Bocsánat a késésért, sajnos sok dolgunk volt a Barca kiejtése óta.

Nyilván rováztunk mi is a meccsek előtt, hiszen egy csomó kiszámíthatatlan dolog történhet egy focimeccsen, amik alapjaiban forgatják fel, amit gondoltunk korábban, de a papírforma – ezt megírtuk előtte is – az volt, hogy kiejtjük a Barcelonát.

A tény, hogy mi jutottunk tovább, hiába a legfontosabb, vannak dolgok, amikről érdemesebb beszélni, mert olyan boldogság leszögezni őket újra és újra, hogy a magunk fajta hedonista természetesen képtelen ellenállni.

A Juventus az egyetlen veretlen csapat a mezőnyben, az egyenes kieséses szakaszban még gólt sem kaptunk. Ez a Porto ellen is nagy dolog, a Barca ellen meg elképesztő bravúr, hiszen tudtuk előre, hogy nincsenek jó formában, hogy csapatként jobbak vagyunk náluk, de azt nem tudtuk előre kiszámolni, hogy a zseniális csatársorból kinek lesz éppen olyan napja, hogy 20 perc alatt eldönti az egész párharcot. Ehhez képest a Barcelona 1 (azaz egy) kaput eltaláló lövéssel tudta le a meccset, amin három gólt kellett volna szereznie a továbbjutáshoz.

Egy

A visszavágón mindkét belső védőnk nagyszerűen teljesített (Chiellini különösen nagy tanár volt), de a széleket megszálló Dani Alves-Cuadrado és Alex Sandro-Mandzukic párosok voltak a tökélyre csiszolt védekezés fő letéteményesei. A szélek lezárásával tudtuk, hogy nyerünk, hiszen középen már az első meccsen sem volt esélyük sem, és ez így lett a visszavágón is. Egyébként hozzátehetjük, védekezésben mindenki kimagaslót nyújtott, és ez egy embernek köszönhető.

Allegri, ahogy a csapata is, a mezőny legjobbja. Úgy komponálta meg a csapat játékát, hogy a Barcelona a visszavágón egyetlen egy kaput eltaláló lövéssel jelentkezett, és az is egy lecsúszott beadás volt. Voltak helyzeteik, simán lőhettek volna gólokat, de ezek jobbára egy-egy elcsúszott védekezés, illetve egyéni hiba eredményeként jöttek létre. Én személy szerint akkor nyugodtan meg, amikor Buffon kiejtett egy óvodás beadást, de Neymar (? UPDATE: Messi) az üres kapu fölé lőtt. Ha ezt sem tudták kihasználni, akkor semmit nem fognak tudni. Nem is tudtak.

Geci vagyok, bocs.

Allegri – igen okosan – még azt is megoldotta, hogy az elején se legyen okunk parázni, és az első 15 perc borítékolható nyomását azzal nullázta le, hogy egyszerűen nem adta oda a Barcának a labdát. A 13. percben röhögve mondtam az asszonynak, hogy még nem volt a képernyőn Buffon, fingom nincs, milyen színű mezben véd. Aztán persze átadtuk a területet, de a Barca már úgy veselkedhetett neki annak a bizonyos nyomásnak, hogy tudta, nem nyílhat ki hátul, mert nem csak bekkelni jöttünk.

Persze nem hallgathatjuk el, hogy támadásban bánatos lófasz volt, amit mutattunk, de mivel most nem is ez volt a fontos, csak egy dolog miatt maradt hiányérzetünk: Piggy tragikusan szarul játszott Barcelonában. Nem csak arról van szó, hogy nem tudott gólt lőni (24 egyenes kieséses meccsen 2-nél jár a szentem), hanem arról is, hogy rosszul passzolt, könnyen elválasztották a labdától, és egy idő után ez úgy felkúrta, hogy már esélye sem volt semmit hozzátenni a játékhoz. Higuaín botrányos statisztikái nem csak azért aggasztóak, mert megfelelő centerjáték nélkül nem fogunk BL-t nyerni, hanem mert baszottul nincs cserénk, akitől a megoldást várhatnánk. Feltolhatjuk centerbe Mandzukicot, de akkor meg az ő helyére nincs senki, úgyhogy kicsit meg van ez baszva.

De ne feledjük (bocs, tudom, de ideillik) Mourinho sem csinált nagy truvájt a rotációból 2010-ben, amikor kvázi 12 emberrel tolta végig az egész szezont (60. perc: Thiago Motta-Stankovic csere, ’szt annyi). Most ránk is valami hasonló vár, és még hosszú a szezon: hat bajnoki, két (három?) BL-meccs és egy kupadöntő még biztosan vár ránk, miközben a bajnoki ellenségeknek már csak a hátunk nézegetése ad programot. Nem lesz azért könnyű, na.

Közben kiderült, hogy a Monacóval játszunk. Ezt meg kell csinálnunk.

A Juventus meglátásom szerint már tavaly is a legjobb csapat volt az egész sorozatban, csak a Bayern ellen kiejtett minket az a tetves rigó. Most nem (Kuipers munkája varázslatosan tökéletes volt a Camp Nouban, ezt ne feledjük), így lehetőséget kaptunk, hogy a papírformát igazolva végigmenjünk az úton, és – talán – a Real Madrid ellen egy lesgóllal elveszített finálé 19. évfordulóján végre mi emeljük magasba a nagyfülűt.