November 19-én a Sampdoria hármat gurítva győzte le a Juventust. Azóta 16 meccset játszottunk le, amelyek között van Bajnokok Ligája-, Olasz Kupa- és Serie A-meccs, és ezeken összesen 1 (azaz egy) gólt kaptunk. Allegri azt ígérte, február közepére jön a csúcsforma, és mi össze vagyunk zavarodva.

Tulajdonképpen az, amiben most játszunk, akkora csúcsforma, hogy Fabio “1-0” Capello felállva tapsolja Allegrit. A 16-meccses sorozatba csak két döntetlen csúszott: a Barcát nem is nagyon akartuk, az Izét meg nem tudtuk megverni. A többieket – köztük a Romával és a Napolival – levertük, így valóban nem túlzás azt állítani, hogy elsöprő lendülettel hasít a Hatalmas Juventus.

Ez ugyanakkor önámítás a részünkről, és bár velem együtt biztosan sokan eljátszottatok a gondolattal (például a firenzei első félidőben), hogy ritmusosan a szemgolyótokba döfködtök egy kötőtűt, egyelőre még nem vagyunk vakok.

Pedig néha milyen jó lett volna! Cagliariban, Veronában, vagy a Genoa elleni hazai meccsen együtt zokogtunk a pályán céltalanul kóborló labdával. A Fékek és Ellensúlyok Rendszere tökéletesen működik a csapatban: mindig van fék és ellensúly. Ez legtöbbször Khedira, aki a góljai ellenére lassan olyan lesz, mint a szójafasírtos vegaburger: nincs magyarázat a létezésére. Sokszor áll ugyanez Higuaínra, de az ő objektív megítélését a kollégákra bíznám, mert egy cseppet elfogult vagyok a dagadt kenyérpusztítóval kapcsolatban. Annyit adok neki, hogy néha küzd, mint malac a jégen, sokat javult a work-rate-je azokon a meccseken, amikor nem kap első osztályú kiszolgálást, de közben a leghulladékabb védőkkel szemben is alig nyer párharcot, és nagyon fosunk mumusától, az Egyenes Kieséses Szakasztól.

És ott van Mario, akinek meg aztán mása sincs, csak work-rate-je. Egy-egy jó megoldás mindig van benne a másik kapu előtt is, de a játéka inkább egy feltölt balhátvédre emlékeztet, mint egy balszélsőére. Tegnap elveszített egy fejpárbajt, és ezen úgy megsértődött, hogy a támadójátéka minden rubrikájában hagyta ott rohadni a nagy büdös nullákat.

3 = rossz labdakezelés

A manna – mert azért jobbára megnyerjük a meccseket – így kénytelen a támadószekciónk jobb oldalára koncentrálódni: Douglas Koszta János és Bernardeschi átmentek cukorborsóba, és szükség is van rájuk, mert a jobb csapatok azért megoldják, hogy kivegyék egy kicsit (vagy nagyon) a játékból Pjanicot, és akkor vagy ők, vagy senki.

Nagy feladat következik most, és az optimizmus két fontos dolognak szólhat: az egyik, hogy a fontos meccseken kevés hibával, koncentráltan játszott a csapatunk, és kivétel nélkül mindegyiken volt káprázatos egyéni teljesítmény is. A másik, hogy Allegri megmondta: amikor nagyon kell, jön a csúcsforma, és amit ő mond, az eddig mindig úgy is volt.

Fontos, a tavaszt alapjaiban meghatározó meccs következik, amiről majd külön is értekezünk, ha rendben beérkeztek a tagdíjak.