Fogyunk

Nővérke, kérhetnék még abból az opiátból egy csöppet a mai elalvós infúzióba? A múltkor is úgy éreztem, mintha a mennyei szférák muzsikáját a Dave Lombardo, Trey Azagtoth, Geezer Butler trió húzná a szoba sarkából. Beküldené azt a fiatal medikus gyereket, hogy inkább ő katéterezzen meg? Tudom, hogy semmit sem fogok érezni, de érti, na. És mielőtt kirántja a drént a csont mellől, megtenné, hogy a képembe gyűr egy apportfát, amire ráharaphatok?

Előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz a blog profilváltása. A jogász és a reklámguru posztját átveszi két sebész, a pénzügyes és a geográfus helyére aneszteziológust és reumatológust ültetünk, _benit meg átképezzük urológusnak, abban úgyis otthon van báj difólt. Kis híján ott tartunk, hogy ha szeretnénk valami konkrétat írni kis kedvenceinkről, akkor nem kulcspasszokban, szerelésekben, gólokban és játékpercekben kell gondolkodnunk, hanem konzervatív kezelésben, felépülési időben, rásérülésben és rojtosra szakadt izomcsoportok számában. 13 mérkőzés után Bonucci az egyetlen, aki eddig végig a pályán volt, és mindössze 6 olyan játékosunk van, aki a lehetséges játékpercek 70%-át elérte. Persze ez lehetne a hatékony rotáció eredménye is, de inkább az van, hogy nagyrészt a kényszer alakítja az összeállítást. A holnapi (igen, ne feledd, pénteken játszunk Firenzében!) keret mindössze 20 játékost számlál. Húszat, ebből a négyvédős rendszerhez igazított kezdőbe elképzelhető Padchinho, Bonucci, Chiellini, Evra négyes le is fedi az aktuális védő-kínálatot, egyetlen védőcsereként Ogbonna marad. Mázli, hogy Licht “csak” eltiltott (majdnem elment rajta a hétvégi derbi, erről picit később), úgyhogy a jövő heti, do-or-die BL-harcban számíthatunk a vadbarom szöszire.

Rövid leltár, aztán visszatérünk a meccsekhez:

  • Kwadcsit megműtötték, és mert jól viselkedett, anyu vett neki egy tabletet. Várható felépülési idő: 3-4 hónap. Azt hitted, az Afrika-Kupánál jobban semmi nem fog bebaszni vele kapcsolatban? Nesze, hunyoríts, már fröcsköl is a trágyaszóró.
  • Romulót szintén megműtötték, nála is 3 hónapig tárgytalan a versenysport. Cumi.
  • Barza valamikor a 20. forduló körül térhet vissza, ha addig valami váratlan nem éri.
  • Caceresnek már hetek óta csak pár nap hiányzik a gyógyuláshoz.
  • Marrone: lásd Caceres.

…és ők mind-mind védekező játékosok. Paratici már fel is túrta védőért fél Európát, a szokás szerint hiperaktív digó sajtó már az ex-izés Rolandót, a baseli Schärt, a firenzei Savicot és Ruganit is _bianconeróba öltöztette. Meglássuk. Az tuti, hogy legalább egy, sokoldalú emberre szükség lesz a télen.

klinika9

Van egy opiátok nélkül is visszatérő rémálmom. A veretlen Conte-csapat úgy lett bajnok, hogy valamikor tavasszal produkáltunk egy méregerős szériát. A teljes képhez hozzátartozik, hogy 29 kör után Allegri Milanja még 4 ponttal vezetett. Aztán jöttek a milánóiaknál a sérülések, nálunk a god mode, és valamikor áprilisban fordult meg végleg az állás. Mi ebben a rémálom? Képzeld el ugyanezt úgy, hogy Allegri a mi padunkon ül. Oh, wait…

allegri

Szóval ott tartottunk, hogy Firenzébe egy enyhén fogyatékos kerettel érkezünk. Még az is lehet, hogy ismét három védővel lesz muszáj kiállni a bianconero sereg!!! Pedig kezdett tetszeni a nyíltabb játék akkor is, ha a szerkezetváltás óta többet kontráznak meg minket, mint az elmúlt 3 szezonban összesen. A GdS és a Sky szerint is a Buffon – Obama, Leo, Chiello – Pereyra, Artúr, Szundi, Palika, Evra – Nándi, Vladimir csapattal megyünk neki a liláknak. Ez azért jó hír, mert az atomkezdőből Marchisio, Tevez, Licht, Morata és Padchino pihentek lesznek keddre!!4!!

