Két elbukott és egy tragikus körülmények közt megnyert BEK döntő után negyedjére tiszta szívből örülhettek a juventinók, hiszen 1996-ban Rómában a Juventus az európai futball csúcsára ért – a mai napig ez a klub utolsó sikere a sorozatban.

1995-ben a Lippivel, Moggival, Giraudóval és Bettegával megújult Juventus – megtörve a Milan hazai uralmát – hosszú szünet után megnyerte a bajnokságot, és a Lippi vezette csapat egyértelműen a BL sikert célozta meg a következő évben. Sokan szkeptikusok voltak azonban azzal kapcsolatban, hogy mire viheti a csapat, hiszen Moggiék elengedték a legnagyobb sztárt, Baggiót a Milanhoz – de már készen állt a helyettes Del Piero személyében, aki ebben az évben vált egész Európában ismert és elismert játékossá. Távozott az 1990-es évek egyik legjobb védője, Jürgen Kohler is, az érkezők oldalán a Torinótól érkező Pessotto, a Sampból szerződtetett Jugovics és a Genovából megszerzett Padovano érdemel említést – bár nyáron még egyikük sem tűnt világra szóló igazolásnak, mind a hárman fontos szerepet játszottak a Bajnokok Ligájának megnyerésében!

A csapat a Dortmund, Rangers, Steaua hármassal került szembe a csoportban, és az első négy meccs meggyőző teljesítménye után már meg is volt a továbbjutás. Így az utolsó két összecsapást kicsit le is lazsálta a csapat, így volt lehetséges, hogy az ötödik körben Dortmund győzni tudott Torinóban, majd Bukarestben a Steaua ellen egy 0-0-lal zárta a Juve a csoportkört. Az őszi meccseken már látszott, hogy a Juventus nagyon erős: a Dortmund elleni idegenbeli 3-1-es győzelem, vagy a Rangers elleni hazai 4-1 és idegenbeli 4-0 elég meggyőző eredménysor volt. A csapat vezéreként Del Piero az első öt csoportmeccsen betalált, erre korábban senki nem volt képes a Bajnokok Ligájában. Európa pedig lassan megismerkedett a Del Piero szög fogalmával.

A Rangers elleni idegenbeli 4-0

Mivel a Juve elsősorban a BL-re koncentrált, az olasz bajnokságban némiképp visszaesett a csapat, végül a Milan mögött 8 ponttal lemaradva lett második az idény végén, belefutva olyan komoly pofonokba is, mint a Lazio elleni 4-0-s idegenbeli vereség októberben, a Roma elleni hazai 2-0-ás vereség, vagy a kiesés az olasz kupából az Atalanta ellen.

A kieséses szakaszban a Real Madrid volt az ellenfél, és az első, idegenbeli meccsen csak Peruzzinak volt köszönhető, hogy a Juve megúszta egy kapott góllal: Raul találatával nyertek a hazaiak. Az olasz sajtó eléggé tartott a visszavágótól, sokak szerint az első meccs játéka alapján a Juventusnak nem volt esélye arra, hogy két góllal nyerjen. A csapat azonban rácáfolt a kétkedőkre: előbb Del Piero lőtt be egy szabadrúgást a szétrebbenő sorfal tagjai között, majd Porrini passzát Padovano varrta a Canizares kapujába! Bár a legtöbb Juventus szurkoló számára a 2003-as BL elődöntő a legemlékezetesebb Real-verés, én inkább ezt a meccset idézem fel szívesen – már csak azért is, mert itt a sorozat vége is szép volt. Érdemes még megjegyezni, hogy a madridiaknál pályára lépett Luis Enrique is, aki az idény végén igazolt Barcelonába.

Juventus – Real Madrid 2-0

Az elődöntőben a francia bajnok Nantes következett: a keményen védekező vendégeknek végül a kevés gólja miatt kritizált Vialli talált be (ez volt a csapatkapitány első gólja a sorozatban, Vierchowood szöglet utáni fejesébe piszkált bele), majd az előző nyáron a Sampdoriától érkező Jugovics egy hatalmas góllal állította be a 2-0-s végeredményt. A visszavágón aztán bár a Juve kétszer is vezetett (Vialli és Sousa góljaival), a Nantes 3-2-re nyert, de a római döntőbe Del Pieróék jutottak!

Ahol az előző évi győztes, az Ajax várt a csapatra. A babonások tarthattak a meccstől, hiszen 1978 óta nem nyert „hazai” pályán (azaz a saját országában) BEK/BL döntőt egyetlen csapat sem – akkor a Liverpool a Wembleyben tudott diadalmaskodni. De nem csak az előzmények miatt aggódhattunk: a hollandok egy 19 meccses veretlenségi sorozatot produkáltak az elődöntőig, ahol ugyan otthon meglepetésre kikaptak a Panatinakosztól, idegenben magabiztosan, 3-0-ra nyertek. Azonban nem csak egy erős ellenféllel kellett megküzdenie a Juvénak, hanem a 11 évvel korábbi Heysel tragédia emlékével is: volt, aki úgy fogalmazott, hogy a Juventus első igazi sikerére készül a BL-ben.

