Pirlo és Pogba nélkül leutazni Rómába, ahol a pont ezen a poszton legerősebb ellenfél éppen az utolsó esélyét próbálja megragadni bajnoki reményei életben tartására, embert próbáló feladat. Látva az utóbbi hetek vergődését tulajdonképpen egy kicsit már el is könyveltem volna a vereséget, ha nem láttam volna a Roma mindkét Feyenoord elleni meccsét.

(Láttam a holland ultrák pusztításának a nyomait is, a lezárt Trevi kút látványáról az jutott eszembe, hogy ha én római rohamrendőr vagyok, a meleg szart is kiverem bárkiből, akiről azt sejtem, hogy a Feyenoord szurkolója.)

A meccset nyilván mindenki látta, inkább általános meglátások maradtak bennem, amiket amolyan vitaindítónak szánnék. Lássuk őket.

A Juventus 70 percig verte a Romát saját pályáján, mint a kétfenekű dobot. A hazaiaknak sanszuk nem volt, semmiféle veszélyt nem jelentettek, a kezünkben volt a meccs. Ez, kérem szépen, nem csak a bajnokság felett kiharcolt dominanciánk legnagyobb bizonyítéka, de tulajdonképpen a Juventus egyik legnagyobb problémája is. Írtam erről egyet tegnap, jó szívvel ajánlom elolvasásra.

Az, hogy a döntetlennel bajnokok vagyunk, gyakorlatilag biztosra vehető. 12 meccset kell még lejátszanunk, valójában 10 ponttal vezetünk, és az élmezőny csapatai közül a Napolit és a Laziót Torinóban fogadjuk. Rázós lesz a Toro, az Inter és a Palermo elleni meccs, de Ancelotti legyen a talpán, aki ekkora előnyt lead egy ilyen mezőnnyel szemben. Nem fogunk, ez tiszta sor, a bajnoki címünk a döntetlennek köszönhetően gyakorlatilag biztos, még úgy is, hogy lehet bennünk hiányérzet a római meccs után.

Csekkolod Conte arcát a háttérben?

Úgy gondolom, egy igazán jó csapat, egy európai topklub (valahova ide pozícionáljuk magunkat, még ha nem is tartozunk közéjük) másképp intézte volna egy ilyen meccs utolsó 20 percét. Az addig semmit nem mutató Roma Tevez csodálatos kiflije után még össze is zavarodott, volt ott egy ziccerünk, és a római védők néhány percen belül kétszer is pánikszerűen rúgták a parkolóba a labdát. Ott kellett volna beletalpalnunk a képükbe, hogy végleg elnyelje őket a mocsár, és minden kérdést véglegesen lezárjuk, de mi nem így tettünk. A Roma két cseréje nagyon ült, és minden mindegy alapon mentek előre, a Juve pedig magára húzta a hazaiakat, aminek ebben az esetben semmi értelme nem volt.

Mélyen behúzódva gyakorlatilag eltűnik az emberelőny adta minden előny, ráadásul a beszorulásban bőven benne van, hogy ez a Juve-védelem belebakizik a védekezésbe, és máris kész a baj. Nem kell külön kiemelnem, hogy most is így történt (én csak tegnap este láttam a visszajátszásokat, de nincs igazam abban, hogy azt a labdát Marchi bőven kibikázhatta volna a kapuból?). Így fordulhatott elő, hogy egy agyonnyert meccs végén még nekünk kellett izgulnunk a döntetlenért, ami miatt még a tulajdonképpen jó eredménynek számító döntetlen után is komoly hiányérzet maradt bennünk.

Takarodjon, nyilván, de Allegritől azért van, amit nem vehetünk el. A hétfői meccs kapcsán mindjárt két ilyet is mondok: az egyik, hogy agyonverte a padon Rudi Garciát, a másik, hogy Rómában került napvilágra, milyen csodálatosan kényelmes érzés, ha a csapatunk két formációban is képes magas színvonalon teljesíteni. Allegri tökéletesen vezényelte le az átállást, hiszen idén már jobbára 4-3-2-1-ben verjük rommá a mezőnyt, miközben bármikor vissza tudunk váltani az unalomig drillezett, és pont ezért igen hatékony 3-5-2-re. Lehet, hogy Conte is meg tudta volna csinálni, de Allegri meg is csinálta.

