyon reménykedem benne, szerintem nem. Nehezen indul majd az idénye, de a szezon közepére már róla fog minden szólni a Manchesterben – pozitív értelemben persze.

Megbánja-e Morata, hogy visszavásárolta a Real?

moratarealBeni: Tartok tőle, hogy nem tartja meg a Real, hanem sok pénzért továbbadja valakinek. Ha így lesz, Morata pályafutása vége felé átmegy Morientesbe, és rendszert csinált belőle, hogy mindig lemészárolja a nevelőklubját.

Darti: Felkészülési meccsen néztem, és az alapján szerintem igen. Most úgy tűnik, hogy kevesebbet fog játszani. De azért drukkolok neki, hátha nem szopja be nagyon.

Dina: Morata nem elég nagy sztár ahhoz, hogy a Real egyik kezdő támadója legyen. Alkatilag nem az. Szerintem ez a Real esetében fontos szempont, bár talán nem annyira, mint mondjuk 10-15 éve.

S4tch: Madridista a fiú, szóval talán nem.

Tyler: Szerintem már most bánja.

Ki lesz év év játékosa a Juventusnál?

dybalasaa

Beni: Azon túl, hogy minden év játékosa Buffon, szerintem Dybala. És én azt várom, jövő nyáron Lemináért kell majd harcolnunk a piacon.

Darti: Dybala már most az év játékosa. Kibaszott nagy császár. Sokat tanulhat tőle Higuain majd az év során.

Dina: Dybala. Idén szerintem vébét is nyerhet.

S4tch: Dybala, Pjanic.

Tyler: Dybala.

Ki okoz majd pozitív meglepetést?

Beni: Dina azzal, hogy talán ír egy posztot idén.

Darti: Leminában bízom, ő tehetséges srác. Azaz nem bízom, inkább reménykedem.

Dina: Lemina. És Beni picsogására tekintettel remélem, hogy Higuain.

S4tch: Leminában benne van, hogy produkál egy kiugró évet.

Tyler: Pjaca, hacsak nem lesz a taktika áldozata, és megtaláljuk a helyét a csapatban. És Leminától is sokat várok.

Ki lesz az év csalódása?

Beni: Higuaínnak akkorát kellene mennie, hogy ne legyen csalódás, amekkorát nem tud, mert nem elég jó játékos hozzá. Nekem amúgy már most csalódás: hogy a kurva anyjába képzelte, hogy ilyen állapotban felveszi a Juventus mezét?

Darti: Az Espanyol elleni meccsen jöttem rá, hogy baszki, ha 90 millióért érkezik egy játékos, akkor MINDEN CSALÓDÁS. Az első csalódás már meg is van, egy dagadt disznó. Én jobban néznék ki focimezben. Minden perc, amiben nem lő gólt, csalódás. A Juve sosem igazolt ilyen drága játékost, törvényszerű, hogy rábasszunk vele. Egyébként sem pontosan értem a koncepciót az ő leigazolása mögött. De Marotta bölcsebb nálam, ebben legalábbis.

Dani Alvestől is félek kicsit, bár ingyen jött. De nem érzem, hogy pótolni tudná a cuki Cuadradót.

benatia_gunDina: Buzi egy kérdés. A meghatározó embereink évek óta nem okoznak csalódást. Higuain meg egy gólgép, és ilyen támogatással úgy is lőni fog 20 gólt, ha önmagához képest szar lesz. Benatia a gépfegyveres gólörömét elhagyhatná. Ha nem fogja, rettenetesen csalódom majd a vezetőségben, hogy nem teszik helyre.

S4tch: Higany szerintem le fogja dolgozni a lemaradását, és minden sorozatot tekintve 20 gól fölött zár majd. Attól viszont kimondottan tartok, hogy Marchisio és Khedira nélkül kell letolni a tavasz jó részét is.

Tyler: Higuain :(((

Mi kell ahhoz, hogy ne a Juventus nyerje a scudettót?

Beni: Rengeteg dolognak kellene egyszerre rosszul alakulnia. Láttunk már ilyet, csak mondom.

Darti: Gondolom, akkor valaki másnak kellene megnyernie!!!

Dina: Guido Rossi.

S4tch: Calciopoli II.

Tyler: Vagy az, hogy annyira a BL-re koncentrálunk, hogy közben bebukjuk a bajnokságot, vagy valami eddigieknél is súlyosabb sérüléshullám.

Képes lehet-e a Juve megnyerni a BL-t?