50 000 Juve szurkoló előtt a Peruzzi – Torricelli, Ferrara, Vierchowood, Pessotto – Sousa (Di Livio, 57), Deschamps, Conte (Jugovics, 44) – Del Piero, Vialli, Ravanelli (Padovano, 77) összetételű csapat vette fel a harcot az előző évben a döntőben a Milant verő Ajaxszal.

Az amszterdamiak Litmanennel, Kanuval, Kluiverttel, Finidivel Overmarsszal, vagy a de Boer ikrekkel félelmetes csapatot alkottak, de a Juve meglepte őket azzal, hogy egyből támadólag lépett fel. Torricelli távoli lövését még védte van der Sar, de a 12. percben vezetett a Juventus: de Boer esetlenül fejelt egy felívelt labdába, és a kapus és a védő közé berobbanó Ravanelli elpöckölte a labdát, majd kiszorított helyzetből a kapuba gurított. Az első félidő végén aztán egyenlítettek a hollandok: egy könnyen megítélt szabadrúgás után Peruzzi egy tőle szokatlan hibát vétve maga elé paskolta az egyébként nem túl nehéz lövést, a finn Litmanen pedig a kapuba kotorta a labdát. Limanenről egyébként érdemes megjegyezni, hogy bár Barcelonában és Liverpoolban nem alkotott nagyot, tökéletesen illett a van Gaal által felépített gépezetbe, és az Ajaxban szórta a gólokat (9 góllal ő lett a sorozat gólkirálya is, többek közt a 6 gólos Del Piero előtt). A második félidőben támadásban maradt a Juve, de sem Viallinak, sem Del Pierónak nem sikerült betalálnia – pedig a lehetőségeik megvoltak. Sőt, a hosszabbításban is megnyerhette volna a Juventus a meccset, hiszen egy alkalommal Vialli már a kapus mellett is elvitte a labdát, de csak az oldalhálóba lőtt. Jöhettek tehát a tizenegyesek!

Ahol Davids gyenge lövését mindjárt ki is védte Peruzzi! Ferrara viszont nem hibázott, ezzel a Juventusnál volt az előny, majd Pessotto és Padovano is betalált. A negyedik körben Silooy lövését kiütötte Peruzzi, így Jugovics lábában volt a BL győzelem – ő pedig egykedvűen odabaktatott a tizenegyesponthoz, majd a jobb sarokba lőtt – a Juventus pedig megnyerte az 1995-96-os BL sorozatot!

Érdekeség, hogy van der Sar mind a négy alkalommal jó irányba vetődött, de egyetlen alkalommal sem tudott védeni. Peruzzi viszont amikor érezte az irányt, ki is védte a lövést. Ki lehetne emelni egy-egy játékost, de igazából – ahogy az annyiszor jellemző volt a Juvéra történelme folyamán – a végső győzelem nem egy-egy nagy egyéniség, hanem a csapat érdeme volt. A Real ellen döntő Padovanótól a döntőben a saját tizenegyesét magabiztosan értékesítő Ferrarán és Pessottón át a 37 évesen is rendkívül megbízható Vierchowoodig vagy a középpályán elképesztő munkát végző Di Livióig vagy Contéig, a Del Piero melletti gólfelelős Ravanelliig rengetegen voltak kulcsszereplői a győzelemnek.

Az 1996-os az első volt a sorozatban játszott három döntőből, amiből sajnos csak az elsőt sikerült megnyerni, pedig a Juve egyértelműen az időszak legerősebb csapata volt. A sikeres finálé nem akadályozta meg Moggiékat abban, hogy folytassák az általuk jónak vélt transzferpolitikát: ha úgy látták, hogy valaki már nem tud eléggé hozzájárulni a klub sikereihez, netán pótolható egy kerettaggal, vagy egy olcsóbb új igazolással, szívfájdalom nélkül eladták az illetőt. Így 1996 nyarán távozott Vialli (Chelsea), Vierchowood (Perugia), Sousa (Dortmund), Marocchi (Bologna) Carrera (Atalanta) és a sztárallűröket felvevő Ravanelli (Middlesbrough) is. Helyettük jött többek közt Vieri, Zidane, Montero, Iuliano vagy Boksics, és bár a BL serleget nem sikerült megvédeni, a következő évi Juventus szerintem még erősebb volt, mind az 1995-96-os.

(Szolgálati közlemény: az 1985-ös döntőt kihagyjuk a sorozatból, mert nulla a sportértéke. Olvassátok el Dino korábbi írását a Heysel-tragédiáról. Az 1997-es döntőről pedig szintén Dino tavalyi posztját ajánljuk.)