Az öngólok párharca

Ma este a Serie B-ben játszó Avellino ellen kezdi meg az olasz kupát a Juventus. Ennek kapcsán felidézzük a két klub eddigi kupacsatáit, és kicsit beszélünk a várható összeállításról is. Közös pontok, érdekességek, öngólok – mi a figyelemfelkeltő, ha nem ez?!

A Juventus eddig 6 alkalommal játszott az Avellino ellen a kupában, ebből kétszer otthon – mindkétszer a Communáléban, és mindkétszer délután. A mérleg 5 győzelem és egy döntetlen, és minden alkalommal a Juve jutott tovább. Először 1974 szeptemberében Avellinóban találkozott a két csapat, és a Zoff, Cuccureddu, Longobucco, Gentile, Morini, Scirea, Damiani (Altafini 46), Causio, Anastasi, Capello (Viola 64), Bettega összeállítású csapat Bettega és Viola góljaival két gólos vezetést szerzett, így a 90. percben lőtt hazai gól már csak a szépítésre volt elegendő.

Az 1981-es párharc már oda-visszavágós alapon zajlott, és a Juventus mind a két meccsen győzni tudott. Az egymás elleni találkozók előtt mindkét csapat  megnyerte a csoportját  – ugyanis ekkoriban ötcsapatos csoportküzdelmekkel kezdődött a sorozat érdemi része. Az idegenbeli meccsen ugyan Zoff balszerencsés öngóljával a hazaiak megszerezték a vezetést, de a második félidőben Verza, Causio és Bettega is betalált, így a visszavágót kényelmes helyzetből várhatta a csapat.

A második meccsen szintén volt öngól, mindjárt kettő is: a vendégektől Repetto és Giovannone is a Juvét segítette (mondjuk előbbi a másik kapuba is betalált), így fordulatos meccsen 3-2-re nyert a Juventus, és az elődöntőbe jutott (a sorrendben első Juve gólt Verza szerezte egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után). Érdekesség még, hogy mindhárom hazai gól szabadrúgás után esett. A vendégek második gólját szerző Beniamino Vignola 1983-ban egyébként a Juventusba igazolt, és góllal valamint kiváló játékkal járult hozzá az 1984-es KEK győzelemhez, és tagja volt az 1985-ös BEK győztes Juventusnak is. A kupában egyébként következő kör jelentette a végállomást a Juvénak: a Roma összesítésben 2-1-re nyert, és végül övék lett a végső győzelem is. (A Juventus pedig bajnok lett az év végén.)

A következő Juve-Avellino randevút elhozó 1988-as kupasorozat érdekes lebonyolítással zajlott: a 6 csapatos csoportokban a győzelemért 3 pont járt, döntetlen esetén pedig tizenegyespárbaj következett, aminek a győztese 2, a vesztese pedig egy pontot kapott (egy évvel később a magyar bajnokságban is ezt a rendszert alkalmazták). A Juventus a 6. csoportban a Pisa mögött második lett, és továbbjutott. A nyolcaddöntőben a Pescarát kettős győzelemmel ejtette ki a Rino Marchesi edzette csapat, így ismét a négy közé jutásért küzdhetett meg az Avellinoval. Ebben a párharcban született az egyetlen eddigi döntetlen: a mai másodedző, Angelo Alessio találatát ugyanis Cabrini 76. percben szerzett öngólja egyenlítette ki. A visszavágónak tehát ezúttal komoly tétje volt a Tacconi, Bruno, Cabrini, Bonini, Brio, Tricella, Alessio, Magrin, Rush, De Agostini, Laudrup összeállítású csapat számára. Ennek a meccsnek is voltak érdekes szereplői a vendégek részéről: edzőjük az Atalanta jelenlegi mestere, Colantuono volt, játékosként pályára lépett az az Adolfo Sormani, aki 2007 és 2010 között a Juve utánpótlásában dolgozott edzőként. Sergio Brio fejególjával végül a Juventus nyert, és jutott tovább, de Storgato (ex-juventino) kapufájánál eléggé rezgett a léc… A továbbjutást követően aztán most is az elődöntőig jutott a csapat, a Torino ugyanis 3-2-es összesítéssel jutott a döntőbe, hogy ott aztán kikapjon a fénykorát élő Sampdoriától.

Az eddigi utolsó kupapárharc könnyed Juventus sikert hozott: 1995 augusztusában idegenben nyert 4-1-re a Lippi edzette csapat. Az összeállításban már a fiatalabbak is felfedezhetnek néhány ismerős nevet: Rampulla, Porrini, Carrera, Vierchowod, Torricelli (Sorin 77), Di Livio, Conte., Deschamps (Tacchinardi 84), Jugovic, Padovano (Del Piero 71), Ravanelli. Padovano vezető gólját Bortuluzzi ugyan még kiegyenlítette, de Ravanelli 44. perces találata után már nem volt válaszuk. A második félidőben aztán Jugovics és Del Piero is betaláltak. A legjobb nyolc közé jutó Juve aztán a következő körben ki is esett, miután hosszabbítást követően 1-0-ra kikapott Bergamóban (a hazaiak aztán a döntőig meneteltek, csak a végén állította meg őket a Fiorentina).

A bajnokságban összesen 20 alkalommal találkozott az Avellino és a Juve, 10 győzelem, 8 döntetlen és két vereség a mérleg a mi szempontunkból. Az utolsó vereséget 1988-ban (a fentebb említett kupapárharc évében) szenvedtük el, amikor Avellinóban 1-0-ra győztek a hazaiak. Torinóban a döntetlen a maximum, amit a vendégek elértek, de az sem ma volt: 1984 májusában a már bajnok Juve ellen az utolsó előtti fordulóban 1-1-re végeztek.

A kupameccsek tanulsága tehát, hogy egyrészt ne lepődjünk meg, ha lesz öngól a meccsen, másrészt még soha nem nyerte meg a kupát a párharc továbbjutója.

A hírek szerint egyébként Conte komoly rotációra készül: Storari, Caceres, Ogbonna, Peluso, Isla, Padoin, De Ceglie, Quagliarella és Giovinco is a kezdőcsapat tagja lehet, és az sem kizárt, hogy a 20 éves holland középpályás, Ouasim Bouy is lehetőséget kap. Az Avellino friss feljutóként jelenleg az 5. helyen áll a Serie B-ben, négy ponttal a listavezető Palermo mögött, de négy meccse nyeretlenek: a Crotone elleni vereséget követően három döntetlent játszottak. A Juve ellen nyilván extra motiváltak lesznek, de még felforgatott összeállításban is kötelező a továbbjutás. Az elvárt győzelem mellett személy szerint abban reménykedem, hogy Bouy mellett esetleg más fiatal tehetség is lehetőséget kap. Ha így lesz, remélhetőleg nem ijednek meg a feladattól és a sok nézőtől sem: az olcsó (5-10 eurós) jegyáraknak köszönhetően ugyanis elvileg telt ház várja a csapatokat (most még nincsenek kinn a nézők, de a 21 órai kezdésre odaérnek).