Beni: Ha a kicsit túlmagyarázott rotációt nem számoljuk, egyértelműen gyengébbek vagyunk, mint tavaly. Igaz, tavaly meg kellett volna nyernünk, így akár idén is versenyben lehetünk

Darti: Pogba távozását emiatt éltem csak meg nagy csapásként, mert jelentősen csökkentek nélküle az esélyeink. Remélem, nem a MU fog elütni minket a BL-győzelemtől. Ja… nem.

Képesek lehetünk. Allegri top edző, kiváló játékosaink vannak. A középpályát jelenleg karcsúnak érzem. De a BL-győzelemhez sok tényezőnek kell összejönnie, van esélyünk. Jó esélyünk van. Több esélyt látok, mint két éve, amikor a döntőig meneteltünk.

Dina: Ha a tavalyit megnyerte a Real, illetve majdnem megnyerte az Atletico, akkor miért ne? Mázli is kell hozzá, de persze, megnyerheti.

S4tch: Az edző, a védelem és a támadók megvannak hozzá, a középpályát egyelőre halványnak, illetve inkább Marcsi és Khedira állapotát elnézve kiszámíthatatlannak érzem.

Tyler: Persze, képes lehet, de nagyban növelné az esélyeket, ha a középpályán még erősítenénk. A fő esélyes szerintem amúgy a Bayern, de a Juve is ott van a 4-5 top esélyes között.

Mikor, milyen eredmények esetén lennél elégedett a szezonnal?

Beni: Ezt most még lehetetlen megmondani. Nyilván az olasz mezőny lekaszabolása alapelvárás, de most már a BL-ben kellene minél nagyobbat menni.

harmony-20Darti: Én mindig elégedett vagyok. Értelemszerűen triplázás esetén nem tudnék semmibe belekötni. BL-győzelemről beszélni mindig vicces, mert azt nem úgy adják, hogy nagy lendületet veszel, aztán megnyered. Meg vagyok róla győződve, hogy tavaly annál is jobban kivertük volna a Realt, mint két éve. Mégis ők nyerték a BL-t. Mondanám, hogy a döntőbe jutással már elégedett lennék, de túl sok elbukott döntőt láttam, tehát a győzelem marad. Így szarok az egészre. Érezzem jól magam az idény során, nevessek sokat, keressek sok pénzt, legyen harmónia az életemben, akkor elégedett lennék.

Dina: A legutóbbi véreredményeim egész jók, lassan közeledve a negyvenhez ugyanezt szeretném tartani.

S4tch: Fene tudja, ez a Juventus. Emlékszem Perugiára, Zidane utolsó évében sima kiesésre egy Hamburg, Depor, Panatinaikosz csoportból, ugyanakkor bármikor el tudunk bukni egy BL-döntőt.

Tyler: A bajnokságot szerintem kötelező megnyerni, a BL-ben legalább az elődöntőig el kellene érni. Ehhez jó lenne, ha nem balfaszkodnánk el egyetlen csoportmeccset sem, ne basszunk úgy ki magunkkal, mint tavaly.

  • Sutyur

    Közben Marotta nyilatkozott: Cuadradot megpróbáljuk visszaszerezni, Zaza marad, Pereyra jó eséllyel megy. Kp-t keresünk, de nem Brozovic lesz az.

    • Juventino

      Ha Zaza marad, örülök. Ha Cuadrado visszatér, még jobban.

      Középső középpályást keresünk, Marotta szerint nem könnyű erősíteni a jelenlegi keretet, mert minőség kell, nem csak mennyiségre megyünk. Ez oké. De nekem ilyen kiégett, levitézlett egykori klasszisokat, mint Fabregas, meg túlértékelt tehetségeket, mint Isco, nem kell a fiatalok elé hozni. Inkább nézem Leminát és Sturarót egész évben, mint ezeket.

      Olyan játékost kell hozni, aki még nem nyert és nem elégszik meg a Real vagy a Cselzi padjával. Witsel jó lenne, de most elvileg maradna a Zenitben. Matuidit is támogatnám, kidekorálta magát francia bajnoki címekkel, de nemzetközileg ő is csak várja a kiugrást. De Verrattit vagy Rabiot-t is meg lehetne próbálni, mert a PSG-nél is annyi az ember középen, hogy úgysem fog mind beférni. De akár még Pastorét is előbb hoznám ide, mint Fabregast vagy Iscót. A Realból #csakaHamesz, nevetséges, hogy létszámon felülinek minősítik, de 75 milliót kérnének érte, mikor 80-ért vették és tavaly alig játszott.

