Lángos után hozni szoktuk

…legalábbis általában. A Conte-érában csak egyszer fordult elő, hogy a Juve egy vereség után következő meccset ne nyerjen meg: az idei firenzei bukta után Madridban is sikerült gerincre vágatni magunkat. Máskülönben olajtól fénylő, dagadó izmokkal vágunk vissza a világnak, ha olykor becsúszik egy rondább meccs. Tavaly a hazai, Izé elleni kijózanító tasli után egy négyest rúgtunk a Nordizének, a gól- és emberelőnyből elvesztett hazai Samp-meccs után levertük a Milant, a római kupazakó után a Chievón csattant az ostor, a szintén római bajnoki fostengert (yáááy de rosszul toltuk) követően a Siena kapott egy hármast, a Bayern elleni dupla buktát a Pescara és a Lazio bánták, a szezonzáró, Samp elleni második csúfságot a következő tétmeccsen, ismét a Lazio ellen bosszultuk meg, és a Madridban felgyülemlett feszkót is levezettük a Genoán. Az elmúlt két év kétségtelenül legfájóbb veresége után különösen aktuális, hogy a csapat ne hulljon atomjaira. A Sassuolo nem könnyű, de ideális alany lehet ahhoz, hogy visszakapjuk a hitünket.

Az a Sassuolo, amelyik pár kör után tuti kiesőnek nézett ki: az első négy próbálkozásból nulla pontot szereztek, mindössze egy gólt rúgtak, ráadásul beleszaladtak egy hetesbe is. Azóta viszont egyetlen vállalhatatlan eredményük sincs: pontot szereztek a tabella alapján két legnagyobb bajnoki rivális (Roma, Napoli) otthonában, két meccs kivételével mindig betaláltak, és néhány győzelemmel a tabellán is feljebb tudtak jönni. Alapvetően két tényezőnek köszönhetik a változást: egyrészt 4-3-3-ról átálltak 3-5-2-re, másrészt Marrone felépült a sérüléséből, ami első ránézésre gólpasszokban (7 meccsen 3), de még inkább a középpályán korábban hiányzó stabilitásban mutatkozik meg. Marrone végre a saját helyén játszik, pontosan passzol, a védekezés mutatóiban csapaton belül közvetlenül a belső védők után a legjobbak között van (lásd még: Conte tavaly többször védőként számított rá), máris a legtöbb gólpasszal bír. Beszédes: nélküle a csapata mutatója 0-3-5, vele 3-2-2. Láthatóan nem csinál világverő bandát egy kiesőjelölt csapatból, de 7 meccsen 11 pont kb. másfél pont partinként, amivel azért szépen bent lehet maradni.

sassuolo1

Aki követ minket a facebookon, az tudja, hogy időnként posztolunk az abszolút újonc másik két játékosának teljesítményéről is. A Trez-Sanyi duó óta nincs tisztességes gólfosó párosunk, ezért is nagy öröm látni, hogy a két olasz kölyök, Zaza és Berardi összesen 12 gólnál járnak, és mindkettő játékjogának a fele a Juventusé. Ez a 12 gól akkor is süvegelendő, ha hozzátesszük, hogy Berardi a 7 találatából négyet büntetőből szerzett. Trollkodjunk egyet: Tevez és Llorente összesen 11 dugónál járnak… Szóval nem rossz, amit a 19 és 22 éves kiffiúk előadnak.

sassuolo2

Egy utolsó gondolat a holnapi ellenfélről: teljesen szüzek a Serie A-ban, ez a Sassuolo első szezonja az élvonalban. Ezért a múltidézőt is rövidre tudjuk fogni: korábban egyetlen hivatalos meccsen sem találkozott a két klub, mindössze az idei Trofeo TIM-en lejátszott 45 perces sörmeccsre emlékezhetünk vissza. Azon a fél-partin a Juve felforgatott összeállításban nulla helyzetig jutott, Kurtic kapufát lőtt, a büntetőket mi bírtuk jobban. Az utolsót pont Berardi hagyta ki, aki holnap sem lőhet gólt: sárgák miatt egy meccses eltiltását üli. Rajta kívül a doppingvétség miatt hiányzó Acerbit (állítólag a korábban eltávolított daganata miatt produkált egy tiltólistás hormont a szervezete, így bukott meg a vizsgálaton)  és két, nem különösebben fontos sérültet kell nélkülözniük a vendégeknek.

