Abbahagyom a számozást, mostantól fantáziadús alcímeket kap a posztsorozat, ahogy a Batman filmek is. Most épp ez tűnik ideillőnek. A Forever kifejezést arról szól, hogy jelen állás szerint ez a véleményünk sosem fog megváltozni. Nincs miért megváltozzon.

NINCS.

Tájler néhány listán megosztott gondolatát szemrebbenés nélkül ellopom, ami mondjuk nem gond, hiszen a blog bevételeit egyenlően osztjuk el, és gyakorlatilag elkölthetetlen pénzmennyiségről van szó.

Az első és legjobban megfogható ilyen meglátás az, hogy Allegri mostanában inkább Zaccheroni szintű edzőnek tűnik, annyira kilátástalanul szaladgált a csapat a pályán most és minden idegenbeli meccsen.

Mit mond Allegri, ha a taktikáról kérdezik?

Nem elég, hogy Allegri be akarta vezetni az internetadót, a vereségek hatására látszólag már meg is hátrált.

Igaz, nem tudta megakadályozni, hogy Pogbával szerződést hosszabbítson a klub, de irányítása alatt kulcsjátékosaink piaci értéke rohamos zuhanásnak indult. Vidal árnyéka önmagának, elfelejtett játszani. Pogbával mostanában senki sem ült le atyai beszélgetést folytatni arról, hogy nem elég a hetente másféle kinézetű barom frizurát kitenni a pályára, hogy utána szétflegmázzuk magunkat, teljesítményt is fel kéne mutatni.

Teljesítményt pedig senki sem mutat fel mostanában, az egy szem Tevezen kívül, aki szintén elfáradt kicsikét az utóbbi időkben.

Nyomorult Morata lassan 10 centiről is csak olyat fog tudni lőni, hogy kifogja a kapus, sajnáljuk szegényt, mert van benne potenciál, de itt lenne az ideje betalálni.

Annyira mérges voltam, csak csapkodtam össze vissza!

Allegri segítségével az elmúlt hetekben nemcsak a magunkban meglévő lelki erőt sikerült eltüntetni, de az ellenfelekben meglévő egészséges félelmet is.

Kurvára nem vagyunk az a csapat már, aki „úgyis nyer”. Az elmúlt hónap mérlege: 3 vereség idegenben, 1 döntetlen idegenben és 2 győzelem hazai pályán.

Októberben tehát többször kaptunk ki, mint nyertünk. Régen volt ilyen.

De szomorúbb, hogy az egyetlen elfogadható vereség az Atleticó ellen történt, ráadásul az is csak papíron volt elfogadható, hiszen a valóság az, hogy elfogadhatatlan játékkal sikerült elérni a 0 pontot. A pontok számának megfelelő kapura lövéssel. Hoppá.

Mondhatnánk: „Van ilyen, mit picsogsz, gecó, hát szeptemberben meg ötöt nyertünk!” – igen ám, de a játékunk színvonala nem felfelé mozog, hanem lefelé. Tehát nem az egyre erősebb ellenfelek miatt szopunk, hanem azért, mert egyre kilátástalanabb szar az, amit a pályán sikerült nyújtani.

Nem volt les – de ha les lett volna, akkor is megérdemeltük volna.

Mióta a védelmünket kitiltották Amerikából, nem igazán lehetünk nyugodtak. Két támadó kontrázta le öt védőnket a minap, az nyilván nem elfogadható.

Én személy szerint továbbra is borúlátó vagyok, jobban mint eddig bármikor. Tavalyhoz képest nem léptünk előre játékban, pedig a keret valamivel mélyebb lett. A sérülések száma már mostanra elérte egy átlagos Conte-idény teljes sérülésszámát. Nem egyre jobbak vagyunk, hanem a csapat mintha egyre jobban szétesne, már nincs meg a fejekben a Conte-éra játékrendszere – fejetlen szaladgálás van. Az ellenfél mindegy – a játék stabilan szar.

Hol van a tűz? Hol van a hajtás? AZ ALÁZAT, A TEPERÉS, AZ AKARÁS? Több van ezekben a játékosokban, ki kéne hozni belőlük.

Allegri tegye meg, vagy takarodjon az anyjába!!!!

Ezt üzenjük annak, aki szerint a döntetlen is elfogadható lett volna a Genoa ellen idegenben.