      Maticcsal kezdtünk, ehhez képest nem is értem, hogy kerülnek szóba a spanyol labdaművészek. Elvileg ütköző-labdaszerző/box-to-box-ban gondolkozunk, mert irányítónak/támadó középpályásnak ott van Pjanic és Pjaca.

      Igaz, a bosnyák tegnap 13 perc után leballagott a sör-virsli meccsünkről, ahol legalább Husi betalált, mielőtt a szurkolók berohantak és félbeszakították a meccset…

    • atis123Juve

      Azért ilyen olcsó. Alig használt…

    • Sutyur

      Már továbbítom is Beppe-nek.

    • Jumpman23

      Ha Pumukli jön, akkor jobboldalon hogy lesz a Cuadrado-Lichti-Dani hármas forgatása? Sorbaállnak a szereposztó díványnál?
      Azzal együtt ezek nagyon jó hírek, ha tényleg így gondolkozunk. Pogba…, hát ezen még mindig el-elgondolkozok. Igazából így most egy jutalék, 2-3 év után a MU-Barca/Madrid váltása még egy jutalék. Míg ha jövőre egyből odament volna, akkor nincs köztes lépcső. Bevétekiesés Raiolanak. Vagy nem tudom.
      Fabregast nem csipem. Ahogy Hugit sem. De szép lenne a kezdő 11 velük…

    • Curvasud93

      Berlusconi meg azt nyilatkozta, hogy visszautasított Donnarummáért egy 80 milliós ajánlatot.

  • Pingback: Szezonbeharangozó: ezt várjuk az új idénytől | Zongoracipelő()

  • humorpalanta

    Pogba be fog égni. Egyszerűen Mouból fakadóan. Először a védők előtt fogja játszani, viszont így kiveszi a támadásokból, ami miatt nagyrészt láthatatlan lesz, ahogy az EB-n, mire a közönség megtalálja Pogeszt, hogy ennyi pénzért nem csinál lófasse. Aztán emiatt változtatnia kell Mounak, Pogesz megy előre, összekapja magát, de mások nem fognak beférni miatta, ezért Mou a végére mégis visszarakja hátra, csalódik, szurkerek szétszedik. 2-3 év és jön vissza féláron.

  • Why Always Me?

    Nagyon tetszik, ahogy A Bianka látja a szezont.

    Egyszerre kell reálisnak és szerénynek, illetve baszott nagyképűnek lennünk. Ki nem szarja le, mi lesz? Élvezzük, hogy olaszban mi vagyunk a legjobbak, a Dybaláink minden labdaérintése egy tripla vaginális orgazmus, Buffon pedig 81 évesen keresztbe szopat minden nyamvadt buzi Ronaldót, az Icardikról meg Baccácról meg nem is beszélve.

  • micc

    Ha jól emlékszem 2014 nyara volt, amikor az “El a kezekkel Vidaltól!” mottót tűzte szinte mindenki a zászlajára, pedig röpködtek a 70-75m€-s ajánlatok. Az arab, kínai, orosz milliárdosok egymásra licitálva vitték volna, mi meg azon szurkoltunk egész nyáron, hogy valahogy megtartsuk. Mindenki gigasikernek élte meg, hogy akkor sikerült megtartanunk. Azután tolt egy szezont, ahol szerintem fos volt magához képest, mindenesetre a bájer az előző nyári “értékének” kb feléért vette meg. Az idei nyár tisztára ilyen volt, és ilyen szempontból örülök hogy Pogi most ment el, bőven benne is benne volt egy formavisszaesés…
    Nekem alapjában nem elég ha a Juventus sikeres. Akkor vagyok elégedett, ha úgy sikeres, hogy az innenonnan összekukázott játékosokkal csap ki reálokat meg szitiket a bl-ből, majd a szezon végén csillókért adja el nekik ugyanazokat… és ez így is ment egészen addig, amig le nem igazoltuk Higuaint.. Szóhoz sem jutok..

    • Why Always Me?

      teljesen valid! Barza, Pirlo, Evra, Khedira, Neto, Alves <33333

    • Juventino

      Erre a “Vidalt sikerült megtartanunk”-ra én kicsit máshogy emlékszem: a vezetőség elkezdte megszellőztetni, hogy gondok vannak Vidal hozzáállásával, diszkó, balhék, miegymás, fű alatt meg árulták jobbra-balra. Meg is egyeztek 35 millió fontos vételárban a Manchester Uniteddel, aztán Conte egyszer csak bemondta, hogy “Kabbe gyíkok, én leléptem”. Erre Marottáék kicsit összeszarták magukat, hogy mi lesz most. Sebtiben kinevezték Allegrit, viszont hirtelen fontos lett mindenki, hogy legalább a pályán meglegyen a folytonosság.