Nekünk is lesz hiányzónk dögivel: Pirlo, Pepe és Vucsinics sérültek, Giovinco sem teljesen fitt, Marchisio pedig eltiltott. A Juve jelenlegi taktikájában legfontosabb pozíciónak számító belső középpályás posztra nem sok opció marad: Vidal és Pogba fix kezdők, harmadik belső embernek vélhetően Asamoah-t használja majd Conte. Szűk másfél szezonnal érkezése után Kwadcsi tehát minden bizonnyal játszhat egy meccset saját posztján – már amennyiben egy univerzális játékosnak van egyáltalán saját posztja. Kwadcsi a ghánai válogatottban a bal bekktől a kilencesig minden pozícióban játszott az elmúlt években, az udinei éveiben is leginkább itt használták, nem lesz neki újdonság behúzódni a vonal mellől. Mi kurvára drukkolunk neki: ha brillírozna, talán elültetné Conte fejében a régóta érő gondolatot, miszerint egy nulla felelősséget és kockázatot vállaló Marchisióval egyáltalán nem vagyunk beljebb, nyugodtan üljön csak Marcsi a padra, és próbálkozzon a helyén Asa. Marchisio kétségbeejtően súlytalan volt a Galata ellen is, talán az kizökkentené a motiválatlan periódusából, ha Pogba mellett még egy társa megelőzné a csapaton belüli rangsorban.

sassuolo3

A GdS szerint Conte még vacillál, és előfordulhat, hogy Kwadcsi helyett inkább Padoin kezdhet. Mi azért bízunk Antonio józan ítélőképességében. Ezen kívül is vannak kérdőjelek a kezdő körül, bár semmiképp nem ilyen fajsúlyosak. Hátul a hét közben (ismét…) nagyot bakizó Chiellini helyén Ogbonna, az egészséges, bár meccshiányos Licht helyén az egészséges, bár meccshiányos Isla, bal oldalt a Peluso-DC második vonal bármelyike, Tevez mellett pedig a Nándi-Q csöppet sem reménytelen páros valamelyike kezdhet. Pogbát megint Pirlo helyén fogjuk látni, és ez nem azért gondolkodtat el minket, mert nem hiszünk a Polip képességeiben. Inkább az a gond, hogy nem látjuk, miért kellene Pirlo hiányában Pirlo posztja és tulajdonképp pótolhatatlan feladatköre köré építeni a csapatot. Pogba védősor előtt tartása valójában bőkezű pazarlás az erőforrásokkal: Polpo leginkább a támadó harmadban érvényesül, sokkal hatékonyabb ott, mint a mélységi irányító helyén. Conte rengetegszer elmondja, hogy a legerősebb csapatot óhajtja pályára küldeni, és ennek megfelelően dolgozza ki a felállást is. A végsőkig védtem a 3-5-2-t, viszont Pirlo híján Conte helyében megfontolnám egy négyvédős felállást. A mai City-Arsenal meccsen láthattuk, milyen tartalékok vannak a kissé poros 4-4-2-ben, amihez minden posztra többé-kevésbé formában lévő, posztra való embert lehetne rendelni. Aláírnám, ha holnap egy Buffon – Licht, Barza, Bonu, Caceres – Isla (a válogatottban kurvajó szélső középpályás szokott lenni!), Vidal, Pogba, Kwadcsi – Tevez, Nándi csapattal esnénk neki a Sassuolónak.

A mérkőzés eredetileg ma került volna megrendezésre, de a szövetség rugalmasan állt a görög hóhelyzethez, így holnap 18:30-kor játszunk. Streameket a fórumunkon találtok.