Kemény éjszakánk volt kedden. Nem csak azért, mert Tyler floridai birtokán néztük a meccset 50 kigyúrt matróz társaságában, hanem azért is, mert iszonyatos dolgokat láthattunk a pályán (is).

Bár már a meccs után minden azzal volt tele, hogy milyen csodálatos feltámadást mutatott be a Juventus, azért ne feledkezzünk el a feltámadást megelőző kb 60 percről sem.

Hajtás után elolvashatjátok a félig kinőtt pöcs történetét.

Kezdjük az eredendő bűnnel: ilyen feltett kézzel 11 specnaz katona ellen sem szabad kiállni, ha akarunk valamit keresni a pályán. Mondjuk az csak személyes véleményem, hogy a 4-4-2 Allegrivel mindig kb erre volt képes. Legutóbb a Napoli ellen mutattuk a nagy büdös semmit 88 percen keresztül, most a Bayern ellen tudta fetörni a lelátó a hátunkat, az elméletileg stabilitást biztosító felállásnak köszönhető taktika. Más kérdés, hogy 3-5-2-ben lehet, hogy beszopunk 50 gólt 10 perc alatt – szerencsére nem én vagyok az edző, így pofázhatok összevissza.

A lényeg az, hogy az első 20 perc alapján megállapíthattuk, se mentálisan, se taktikailag, se játéktudásban nem vesszük fel a versenyt a Bayernnel. A második 20 percben magzatpózba kucorodhattunk, hiszen úgy jobban védve vagyunk a csapások ellen. A Bayern gyakorlatilag folyamatosan pszichikai lesen tartózkodott.

Mivel én személy szerint nem vagyok a videobíró híve (továbbra sem), ezért csak a rinyálás kedvéért jegyzem meg a következőket: Vidal kezezése a 16-oson belül sztem 11-est ért volna. A gólnál többen lest mondanak, arra hivatkozva, hogy Lewa Buffon előtt állt. Sztem Buffon végig látta a látnivalókat, nem tudnám vehemensen védelmezni az ítéletet, ha lefújták volna lesként.

Az a helyzet, hogy leszámítva az első félidő utolsó 2 percét, amikor megpróbáltunk a nem derült égből érkezett sallerre reagálni, 43 percen keresztül a totális pusztulás volt jellemző a csapatra.

A második félidőben folytatódott az első félidei megsemmisülés. Annyira fájdalmas volt nézni a vergődést, hogy néhány percre átkapcsoltam az Arsenal – Barcára, hogy erőt gyűjthessek. Mire visszakapcsoltam, pont 0-2 lett.

Szerintem muszáj ezt kihangsúlyozni, mert a realitás döglött pontyként csapódott az arcunkba: a Bayern úgy mosott le minket a második gólig, mintha egy ijedt hülyegyerekekből álló NBII-es csapat lettünk volna. Megsemmisülés volt, tanácstalanság, ijedtség és fájdalom.

A jegyzőkönyv kedvéért jegyezzük meg, hogy Lewa kurvára szabálytalanul indult Robben gólja előtt, le kellett volna fújni. Azért nem mindegy, hogy azt a középhátvédet döngeti a földbe indulásként, aki rajta állt volna, amikor megkapja a labdát. Robben viszont lenyűgöző. Egyetlen dolgot tud. Tényleg. De azt annyira jól, hogy hiába tudja az egész bolygó, sőt, az egész univerzum, hogy mit fog csinálni, mégis megcsinálja. Pályafutása 953. tolom-befelé-aztán-ellövöm-amikor-már-mindenki-elfogyott-előlem gólja volt. Döbbenetes pontossággal és erővel baszta be a hosszúba. Rohadjon meg.

Viszont a második gól után a játék képe valamelyest megváltozott. Nemcsak, hogy Hernanes volt meglepően jó – sőt, a csapat egyik legjobbja, de Stuani is odatette magát. Elkezdett a csapat úgy játszani, mintha akarna valamit keresni is a pályán, nem csak megbaszatni magát. Ehhez nyilván az is kellett, hogy a Bayern letámadós fociját csak lényegesen több koksszal lehet 90 percen keresztül bírni. Kb 60-70 perc után azért elfárad benne bárki.

A góljainkhoz viszont mindig kellett egy-egy hatalmas Bayern hiba. Mivel a védelmük kissé szedett vedett volt (nagyon), ezért érthetetlen, hogy miért nem mentünk _kicsit_ bátrabban előre, miért nem nyomattunk több hosszú labdát. Hiszen egy ilyenből lett Dybala gólja – a hosszú labda zavarba hozta a müncheni védőt, nem tudta, hogy kirúgja, lekezelje vagy visszapasszolja. Mandzukic köszönte és szép passza után Dybala őrült higgadtsággal tette a kapuba a PETTYEST.