      Ha nincs ez a Conte-mizéria, eladtuk volna Artúrót szívfájdalom nélkül, ebben biztos vagyok…

    • micc

      Hát akkor erre másképp emlékszünk.. 😉

    • rakkenroll

      “Nekem alapjában nem elég ha a Juventus sikeres. Akkor vagyok elégedett, ha úgy sikeres, hogy az innenonnan összekukázott játékosokkal csap ki reálokat meg szitiket a bl-ből, majd a szezon végén csillókért adja el nekik ugyanazokat… és ez így is ment egészen addig, amig le nem igazoltuk Higuaint.. Szóhoz sem jutok..”
      – hm, ez szép, meg romantikus, de ha hiszed, ha nem, volt olyan is, amikor egy Platinit, Bonieket, Viallit, Baggiot, Buffont, Nedvedet sikerült innen-onnan összekukázni. Nekem az jobban tetszett azért, bár kétségtelen, az általad említett módszernek is megvan a maga pikantériája.

    • micc

      Ez oké, persze nincs is ezzel baj, de vajon lesz-e olyan időszak amikor a fenti játékosokhoz hozzásorolod Higuaint??!!

    • bombahoppa

      reméljük, igen 🙂

    • Dartagnanx

      Mi sem értjük ezt a fura és szerintünk téves “Juve-romantikát”, miszerint zebramezbe mindenféle kuka játékosok érkeznek. Csekkoljunk már rá a Lippi és Capello-féle Juvéra, kik játszottak ott.

  • xpr

    Én nem érzem Leminában, hogy stabilan jó teljesítményre lenne majd képes. Amikor pályán volt, szerintem baromi lelketlen volt. Keveset futott, viszonylag keveset ütközött, pedig ezeken a meccseken kellett volna a határait feszegetnie, ha komolyan gondolja ezt a kezdő dolgot. A tehetsége alapján pedig benne lehetne, fejben nem elég jó.

    Aztán meglátjuk, remélem tévedek.

  • csuma

    Szerintem kurva jó mercato van eddig mögöttünk Pogba távozásával együtt. Menni akart, ez van. PONT. Persze mutogathattunk volna a szerződésére, betörhettük volna, mint egy rendes-dolgos fekát szokás amerika szebb vidékein. Itt tarthattuk volna még legalább egy évig, hogy 3 BL-t nyerjünk ő meg két aranylabdát. De mi a kurvaanyámnak nézzek valakit hétről-hétre, aki inkáb menne el bling-blingelni a pimp my league-be? Bonuékról nem is szólva, hogy nekik milyen demoralizáló lett volna egy teljes évig hallgatni a duzzogást. Amúgy is nagyon nárcisztikusnak és idiótának kell lenni ahhoz, hogy valaki vissza vágyódjon oda, ahonnan simán elzavarták… Fekete-fehér szívem szakadt meg, amikor bejelentették az orvosit, de én ugyanígy elengedtem volna. Karrier, sportérték vagy siker szempontjából semmi nem indokolta a váltást, mégse akart maradni, ilyen játékost pedig nem tartok meg. Akkor sem ha gazdasági vagy eredményesség szempontjából igazi tökönszúrás. Vidal ugyanez. Elvek és önbecsülés juventinók!

    Az elhozott játékosok színvonalára pedig egy szavunk sem lehet. A világ második legjobb csapatához méltóan vásároltunk, és az sem baj, ha a pénztárcánk tartalmát is megvillantottuk. Ideje volt, hogy lássa a szomszéd strici kurvája is, hogy van pénz lóvéra. Mindenki egytől egyig geci jó lesz, kivéve Pjanic, aki isten. Higany meg kellett. Neki is ez az utolsó esélye, hogy visszavonulása után is emlékezzenek rá, és ne csak olaszország putrijában. Vért izzad majd, meglátjátok.

    Pumikli és Matuidi érkezésével pedig komplett lesz a csapat. Dybi pedig zsebre teszi majd Messit a Bl döntőben és szevasztok!

