Ma este fél 9 körül megnyerheti Allegri az első kupáját a Juventusszal. Az afrikaiaknak otthonosabb dohai homokdűnékre költöztetett Supercoppa-részvételt még Conte ordibálásával kísérve harcoltuk ki, az esetleges győzelem viszont legalább annyira Allegri érdeme is lesz, mint Tónié: ma ez már nem teljesen Conte csapata.

Mondjuk a változás első ránézésre nem egyértelmű. Nézzük az összeállítást: a tavalyi kezdőből Barzagli és Kwadcsi sérülés miatt marad ki, egyedül Vucsinics az, akit hiába követel Dina a csapatba, soha nem láthatjuk már Juve-mezben. A tavalyról hiányzók helyett várhatóan régi arcok kerülnek a kezdőbe: Marchisio korai, szezont meghatározó sérülése miatt Pogba játszott, sőt, mint később kiderült, győztes gólt lőtt az Olimpicóban, Llorente a padról nézte végig a Lazio szecskázását, az estére várható csapatból egyedül Evra az, akinek köze nem volt az előző szezonhoz.

Ez már mégsem Conte csapata. Forradalom ugyan nem történt, csak finomhangolt Allegri: valamelyest gyorsult a játékunk, több a passz, nem törekszünk annyira a labdatartásra, és bár a taktika hasonló maradt, a formáció átalakult. Akár Pirlo, akár Marchisio játszik épp a mélységi irányító helyén, a mostani rendszerben gördülékenyebbek a középpályán a kapcsolatok, könnyebben hatolunk be az ellenséges büntetőterületre. A hiányposztokat persze most sem sikerült gatyába rázni: továbbra sincs ép széljáték, és azzal, hogy átálltunk gyémánt középpályára, valakiből erőszakkal kell trequartistát csinálni. Utóbbi kulcsposzt lenne ebben a rendszerben, de sem Vidal, sem Pereyra nem egy Zidane. Olyan szempontból Allegri megörökölte Conte helyzetét, hogy mindkettőnek az aktuális kerethez kell igazítani az elképzeléseit, egyikük sem játszhatja a kedvenc taktikáját. Conte a 4-2-4-ről volt kénytelen lemondani, Allegri pedig már a bölcsiben is 4-3-3-ban rakta fel a gombfoci-csapatát.

Az utóbbi években 3 kupadöntőt játszottunk, ebből kettőt a kukások ellen. Sándor búcsúmeccsén sikerült beleszellenteniük a nulláslisztbe, majd Pekingben egy elég kiélezett meccsen részben a partjelzőt a retkes picsába elküldő Pandevnek köszönhetően sikerült vért izzadva nyernünk. Azóta Afrikából a párizsi olajmezőkre költözött Cavani, viszont olyan szélsőkkel dolgozhat Benitez, amilyen a ligában csak neki van. Különösen a ránézésre kis nyüzüge Callejón veszélyes forma, amolyan box-to-box szélső, aki Cavanit idézve visszalép a 16-osig védekezni, hogy aztán 10 másodperc múlva egy kontra végén már kapura lőjön. Ha őt és a mostanában egész használható Mertenst kikapcsoljuk, akkor viszont nem tűnik túl félelmetesnek a mostani Napoli: elég törékeny a védelmük, Hamsik árnyéka a 2-3 évvel ezelőtti önmagának, Inlert érthetetlen módon leépítette a Pincér, és sem a két belső védő, sem a két középpályás verőember láttán nem foscsizzuk össze magunkat.

A tét a Supercoppán mindig a becsület, ennek megfelelő játékot várunk. A fa alá pedig meglepetéssel készülünk számotokra: túlfűtött kis kommunánk a nyári döbbenet után végre tisztességesen elköszön Contétól. Igen, Conte-napok jönnek, mindenki szépen megírja a maga kis tónis posztját. A mai siker – amennyiben homokba döngöljük a beduinokat – pedig kicsit az övé is lesz.