Talán kimondhatjuk: a Juventus szinte csak jobb híján húzta be Genovában a 3 pontot. Ahogy a Milan ellen, úgy ezúttal sem érdekelte Buffonékat, hogy melyik csapat az aktívabb, és melyik tesz többet a győzelemért. Nem fontos, az ilyesmi már rég nem számít, és aki érti a focit, az tudja, hogy a meccs képe sokszor gyakorlatilag csak a felszín, és semmi köze a végeredményhez. Egyúttal elmélkedünk arról is, hogy milyen az, ha egy erőtől duzzadó, magabiztos csapatot sújt a bíró – hát, ilyen.“Tevez nem lett nevezve” – az apacs egész éves formáját tekintve ez csak akkor fordulhatott volna elő, ha elveszti a végtagjait. De mivel ilyesmiről szó sem volt, már ebből érzékelni lehetett, hogy Conte nem adná vérét a vasárnap esti három pontért. A meccs eleje csendes Juve-fölényben telt, komolyabb helyzet nélkül. Az azonban már ekkor is látszott, hogy Asamoah nincs éppen hanyatlásban, és Pogba is lassan visszatalált abból a légüres térből, amelyben az elmúlt hetekben mozgott. Vidal viszont továbbra is észrevehetetlen (ne dőljünk be a Fiorentina elleni góljának, az csak trükk volt): a jó formában lévő Vidal a világ egyik legjobbja a posztján, a rossz formában lévő Vidal a világ egyik legrosszabbja. Szerencsére többnyire jó formában van, de a középutat képtelen megtalálni. Márpedig nem fog pihenni. Csütörtökig legalábbis biztosan nem.

Nem érti

A folytatásban csak az számított eseménynek, hogy rövid időn belül két Osvaldo-gólt sem adtak meg: az egyik olyan volt, mint a másik. Viszont a második nem volt les. Ha a Juve javára tévedett volna ekkorát a játékvezető, akkor még abban a percben összeül az ENSZ BT és az Unió, hogy tiltakozzon a szabad világ elleni újbóli merénylet ellen.

A második félidőben viszont a Genoa eldöntötte, hogy megpróbál győzni. Ehhez minden adott volt: motivált és fizikailag tökéletesen felkészült hazaiak, míg a Juventus többnyire abból élt, hogy lassította a játékot. Nem kell egyetérteni, de ebben a csapatban Caceres egyre nagyobb hibapontnak számít, végig bizonytalannak tűnt, és az kevés, ha sokat melózik ugyan, de elemista bakikat követ el (most is volt egy hajmeresztő labdaeladása, illetve egyszer a 16-oson belül bénázott egy orbitálisat, még szerencse, hogy Chiellini kimentette).

A Genoa 16-osán belüli kezezés megint egy olyan esemény, amely ha a Juve oldalán történik, akkor össznépi felháborodás kíséri, de mivel ami meg ott történt, azt befújta a spori, ezért mindenki elégedetten hátradőlhetett. Már Calaio arcán látszott, hogy el fogja rontani a tizit, szerencsére Buffon is pontosan olvasta a félelmet a cserejátékos tekintetéből. És itt ki is térhetünk arra, hogy egy mentálisan a topon lévő csapat mennyire másképpen reagál a bírói döntésekre, mint az az együttes, amely csak ebbe kapaszkodhat: Conte időszakos hisztijei persze a színház részeként értékelhetők, de Osvaldo meg nem adott gólja, illetve a tizenegyesgyanús kezezés után sem kezdtek el hőbörögni a játékosok. És ez a fontos.

Összhang

Hanem a totálisan motiválatlan Quagliarella elleni szabálytalanságot követően Pirlót végre önfeledt ordításban láttuk kiteljesedni (a Facebook egyik hozzászólója szerint csak ásított), hiszen egy olyan meccset hozott a csapatnak, amely a legjobb pillanataiban is csak egy ponttal kecsegetett – kivéve, ha a csaló bíró meg nem adja Osvaldo gólját, hiszen akkor a Genoa összeomlik, és 90-0-ra győz a Juve, vagy ha megadják a tizit, amit persze biztosan belő Vidal, a Genoa ekkor is összeomlik, vagy (egy teljesen logikus gondolatmenetet követve) Osvaldo gólját megadják, a tizit is, ezzel 2-0 lesz, a Genoa pedig hiába kap büntetőt, nem lövik be, aztán Pirlo becsavarja a szabit, így 3-0-al hozza a meccset a Juventus.

Idiótának lenni igazi csapás.