  • xpr

    A szezon meglepetésének én Benatiát tippelném, szerintem valakit ki fog tudni szorítani a BBC-ből. – Nyilván nem Bonuccit.
    Alves legalább egy tavalyelőtti Evra szintet hozni fog.
    Pjaca ilyen skillekkel a bundásban nagy király lehetne, olaszban viszont kicsit idegen testnek érzem. A BL-ben, amikor bekkelősre vesszük a figurát, viszont kincset érhet majd.
    Pjaniccsal kapcsolatban felemásak az érzéseim, zseniális képességei vannak, csak benne van az a flegma balkáni (Vucinic féle) mentalitás. – tudom, hogy nem ott nőtt fel, még mielőtt belekötne. A bajnokságban ez talán nem fog gondot okozni, de amikor majd a Barca ellen nyomja be a durcit, akkor átkozni fogjuk. Remélem tud valamit formálódni a srác.
    Higuaín nyilván csalódás lesz (az árához és a tavalyi teljesítményéhez képest), de olyan 20 bajnoki gólt azért tippelnék neki.

  • Ricardo

    Bonucci megmutatta milyen az, ha valaki maradni szeretne (pedig még embert is hoztunk már a pótlására), innentől nem kár azokért akik elmennek. A Lemina – Hernanes – Sturaro középpálya mondjuk pont nem BL győztesnek tűnik, de szerintem azért tökölünk ennyit egy utolsó cm megszerzésével, mert a szélsők és a Dybala – Higany duó csúcsra járatása miatt amúgy is több lesz a 4-4-2 ebben a szezonban, ahhoz meg már van elég középpályásunk.

  • Nem értem

    Én triplettát, 30+ gólos Higanyt, full cleansheetes Buffont várok. Minden más bukás. Nyilván.

  • consminor

    Higuain ide, Pjanic oda én a szezon során a Pjaca-Asa-Lemina mennybemenetelét várom. A ghánai nagyon elszántnak tűnik, ha egészséges marad, a középpályán aranyat fog érni a munkája. Pjaca testfelépítése és technikai tudása nagyon ígéretes, Lemina pedig a maga dísznégersében sikerre van ítélve.

  • Gergő Gulyás

    Egy a lényeg!

    • Kelosz

      Akkor lenne igaz, ha az utolsó kép pötty nem férne a képbe. Idén az ACM szerintem 7-10 helyezett lesz, a másik meg 4-7 talán, ha eleget csalnak.

    • Gergő Gulyás

      Úgy legyen! Egyébként csak azért raktam őket oda, hogyha erre járna egy-két szurkolójuk, akkor érezzék a törődést.

    • mi annyira utálunk titeket, hogy még egy oldalon sem akarunk szerepelni veletek a tabellán

  • LeRoi10

    A legnagyobb pozitív meglepetés jelöltem Marrone, méghozzá Bonucci csereembereként. Az elmúlt években gond volt, hogy Bonuccit nem lehet pihentetni és kivenni a csapatból, piszok fontos ő ott középen. Barzagli, Rugani a tapasztalatok alapján nem tudják azt a játékot hozni és szerintem Benatia sem. Marrone ha megkapja a lehetőséget (mint ahogy a felkészülés során megkapta) élni fog vele, egyszerűen sokáig félre volt nevelve, nem középpályára való.

    A szezon sarokköve a sérülések kezelése. 5 középpályásunk is komolyabb térdsérülésből tért/tér vissza. Asamoah egészségesen simán hoz egy Vidal light-ot de akár többre is képes, Marchisio a világ legjobb registája, Khedira maga a rutin, Lemina ígéretes, Sturarot pedig a bajnokságban elbírja a csapat. Ha mindenki egészséges simán a világ top3-4 középpályájában vagyunk de könnyen átfordulhat a helyzet egy Pjanic- Sturaro – Marrone trióra. Bizakodásra ad okot, hogy Asa és Lemina is hozta a teljes felkészülést, Marchisio is keményen dolgozik és nagyon optimista bejegyzései vannak.

    Úgy, hogy ideje lenne a tagdíjból 5 térdet összedobni a csapatnak!!négy!!4!