Allegri pont arra készült, mint a Dortmund ellen, csak most megkérte Chiellinit, hogy ne bolondozzon. A háromvédős rendszer gyakran ötvédősre csúszott össze, előttük Marchi és Farturó szétfutotta és ütközte az ellenfelet, Károly szokás szerint hátrasegített, és Morata is sokat dolgozott visszafelé, bár neki nem volt nagy meccse. Ennek lett az eredménye, hogy a Romának köze nem volt a meccshez, Buffonnak csak annyi dolga volt, hogy telóról feltegye a szünet iksz-vége vendéget (3,20-ért). A kontráink, ahogy arra számítani lehetett, kevesebb veszélyt jelentettek, hiszen Pirlo és Pogba hiánya azért érződött a hosszú passzok pontosságán (Marchi: 8/4, Vidal 6/0, Bonu 12/6), de még így is szerezhettünk volna gólt. Ők meg nem.

Sokan előveszik Allegrit, mert szerintük elfáradtunk, és későn cserélt. Erre meg azt mondom, mégis ki a bánatot kellett volna behoznia? Nézzük meg, kik ülnek a padon, után követeljünk cserét a pályára. Padcinho persze beszállt a végén, de rajta kívül nem is volt középpályásunk a padon, csak Pogba, akit az erős fénytől is óvni kell most. Az jogos, hogy a Morata-Coman csere jöhetett volna jóval korábban.

Nem kunszt győztest hirdetni

Bár Vidalról tegnap már azt találtam mondani Joe Kapitánynak, a 75. és 76. diplomájához tartozó szakdolgozatokat egyszerre írok Nagy Machinátornak, hogy lassan olyan, mint Sissoko: megszerzi, és azonnal eladja. Bár tegnap is csak 73 százalékkal passzolt, egy sorral hátrébb összehasonlíthatatlanul több hasznot hoz a játéka, mint a csatárok mögött. Kiharcolt egy kiállítást, ő járt a mezőnyből a legközelebb a gólhoz, és kiosztott három kulcspasszt, ami már azért elég masszív teljesítmény. Úristen, hogy kéne egy jó Vidal a Dortmund ellen!

A Romáról is mondanék két dolgot. Az egyik, hogy elég szomorú látvány, amikor a Roma akkor kezd el játszani, amikor lecserélik az egymás alulmúló Tottit és De Rossit. Utóbbit azért, hogy ne állíttassa ki magát. A másik, hogy egyrészt ez a cikk igaz, pontosan így történt, miután a 20 perces levezető futás alatt megállás nélkül kurvaanyázta 5000 Juve-szurkoló, másrészt viszont Nainggolan kikúrt jó játékos. És lehet utálni, meg köpködni, de én Pogba árából úgy megvenném, mint a huzat. Simán adnék érte 30-at, annyiért már elengedné a Roma, hiszen pont ennyit fizettek Iturbéért (hahaha!!).

Részben nyilván önös érdekből, de azt kívánjuk, hogy a Roma nyerje meg az Európa Ligát. Akkor ugyanis négy olasz csapat lenne a Bajnokok Ligájában, és talán fejlődik mindenki annyit, hogy igazi versenyre késztessen minket. A győzelemmel felérő döntetlennel csak még inkább megemelkedett a Dortmund elleni meccs tétje. Ha kiesünk a BL-ből, méla unalomba fullad a tavaszunk, mert se izgalmak, se nemzetközi foci nem vár ránk.

De én még mindig azt mondom, hogy továbbjutunk. Az pedig már egy egészen jó év, amikor áprilisban még állsz a BL-ben, zsebedben a bajnoki cím. Ja, és bejutottál a kupadöntőbe, mert fel sem ocsúdunk, és máris itt a Fiorentina elleni kupameccs.

Ez innentől nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de ez az egyik kedvenc Juve-túrámként vonul be az almanachba. Még úgy is, hogy a haza utat megspékeltük egy ötórás reptéren csövezéssel. Jelentem, Roma a tél végén is gyönyörű, jó pizzát még mindig a nápolyi halasok csinálnak, és az olasz ultrák még mindig a csokit részesítik előnyben az ördögzsályával szemben, amiről a stadion fölött összeálló füstfelhő tanúskodott.