Az egyenlítő gólnál pedig Pogba szerzett labdát. Persze nem úgy, mint a meccs során korábban többször is, hiszen ezúttal fejbenyomták a labdával, ő meg megfordult és továbbtette azt. Morata egyből középre és Sturaro gyönyörűen érkezett.

Ne felejtsük el a Mandzukic erőszakos labdaszerzése utáni Cuadrado helyzetet sem megemlíteni. Ha ott Cuadrado laposan lő, több esély van a gólszerzésre. A lehető legrosszabb helyre rúgta. A másik oldalon Ribery beadása állította meg néhány arra érzékenyebb Juventino szívét.

És akkor néhány összevissza gondolat a végére, játékosokról, a világról, és az élet értelméről:

• Marchisio sajnos izomsérülés miatt jött le a félidőben. Nem jártunk rosszul a cserével. Hernanes valamiért kiválóan játszott. Egyébként Marci és Khedira is csak szaladgáltak amíg pályán voltak, Allegri jól cserélt – Hernanes játéka és Sturaro gólja bizonyítja ezt.
• Mandzukic nagyon jó volt, erőszakos, veszélyes volt. Jól tette a mester, hogy vele kezdett.
• És azt is jól tette, hogy Dybalát hozta le, Morata hatalmas lendülettel érkezett, sokat adott a játékunkhoz, jó helyzetfelismerése pedig gólpasszt érdemelt.
• Pogbáról már mondtam, hogy szerintem 2-3 év múlva lesz az a játékos, akiért már most 100 milliókat akarnak fizetni. Jelenleg egy kiváló játékos, akiben még nincs meg az a faktor, ami meccseket dönthet el. 2-3 év múlva a csavarása nem elrepül a hosszú felső mellett, hanem a hálóban köt ki. Nagyot dolgozott, szépen játszott, de nem elég hatékony még mindig.
• Egész másképp beszélnénk Allegri taktikájáról is, ha kibírjuk az első félidőt kapott gól nélkül. Ugyanis akkor jöhetett volna egy Napoli-féle forgatókönyv, azaz a a fáradó Bayern ellen kezdünk el átváltani támadásba, és hiába a 80%-os labdabirtoklásuk, mégis jobban (nyertesen) kijöhettünk volna a meccsből. De sajnos nem bírtuk ki gól nélkül és így nagyon szomorú volt a meccs első órája. Túlságosan szomorú.
• Barzagli sajnos mind a két gólnál ott volt. Előfordul az ilyen, de a fenébe is. A manóba!
• Khedira egy rakás szar is volt, de az első gól előtti labdavesztés után baszott megpróbálni visszaszerezni a labdát. Ilyen kartárogatós lófaszt nem szeretnék látni senkitől egy ilyen fontos meccsen.
• Vidal rohadjon meg. Csak érdekesség, hogy bár mondta, hogy majd jól nem fog ünnepelni, ha gólt szerez, azért Müller hátára ő ugrott fel elsőként a gól után. Mindegy, ettől függetlenül is utáljuk továbbra is.
• A bíró spori nem volt a helyzet magaslatán, de mégiscsak az volt a csúcs, amikor Evra oldalán kivitte a müncheni csávó a labdát az oldalvonalon. A bíró gyakorlatilag a labdán állt, annyira közel volt az esethez. Evra szinte már hajolt le a bedobásért, a müncheni gyerek is megállt. Aztán rájöttek, hogy a spori szerint nem volt kint, és továbbment a támadás. Igazából tök felesleges ez a 60 bíró a pálya körül, semmi értelme.

A 2-2 nem jó eredmény otthon. Annyiban viszont „jó”, hogy idegenben nem fogunk megpróbálni bekkelgetni, hiszen nyernünk kell vagy legalább két góllal kell döntetleneznünk a hosszabbításért. Nem lesz elég az utolsó 30 percben tökösnek lenni, az elejétől bátrabban, több kockázattal kell játszani. A játék képe és az eredmény alapján nem adok sok esélyt magunknak, de – ahogy azt legalább bebizonyították a meccs végére a srácok -, a Juventust sosem lehet leírni. 

Ui.: Jobb, hogy a Bayernt kaptuk a Barcácska helyett, ugyanis ők látványosan nem vették komolyan az Arsenal elleni meccset (az volt a cél, hogy Messi lőjön gólt, Suarez még a gólvonalról is visszapasszolta neki), mégis 0-2-re nyertek.