    • consminor

      én még Mandragorára leszek kíváncsi tavasztól. 3-4 hónap felépülési időt írnak neki. a bajnokságban tehermentesítésre tökéletes lesz, neki pedig jó tapasztalatszerzés lesz, hogy a 2017/18-as szezontól robbantson

  • Kelosz

    Lemina jó, szerintem idén befut (jövőre megveszi a MU vagy MCI 110-120 milláért).
    Pjanic eddig is jó volt, szerintem az Ő játékában sok örömünk lesz (+ tud szabadot rúgni).
    Pjaca idén még nem, főleg ha Pumukli visszasurran a hátsó ajtón. Egyszerűen nem fog elég lehetőséghez jutni.
    Marrone-t én csíptem, mikor bekerült az első keretbe. Remélem hozzá tud tenni a szezonhoz.
    A többiek pedig egyébként is hozzák majd amit kell. Gonzalot pedig qrva nehéz megemészteni, ha lő 40 gólt (mindent összeadva) és jövőre elviszi 70 milláért kínafc akkor ok.

  • Petya85

    Szvsz a csapatnak jót fog tenni, hogy elment ez a kis túlhypeolt csokinyuszi. Most mások is reflektorfénybe kerülhetnek, nem csak a pogbázás megy majd végre, ami a többi játékosnak esetleg demoralizáló is lehetett. A keret nagyon erős, átmenetileg vagyunk csak gyengébbek a középpályán, de Marci és Kebab reményteljes visszatérése után sokkal erősebbek leszünk, mint az elmúlt 10 évben bármikor.

  • daneeka34

    Ezt is összecsalja nektek Moggi!

  • bombahoppa

    bombahoppa egyre érettebb, ha idén nem is, de februárban mindenképp robbant 44!

    • Tigris Willis (ex-YouWentÚssz)

      A TEK már úton van hozzád.

    • bombahoppa

      már lépek lefele otthonról, irány Torinó

  • Tigris Willis (ex-YouWentÚssz)

    Engem senki nem kérdezett, úgyhogy:
    1.Nyári (i)gazolások: Szerintem jók. Igazoltunk egy nagyon nagyon nagyon nagy gólkirályt, egy nagyon Pjanicot, egy Pogba-utód divatdiktátor Alvest, egy szudáni világsztár védőt, akinek a legnagyobb FEGYVERE, hogy simán LESZEDI az ellenfél támadóit és szurkolóit, és egy férfitangaolvasztó balkáni csodagyereket, akinek a mezét rengeteg nő, de mégtöbb férfi fogja majd megvenni nagyon pajzán vágyainak kiéléséhez. Ezek mellett olyan kenyérpusztító kiegészítőemberektől sikerült végre megválni, mint Pogba és Morata. Az egyetlen komoly ballépés eddig Padoin eladása. Tulajdonképpen nem is értem, hogy egy ilyen deal után hogy lehet még a posztján Marotta.
    2. Ki igazolnék még: Padoint vissza és esetleg Davids is jöhetne. Vészmegoldásként Matuidi ÉS Padoin. Vagy bárki…de Marotta ne spórolja ki belőle Padoint.

    3. Kit adnék el? Pizzarrót. Vagyis PInsogliót. Pedersent. Vagy hogy hívják azt a furahajú barna srácot?
    4. Ki hiányzik? Senki. De Padoin biztosan fog.
    5. Pogba beég? Lesz*rom. Egyébként ha beég, az se fog látszódni rajta, höhö…
    6. Morata megbánja? Miután a harmadik góltalan meccsén kifütyüli a madridi közönSEGG, depressziós lesz, összeveszik Zidane-nal, aki lefejeli, mire Morata bosszúból levarrja Zidane fiát, ezért többet nem lesz kezdő, és év végén eladják kölcsön+opcióval a Celta Vigonak.
    7. Év játékosa: Dybala ÉS Hugi. Annyira klasszis kettős lesz az övék, hogy pár hónap után összefornak, és Dibuain néven a világ legjobb csatára lesz(nek). Saját magának fogja adni a gólpasszokat.
    8. Pozitív meglepetés: Hugi. Legalább egy fontos meccsen gólt szerez. De az is lehet, hogy több ilyen is lesz.
    9. Csalódás: Dybala. A nagy elvárások után csak 25 gól + 15 gólpassz teljesítményt fog hozni.
    10. Mi kell, hogy nem mi nyerjünk? Ha Padoin bajnok akar lenni, akkor bajnok lesz. Reméljük, hogy most nem akar.
    11. Juve és BL? Ha a Reallal van a sorsolási bizottság elnöke (Ivanov Albertné közjegyző), az Atleticoval a kátáneccsós kungfupanda Simeone, akkor miért ne lehetne velünk ezúttal a bíró? Együtt sikerülhet.
    12. Elégedett lennék, ha: BL-győzelem: Juve. Bajnoki cím: Juve. Olasz kupa döntője: Cagliari-Inter: 4-0 (Padoin 4 gól)

    • neuropa

      A 7. ponton behaltam. :] De úgy igazán.

