Harminchárom, nyald a seggem télen-nyáron

“Ancora una volta noi, ancora una volta campioni, ancora una volta Juve”

Andrea Pirlo

Allegri tényleg pontot akart tenni az ügy végére. Nyerni, de legalábbis bajnoki címet szerezni érkeztünk Genovába, és a botrányos formába süllyedt Sampdoria ellen ennyi már elég is volt ahhoz, hogy sikerrel zárjuk a küldetést. Harminchárom, nyald a seggem télen-nyáron!

juvecampi

Erről a meccsről nem kell nagyon sokat beszélni, mert nincs is mit. Hoztunk egy átlagosnál valamivel erősebb teljesítményt, és a Samp már ezzel sem tudott mit kezdeni. Marchisio újra aláhúzta, hogy Pirlo posztja már sokkal inkább az övé, Sturaro talán eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta kezdőként, Vidal pedig – nem is tudjuk, mióta – újra a másfél évvel ezelőtti önmagát idézte (4 szerelés, 6 megelőző szerelés, 3 kulcspassz, 2 – pontos – kapura lövés, és egy győztes gól). Most a védelmünk is tanár volt, néhány elszórt labdát leszámítva simán megfojtottuk a Doriát, a csatárok pedig jól, bár nem sok eredménnyel mozogtak. Ennyi kellett a harminharmadikhoz.

Bár sem az ünneplés, sem a mi hangulatunk nem hajolt eufóriába, azért ez a bajnoki cím egy komoly mérföldkő. Új edzővel, új taktikával is ugyanúgy uraljuk a Serie A-t, mint Conte alatt, csak szemben az utóbbi évekkel idén úgy ünnepeljük a bajnoki címet, hogy még nagyon nincs vége a szezonnak. Sőt, csak most jön a java.

Tegyük mindjárt hozzá azt is, hogy a távolabbi jövő sem fest éppen randán. Ha Marottáék okosan mozognak a piacon a Pogbáért kapott zsetonnal kistafírozva, csak még erősebb lesz a csapatunk, miközben a Roma és a Napoli is új edzővel ered majd a nyomunkba, ráadásul az afrikaiaknak idén erősíteni sem lesz annyi zsetonjuk. Az öt zsinórban már abszolút történelmi tett, és óriási esély van rá.

donpadon

A kvázi mögöttünk hagyott szezon a legjobb dolog volt, ami a Juventusszal történhetett. Allegri – komoly ellenszélben – úgy látott munkához, ahogy kell: nem ugrott neki légkalapáccsal és sikítóval a Conte által emelt alapoknak, először hagyta, hogy a játékosai megszokják, és magabiztosságot szerezzenek az új szezonra a régi, jól ismert automatizmusokkal. Aztán amikor (ahogy Conte alatt is) elkezdett elfáradni a 3-5-2, szép fokozatosan átállította a csapatát az idén már első számú formációnak mondható 4-3-és-majd-meglátjukra.

Kapóra jött neki Pirlo sérülése, így Marchisio tökéletesen kiteljesedhetett a védelem előtt, Pogba tovább fejlődött, Vidal pedig a grinta megsokszorozásával pótolta az alaposan visszaesett támadójátékát. Teveznek is sokkal jobban feküdt, hogy ott volt mellette Pereyra, mert így a centerek csináltak helyet neki, nem az előre törő középpályások, ezt pedig a dundi apacs olyan teljesítménnyel hálálta meg, hogy könnyek szöknek tőle a szemünkbe.

Allegri ráadásul jól is forgatta a csapatot, ami azért volt nagyon fontos, mert a belső posztokra gyakorlatilag egész évben nem volt cseréje – a csodálatos Padcinhót leszámítva. Hol Pirlo, hol Pogba volt sérült, Asamoah egész évben nem volt, így amikor ide kellett cserélnie valakit, rendszerint egyszerűen visszaállt három védőre. És ez itt egy nagyon fontos dolog: Allegri Juventusa két formációban is tökéletesen otthon érzi magát, meccs közben bármikor a frászt tudja hozni az ellenfélre azzal, hogy egy pillanat alatt képes felállást váltani.

Elképzelhető, sőt valószínű, hogy Allegri nem lett volna képes arra, amit Conte csinált a duplahetedik Juventusszal. Az viszont nemcsak elképzelhető, hanem szinte biztos, hogy ahhoz a szintlépéshez, amit idén produkált a Juventus, már Conte volt kevés, és pont a tésztaképű házasságtörő kellett a Juventus 2.0 életre hívásához.

Fogunk még elemezni bőven, de most fontosabb dolgok várnak ránk. Addig is legyetek jók, és süssétek el minél többször a 33, nyald a seggem télen-nyáron poént.