A győzni tudás egy skill. Nem lehet edzésen begyakorolni, fejben elsajátítani. Ez a tudás csak egyféleképpen érhető el: sokat kell hozzá nyerni. Aki sokat nyer, az tud nyerni. Aki meg nem, annak sokkal nehezebb.

Pálcikaember cameo

Meggyőződésem, pusztán a fenti tézisnek köszönhetjük, hogy tegnap legyőztük az egészen kiváló Napolit. A szünetben azt írtam a listára, hogy szerintem a játékosokat is meglepte, hogy ilyen jó a Napoli, de abban azért nem mernék állást foglalni, hogy csak ennek köszönhetően voltunk e gyengébbek a megszokottnál, vagy a Chievo ellen elért topforma Genoa és Frosinone ellen látott hanyatlásának egyenes következménye volt, hogy több gyenge egyéni teljesítmény is akadt.

Sajnos az történt a pályán, amit a vendégek akartak: a bivaly középpályával, valamint a szorgalmasan visszamozgó Insignével és Kájehónnal folyamatosan hátul tartották a szélső védőket és Marchisiót, Pogbát pedig – és ez azért elég szomcsi – lefocizta a pályáról Allan. Így túlságosan nagy volt a távolság a csatárok és a creative outletként szóba jöhető játékosok között, így hiába játszott jól például Khedira, kevés volt ahhoz, hogy nyomás alá tudjuk vonni a Napoli kapuját. Pedig a mi célunk biztosan ez volt, hiszen egyértelmű, hogy a Napoli leggyengébb csapatrésze a közvetlen védelem.

A védekezésünk egyébként rendben volt, Evra néha csinált elképesztő idiótaságokat, de Plüssösszőrű Barzamackó (kell-e még mondanunk egyáltalán) ismét tökéletes volt, és a Napoli tulajdonképpen egyetlen komoly helyzetet tudott felmutatni, pedig többet birtokolta a labdát. A Juventusnál. Torinóban.

Fap-Fap

Ez egy kőbe vésett 0-0 volt, egyik csapat sem bírt a másikkal, mert nem volt elég jó ott, ahol az ellenfelét meg tudta volna bontani. Ez egyszerre jelenti azt, hogy Barza-Higuain és az Insigne-Lichti csatákat ugyanúgy a védők nyerték, mint az Allan-Pogba és a Juve csatárok-Napoli hátvédek fronton.

Aki sokat nézett annak idején német Bundesliga-közvetítéseket, az megtanulhatott egy kifejezést. Zweikampfstark, azaz párharcokban erős. Na, ilyenek tegnap inkább a Napolinál voltak, mert iszonyatos kevés párharcot nyertünk. Allan például úgy nem vesztett egyet sem, hogy a bíró utazott rá. Szóval ebben egyáltalán nem voltunk jók, és bár Guardiola Bayernje nem egy ütközőcsapat, azért nem árt, ha kicsit jobban felszívjuk magunkat.

Megakasztja… khm.

És ha már felszívás: bassza kutya, vegyük előre a rangsorban Zazát. Szedáljuk vegetatívra minden meccs előtt, hogy ne állíttassa ki magát a 20. perc előtt, viszont bízzunk benne, és kezdjen mondjuk egy olyan meccsen is, ahol Morata és Mandzukic is egészségesek. Ha a fentieket más szemszögből nézem, tulajdonképpen egymaga nyerte meg a meccset (bár tegyük hozzá, ha nem pattan meg a lövése, Relyna simán szögletre simogatja), hiszen semmi nem utalt rá a hajrában, hogy mi ezt a meccset meg fogjuk nyerni. Sőt, az egész meccsen is csak két nagy helyzetre futotta a csapattól: Pogba passzát Dybala 10-ből 9-szer felbassza a léc alá, Evra viszont rosszabb lábbal még 7 méterről is esetleges (Khedira tette le neki lövőre egy hosszúra áttekert szabad után). Szóval Bianconeri <3 Zazinho.

Vezetjük a tabellát. Idén először. A rettenetes rajt, majd a Toro elleni győzelem jelentette fordulópont óta annyi minden történt, hogy a nagy történelmi menetelésben kevesebb szó esik egy másik nagyon fontos dologról. A Juventus gyakorlatilag három hónap alatt letudta a teljes átállást, kiheverte három kulcsembere távozását, és beépítette az új embereket. Három hónap alatt! A jelek megvoltak a szenvedés alatt is (City- és Sevilla-gyalázás), 0-0 a bombaformában érkező Izé ellen, de a fordulópontot egyértelműen október 31. hozta el, amikor Cuadrado a 273. percben seggen csúszva besodorta a győztes gólunkat a Toro kapujába. Legyen akkor két és fél hónap.

És ezért fogjuk megnyerni a bajnokságot. Mert mi tudunk nyerni, és már elég jók is vagyunk hozzá. Ez az ütés nagyon benne marad a Napoliban, mert úgy szoptak ki, hogy igazából tökéletes meccset hoztak le. A kuka felől nézve: ha Higuain és Insigne jobb napot fognak ki, simán szopatnak. Na, egy ilyen érzetű meccset elbukni a 88. percben, az kísérteni fogja őket még jó sokáig.

Még egy gondolat. Nem is az enyém, Egri Vitya mondta, amikor megsérült Bonucci (ez mi a faszom már megint, de komolyan?!), és beállt Rugani, hogy vajon mennyi önbizalma van azután, hogy a Juve inkább formációt váltott, csak hogy ne kelljen betenni a Napoli ellen. És ez pontosan így történt: Chiello nélkül, Ruganival nem merte bevállalni a 3-5-2-t Allegri. Egyelőre nem tudjuk, mi történik a háttérben, mert a tavalyi szezon egyik legjobb hátvédje csak epizódszerepet kap, és még nem láttuk igazán éles bevetésen. A tegnapi az volt, és egy-egy megingástól eltekintve sallangmentesen hozta le a meccs hajráját. Dybala másfél hónapos kigyúrása után nincs okunk kételkedni Allegri értékítéletében, de azért nem tett volna rosszat Ruganinak, ha nem csak most kerül be a csapatba, amikor muszáj. Mondjuk így egész meccsen nagyon közel lehet Barzamackóhoz <3, ez biztosan kárpótolja.

Ha nem történik tragédia, ez a bajnokság a miénk. Lássuk, mit lehet tenni a BL-ben.