  • Juventino

    Állítólag CUADRADO IZ BACK! Kölcsön, ezúttal opcióval. Mire 30 lesz, meg is vesszük…

    • Jumpman23

      nem tudom, ki lesz a kezdő ennyi középpályásból,de neki nagyon örülök. Contenak vajon nem kell, vagy a kiskocos ennyire vissza akart jönni?

    • Juventino

      Cuadrado vissza akart jönni, kérte Contét, hogy engedje el, mert szívesebben játszana Torinóban. Közben Willian az előszezonban meggyőzte Apánkat, hogy jó lesz ő jobbra, Moses pedig visszatért kölcsönből. Ezzel együtt én nem engedtem volna el, ha Chelsea-s lennék, de Juventusos vagyok szerencsére! 😉

      Az más kérdés, hogy egyelőre nem is sejtem, hol fog játszani, mert Allegrinek volt ez az agymenése, hogy Cudri és Sándor nem játszhatnak együtt, mert túl offenzív úgy a két szél. Most vagy eladjuk Lichtit vagy tervben van a 4-3-3 is.

    • Ricardo

      Lehet, hogy légből kapott, de én nem lepődnék meg, ha Quadrado megszerzése után megbizniszelnénk Contéval egy Lichti + pénz = Matic üzletet.

    • Enslaver

      Conte a mi beépített emberünk, ő a tégla. Ha kedve tartja, bárkit kiárusíthat a kékek keretéből nekünk.

    • consminor

      az ügynöke szerint nem lesz könnyű megszülni a dolgot, de ma utazott Londonba megbeszélni a dolgot. reménykedjünk. ha sikerül a mercato végét egy Matuidi/Cuadrado páros érkezésével lezárni, szerintem elégedettek lehetünk. Matuidiért 40 milliót kérnek a párizsiak állítólag, de hátha tudunk belőle alkudni. Raiola az ügynöke, tehetne nekünk egy szívességet a Pogba-biznisz után

    • Babicz Tamás

      Bár Tuttosportos hír, de azt mondják, Conte és a Chelsea rábólintott a 3 és fél milliós kölcsönvételi ajánlatunkra. Opciós jog nélkül. Mi van veled, Kobra?

  • Enslaver

    És még ti nevezitek magatokat újságírónak?

  • Na, örülök azért, hogy Dina kezd kifelé jönni a szifiliszből!

  • Babicz Tamás

    Bruce Willishez csatlakozva én is pontokba szedem a véleményemet. Igaz, sose voltam a Bianka néni blog szerzője, és valószínűleg sose nem is leszek, mert az írói tehetségem a közelébe sem ér az itt publikálóknak (puncs!). És hát még csak nem is írtátok oda a cikk végére, hogy várjátok a pórnép (kommentelők) véleményét, hiszen lesz*rjátok azt. Így ex-YouWentÚssz tiltakozó akciójához csatlakozva én is leírom, mit gondolok. Mert lesz*rom, hogy lesz*rjátok, hogy mit gondolunk mi, egyszerű emberek. 😛

