Ha fakockák szintjére leegyszerűsítjük a ma esti küldetést, mindössze annyi a dolgunk, hogy megelőzzük ezt:
A Galata legkomolyabb, sőt, egyetlen komoly fegyvere Drogba. Torinóban – kihasználva Bonucci Mikroszkóp Színpadra kívánkozó, tragikomikus hibáját – lőtt egy gólt, és előkészített egy másikat. Nélküle nulla gólveszélyt jelentett volna a komplett Galatasaray. Őt kell leszedni, a többi úgyis megy magától.
Or not.
Amióta csapatunk van, nincs égető szükségünk arra, hogy némi indokolt fölényeskedésnél többet foglalkozzunk az ellenféllel. Úgy tűnik, a hazai juventinók között evidencia, hogy saját híveik előtt röhögve megszexuáljuk a töltött káposzta őshazájának gyermekeit, magunkévá tesszük – gusztustól függően – asszonyaikat és/vagy embereiket, hátunkra csapjuk a zsákokba gyűjtött aranyat, és lángba borult városokat hagyva magunk mögött szerte Európában kihirdetjük felsőbbrendűségünket. Most sem fogunk intő jeleken lovagolni, de ahogy a Bologna ellen, most is fontosnak tartjuk, nehogy megmarjon minket az elbizakodottság rohadó sertéshere bűzét árasztó kobrája.
A legfontosabb, hogy Drogbán kívül van néhány játékosa Mancininek. Egyrészt ott van Sneijder, aki az Izével bőségesen kitanulta a BL rázós helyzeteinek lélektanát. 2009. decemberében, az utolsó csoportkör félidejében az Izé kiesésre állt. Nyilván az a csapat nagyságrendekkel combosabb volt a mostani Galatánál, de a győztes mentalitás benne van az apró hollandban. Másrészt tegyük a kőszívünkre kezünk, és bökjük ki a torinói meccs legjobb középpályásának a nevét! Ja, Melo volt az. Franc se gondolta volna, Flúgos Fülöp lejátszotta a pályáról a mi MVP (azaz Marchisio híján PVP) hármasunkat. Harmadrészt tényleg pokoli hangulatra kell készülni. Negyedrészt Mancini – aki állítólag pöttöm korában juvés pizsiben hált – zsigerből olvassa az olasz kottát, és feltehetően pont erre a meccsre készülve, gyakorlásként állt át 3-5-2-re (vagyis inkább 3-4-1-2-re) a hétvégi bajnokin, ami meg is hozta nekik az első clean sheetet idén.
Fossunk? Azért nem kéne. Egyrészt Sneijder ezer éve nem játszott jól BL-meccsen, Torinóban momentuma nem volt, ráadásul nem is teljesen egészséges, előfordulhat, hogy nem tud pályára lépni. Másrészt Melo elsősorban a tőle lassabb Pirlo mellett tudott életben maradni; Pogba röhögve a hóna alá fogja csapni. Harmadrészt – ahogy Buffon megjegyezte a sajtótájékoztatón – érvényes gólt a közönség nem szerez; ez enyhe eufemizmus arra, hogy szarunk a hangulatra. Negyedrészt ne essünk attól hanyatt, hogy a Galata nem kapott gólt a hétvégén: ellenfelük a tabella csutka nélkül utolsó helyén álló, zsinórban 10., jubileumi zakójába beleszaladó Gyrosbürüglüspor volt. Ha Mancini 3-5-2-t szeretne játszani, ám rajta: ők a második meccset, mi a második szezont toljuk ebben a rendszerben, ráadásul a Juve elég sokat játszik hasonló felállással próbálkozó ellenfelekkel.
Az a helyzet, hogy nem csak a matek mondja, hogy a kezünkben van a sorsunk. Tavaly egy, a mostani ellenfélnél izmosabb, gyorsabb, szervezettebb, még a továbbjutás tudatában játszva is kategorikusan _jobb Sahtarhoz kellett elmenni a pontért, egy hasonlóan durva hangulatú stadionba, úgy, hogy akkor a Conte-keretnek alig volt BL-rutinja. Most egy szezonnal tapasztaltabb, egy csatársorral erősebb a Juventus. Azt se feledjük, hogy a Juve a torinói meccsen két védelmi megingásból két gólt kapott, támadásban viszont nagyon nem adta a gép; azóta viszont a védekezést sikerült összerakni, és a bravúrjaiból úgy tűnik, Buffon is elkezdett ránk fogadni tippmixen. A kulcsembereink is formába lendültek, egyedül Pirlo hiánya jelenthet gondot – a bajnokiktól jóval gyorsabb nemzetközi meccsek ritmusát, nyíltabb játékát szem előtt tartva viszont fura mód lehet, hogy Pirlo egy BL-találkozóról kevésbé fog hiányozni, mint egy Serie A-féle taktikai iszapbirkózásról. És persze ahogy az Orákulum mondá a listán, a Juve kimondottan eredményesen játszik nyíltan támadó ellenséggel szemben: ugyan a sok passzos labdakihozatal nem feltétlenül tartozik az elsődleges skillek közé (10-es skálán max. egy erős hatos), de a védők nagyon pontosan ívelik át a középpályát, és végre a csatársorban is valódi fegyvertárunk van a labda megtartására és megjátszására is képes Nándi, és a villámgyors, nehezen kiszámítható Tevez személyében. Nyerünk tehát 4:0-ra.
Pirlo hiányán kívül csak két bizbasz rondítja az imént felfestett, idilli képet. A kezdőbe várható Licht formájáról semmit nem tudunk. Az Udinese ellen ugyan győztes gólt készített elő, de az inkább volt egy lecsúszott, kétségbeesett durrantás, mint tudatos assziszt. A fél óra alatt ezen kívül annyi derült ki róla, hogy még mindig szívesen pofázik a bírónak. Meg hát ott van a nyárig mindenképp kulcsembernek tekintett Marchisio, aki Pogba mellett idén szürke kis alibizőnek tűnik, akit csak azért tesz be az edzőbá’ a csapatba, mert ő hozta a pettyest. Az elmúlt két találkozón már pislákolt benne valami, részéről tényleg itt az ideje egy statementnek. Kulcsposzton játszik, ha nem teszi oda magát, akár rajta is elmehet a parti.
Hogy mennyire fontos most a csapategység, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy Conte rendhagyó módon mind az összes, BL-listára nevezett játékosát jelölte a keretbe. Igen, visszük a sérülteket is: Pepe, Pirlo, Giovinco is a csapattal tart. Annyira már ismerjük a mai Juventust, hogy tudjuk, nem fog a csoki lefolyni a lábszárukon, és nem az „idegenben jó a ziksz” szellemében indulunk neki a gyiloknak. Nyerni megyünk. Ha ez 90 percig végig látszani fog a csapaton, akkor lesz miért BL-t nézni jövő tavasszal is.
Várható kezdő: Gigi – Barza, Bonu, Chiello – Forrest, Artúrkirály, Polip, Marcsi, Kwadcsi – Apacs, Nándi. A portugál Proenca kapta a meccset. Tavaly ugyanő fújta a londongrádi 2:2-t, csak úgy mondjuk.