A lilákon amúgy van mit megbosszulni. Maxi megmutatta, hogy a Conte-éra axiómáit le lehet dönteni, és idegenben is gerincre lehet vágni a skandináv középcsapatokat, szóval úgy tűnik, a csapat át tudja lépni a saját árnyékát. Most egy rút tendenciát kéne csak megfordítani: míg a veretlen szezonban egy ötöst rúgtunk Borucnak (a kegyelemdöfést Padoin vitte be), addig a következő szezonban már csak egy renyhe 0-0, tavaly pedig az évezred legpocsékabb negyed órája jött össze. Azóta egyszer jártunk arrafelé, a hullaszar meccsen kiizzadott EL-továbbjutást akár el is felejthetjük. Inkább építsünk arra, hogy a pocséknak mondható október után 100%-os novembert hoztunk:

november

Montelláék sincsenek rossz sorozatban (utolsó hármat behúzták), mégis felemás a szezonjuk. A tavalyi Juve-waterloot triplával eldöntő Rossi még egy percet nem játszott, Gomez pocsék formában van, Babacar hullámzó, és Cuadrado is nehezen lendült bele, úgyhogy gólvágó híján az eredmények is nehezebben jöttek. A Sassuolót mindössze 1 ponttal előzik, nyolcadikok, ennél többre számítottak. Viszont náluk pont ugyanaz a helyzet, mint a Toro esetében: részükről garantált a 100%-os erőbedobás.

Utólag is le a kalappal a Bikák előtt. Büdös nagy mázli kellett a győzelemhez a hétvégén. Persze az is egy megközelítés, hogy csak az Evra, Vidal kettős balfaszságának köszönhetjük az egyenlítő gólt (ami garantált, hogy bekerül az év végi összeállításokba, ritkán viszi egy játékos 78 méteren át kapuig a lasztit), ezen kívül a Torónak maccsa sem volt. Ja, hogy nekünk se? Háromszor találtuk el a kaput, és ebben már benne van Vidal duplán lőtt tizije. A fél csapat masszívan maga alatt teljesített. Igaz, hogy Evra sérülésből tért vissza, ettől még nem kéne lassabban mozognia, mint egy lépegető exkavátornak (by Tyler), Llorente 15x ért labdába, ebből egész pontosan zéró volt hasznos, Tevez ártalmatlan volt, mint egy kölyök bernáthegyi, és az elmúlt hetekben egyébként pompás Pogba is pont annyira tűnt elhivatottnak, mint Dino Dina a Nemváltóműtét-ellenes Világliga alakuló ülésén. Viszont Licht egyenesen botrányos volt. Nem is a két sárgája miatt; bár azok kicsit erősnek tűntek pláne ahhoz képest, hogy Forrest mindössze kétszer szabálytalankodott. Inkább a teljességgel meddő és értéktelen mezőnymunka miatt kutyáztuk. Evrát is lefocizta Peres, mint a büdös szart, de Evra így is próbálkozott néhány beadással, és szerzett pár labdát. Licht 2 nyamvadt szerelésig jutott, egy beadása sem ért célba, mintha a pályán sem lett volna. A nekünk általában imponáló, de tőle inkább fárasztóan unalmas arroganciája meg csak hab a tortán. Ha egy éve bárki megkérdezi, kit tartok a legjobb védőnknek, Barza mögött simán Lichtit választottam volna. Elnézve az idei formáját viszont nem vagyok benne biztos, hogy ragaszkodnék a hosszabbításához.

licht

Szóval így állunk most: egy kissé szerencsésen agyonnyert novemberből érkezve, kissé megtizedelve, magunkhoz képest nagyrészt vállalható formában, duzzadó tagokkal, ugyanakkor az ismét csak elbaszható BL-szezon jeges, hagymaszagú leheletével a nyakunkon. Emiatt kissé háttérbe is szorulhatna a toszkán látogatás, de szar ügy, ez nem fér bele. Bőven elég volt a Genoa, Sassuolo páros elleni bénázás, a tavalyi firenzei összeomlás és a Déli Áramlat lefújása, amin Darti bármilyen pénznemben kifejezve milliárdokat bukott. És ha már Genoa: az ott elbukott meccs utáni Allegri-nyilatkozat (“ha nem nyerhetünk, legalább az ikszet tartsuk meg”) és a derbi ótvar játék mellett végig győzelmet célzó hozzáállása között őrületes különbség van. Pont annyi, amivel tovább lehet menni egy kiélezett BL-csoportból, és magunk mögött tartani az egyetlen ellenfelet a scudettó pajzsért folyó versenyfutásban.