    1. A mercatonk bivaly. A PSG 40-et kér Matüjdiért, amit, Marotta szavaiból kiindulva, mely szerint akkor is jött volna Higany, ha Polip nem megy el, ki kell tudnunk pengetni. Ha őt megszerezzük, és Kwad(ra)do Aszamoha tényleg kisírja Contehnál, hogy visszajöhessen, akkor 10/9-et adok a Kobrának. (Hogy miért csak 9-et, később kifejtem.)
    2. Matuidi-t és Cuadradot, ugye.
    3. Győzi már távozott, eladnám még Hernyót, Barzamackót és a lelkemet.
    Hernyót nem kérdés, miért.
    xpr kommenttárs ezt írta: “A szezon meglepetésének én Benatiát tippelném, szerintem valakit ki fog tudni szorítani a BBC-ből. – Nyilván nem Bonuccit.”. Ez esetben ugye marad Barzagli, akit kiszorít, hiszen a BBC-ből már csak ő van B betűs. Ha meg úgyis kiszorul, és már öreg is, adjuk el az utolsó pillanatban. Hátha most még kapunk érte pár misit.
    A lelkemet pedig azért, mert a jelenlegi közalkalmazotti gyógytornász fizetésemből nem jövök ki.
    4. A távozók közül Pogba fog hiányozni, hogy verje ki a ragya!
    5. Tudom, egy meccsből nem lehet messzemenő következtetést levonni, de Labilis Pogácsa nem úgy fest, mint aki beégni készül Mencseszterben. Megnéztem ma a Szószempton elleni United meccset. (Nem, Pély Barna nem játszott.) Hát Műringyó nem követte el azt a hibát, hogy betette a védelem elé Palit. Nagyjából ott játszott, mint a Juventusban, a középpálya közepének bal oldalán. És hát hiába kívánta a Bianka néni közösség nagy része (egy kicsit én is), hogy akadjanak össze a lábai minden cselnél, legyen rajta 100 milliós teher, ébredjen úgy első angliai fellépése előtt, hogy minden skilljét elvesztette álmában, ezekből semmi nem jött be. Úgy játszott, mint legjobb Juvés meccsein. Igaz, hagytak neki területet, és igaz, hogy a vendégek elképzelése a meccsről egyfajta “Taktika? No, thanx!” volt, de Pogba úgy lubickolt, mint a p*csa. A közönség meg minden megmozdulását óriási ovációval fogadta. No persze lehet ez még másként is, de egyelőre úgy fest, a maga részéről jól döntött. (És nekem most kezdett el igazán fájni, hogy elengedtük. Ezért hát a 10/9 Marottának.)
    6. Igen, Moratta meg fogja bánni, hogy visszament. Ő nem az a karakter, aki a Realba kell. Oda arcok kellenek. Nagy arcok. Alva(já)ró nem ilyen. Legkésőbb jövőre el is fog menni Madridból. Remélem nem úgy, hogy játék nélkül marad, és emiatt egy kategóriával lejjebb talál csak csapatot magának.
    7. Az év játékosa Rugani lesz. Most fog robbantani.
    8. Pozitív meglepetést Marotta fog okozni azzal, hogy nyélbe üti Cuadrado és Matuidi leszerződtetését is. Természetesen kölcsön + opcióval. És Higany. Mindenkit elhallgattat a szezon végére. Mindenkit. Min den kit! (Úgy rúg 30 gól fölött az összes sorozatot figyelembe véve, hogy közben nagyszerűen beilleszkedik a csapatba.)
    9. Az év csalódása Hernyó lesz, mert télen sem igazol el máshova.
    10. Ahhoz, hogy ne a Juventus nyerje a scudettot, az kell, hogy valamikor a szezon során visszalépjen a küzdelemsorozattól. Vagy hogy 2017 május előtt érjen véget a maja naptár.
    11. Képes lehet a csapat megnyerni a BL-t. Amióta Allegri az edző, Ancelotti még nem győzte le a Juventust. (Bayer pipa.) A filozófiát telibe tudjuk sz*rni, és a City a bírói segítséget tekintve nem egy München. (MCity pipa.) Ibra elment Angliába, plusz az új edzőjük EL-specialista, ez meg a BL. (PSG pipa.) A Nagy Spanyol Hármas pont a másik ágon lesz, szépen kiejtik egymást, mi meg a végén megverjük a blancokat, mint rendesen. (AtMa, Barca, Real pipa.) Maradt még ellenfél? Naugye.
    12. A szezonnal akkor lennék elégedett, ha a sérülésemből felépülve a meccsek legalább 80%-án részt tudnék venni, beverekedném magam a kezdőbe, és az első tízben végeznénk. (Csongrád megye, harmadosztály, Tisza-Maros csoport, Pázsit SE.) 😀

    • consminor

      “Ez esetben ugye marad Barzagli, akit kiszorít, hiszen a BBC-ből már csak ő van B betűs. Ha meg úgyis kiszorul, és már öreg is, adjuk el az utolsó pillanatban. Hátha most még kapunk érte pár misit.” – túlságosan korán és túlságosan hétvége van ahhoz, hogy működjön a szarkazmus-detektorom és reménykedem, hogy ez az volt.

    • Babicz Tamás

      Igen, az volt. Barza innen fog visszavonulni, ebben szinte biztos vagyok. Aztán talán elkezd dolgozni az utánpótláscsapataink egyikénél.

  • daneeka34

    Ők nevezik magukat újságí. á, hagyjuk
    http://index.hu/sport/futball/2016/08/20/paul_pogba_a_zseni/

  • Jumpman23

    és közben búcsúzunk Győzikétől. az RTL Klubnál folytatja