Gyakran előfordul, hogy az ember azon kapja magát, hogy nem reális, amit elképzel, amit szeretne. Szurkolóként gyakran kerülünk ilyen helyzetbe: miért nem veszi meg ezt vagy azt a játékost a klub? Miért nem adnak nagyobb fizetést a csapat legnagyobb sztárjának? Miért adják el a nélkülözhetetlennek tűnő klasszist? Marotta miért olyan zsugori? Aztán ránézünk a számokra, és elhallgatunk.

Az utóbbi években visszatérő eleme az átigazolási időszakoknak, hogy a Juve kiszemel egy játékost, akivel sikerül is megegyezni, aztán hosszas alkudozás után másik klubba kerül az illető. Ilyesmi zajlott le Jovetics vagy legutóbb Alexis Sanchez esetében, de lehetne említeni Higuain vagy Agüero nevét is. Persze nem kell mindent készpénznek venni, ami az újságokban megjelenik (ami kár, mert akkor azt is átigazolásokra lehetne fordítani), de a sajtóhírek alapján a Juventus rendre kevesebbet ajánl az eladó klubok elvárásainál, megpróbálja cserejátékosok bevonásával csökkenteni az árat, netán kölcsön + opció megoldással igyekszik igazolni.

Volt, aki már biztosra vette…

Az anyagi lehetőségeink messze vannak a leggazdagabb klubokétól. Ezeket érdemes legalább két csoportra osztani: a pénzszóró befektetők által megvásárolt egyesületek (Manchester City, PSG, Chelsea, Monaco stb.) a gazdasági racionalitás akár teljes figyelmen kívül hagyásával működnek, gyakorlatilag bármilyen összeget kiadhatnak különösebb következmények nélkül. A másik csoport a jelentős bevételekkel rendelkező kluboké (Real Madrid, Barcelona, Bayern München, és mindenekelőtt a Manchester United), akik ugyan különböző okok miatt rendelkeznek nagy pénzekkel, sőt akár óriási adósságuk is lehet, de a bevételeik is hatalmasak. A Juventusnak ezekkel a csapatokkal kell versenyeznie. Gondoljuk csak el, hogy a Real Madrid 2010 óta nyolc játékosért fizetett legalább 30 millió eurót (ennek ellenére nyereségesek, és csökkenteni tudták az adósságukat). Vagy hogy Ibrahimovics fizetése a hírek szerint évente több mint 50 millió eurójába kerül a PSG-nek. Ehhez képest a Juventus legdrágább igazolása a calciopoli óta a 27 milliós Diego volt, a Marotta időszakban pedig az idén szerződtetett Morata került a legtöbbe, 20 millió euróba. A legjobban fizetett játékosunk Tevez 5,5 millióval (ez a Juventusnak 11 millió), bár egyes források Buffonnál 6 milliós fizetést írnak, de úgy tudom, ő a legutóbbi szerződéshosszabbításánál 4 millióban állapodott meg. Nem ugyanaz a liga… Az adatokat megvizsgálva az látható, hogy a calciopoli óta szakadtak le az olasz klubok az élmezőnytől: azaz nem csak a Juventusnak jelentett anyagi visszaesést a botrány, hanem Morattiéknak az egész olasz focit sikerült tökön rúgniuk. Ma a legjobb olasz klubok kevesebb mint kétharmad annyi pénzt keresnek, mint Európa leggazdagabbjai – és a hátrány nem csökken. Ma a Real Madridnak majdnem 250 millió euróval több a bevétele, mint a Juventusnak!

De mi áll ennek a különbségnek a hátterében? Az egyszerűség kedvéért bontsuk hat csoportra a klubok bevételeit: tulajdonosi tőkeinjekciók, belépőjegyek, tv-s jogdíjak, szponzori pénzek, a pénzdíjak és a játékosértékesítés.

Az első csoportban olyan fentebb is említett versenytársai vannak a Juventusnak, mint a PSG van a Manchester City – akikkel lehetetlen versenyezni. Persze a Juve főrészvényeseit, Agnelliéket sem kell félteni, de az ő forrásaik nem kiapadhatatlanok. Az elmúlt években kétszer is tőkeemelést hajtottak végre a klubnál, összességében majd’ 200 millió euró értékben. Persze vannak, akik felemlegetik, hogy az Exor és John Elkann mennyit költ krikettre – összesen mindegy 450 milliót, ha minden igaz – de egyrészt ez az ő pénzük, azt csinálnak vele, amit akarnak. Másrészt én biztosan nem szeretnék egy olyan Juventust, amely a PSG-hez hasonlóan, a gazdasági racionalitást figyelmen kívül hagyva működik. Hadd fogalmazzak kissé sarkosan: én úgy gondolom, hogy az újgazdag klubok rákos daganatok a futball testén, és ha a Juve ilyenné válna, valószínűleg nem szurkolnék tovább a csapatnak. A lényeg, hogy a tulajdonosi tőkeinjekció nem tűnik reális esélynek mostanában, de ettől még a többi forrás révén felveheti/felvehetné a Juve a versenyt bárkivel.

A legnagyobb bevételű klubok a 2005-06-os idényben (Forrás: Deloitte Money League 2007)

A második bevételi forrás a belépőjegyekből származik. A Juve ráadásul a saját stadionnal élenjáró az olasz klubok között, ráadásul az aréna kihasználtsága igen magas. A Forbes leggazdagabb klubokat rangsoroló listáján a Juventus az első tízben van (egész pontosan kilencedik) – ám az élmezőnyben nálunk az egyik legkisebb a belépőkből származó bevétel. Ráadásul a Juventusé a legkisebb stadion a gazdagok klubjában, hiszen kissé szembemenve a többiekkel, a Juventus Aréna kialakítása férőhely-csökkenéssel járt (ennek okait jól ismerjük). Emellett az átlagos olasz jegyárak az angliaiak alatt vannak. Azaz kevesebb néző átlagban kevesebbet fizet a jegyárakért. Játsszunk egy kicsit a számokkal: 40 eurós jegyekkel 10 000 fővel magasabb átlagnézőszám meccsenként 400 ezres pluszbevételt jelent, ami 19 hazai bajnoki meccsen már 7,6 millió euró. Persze leegyszerűsítő a példa, de a lényeg látszik. Ha megnézzük a Deloitte Money League című kiadványának adatait, a Juve a 2012-13-as idényben 38 millió eurós jegybevétellel rendelkezik évente (ez amúgy 19%-os növekedést jelentett az előző évhez képest). A Manchester Unitedé 127 millió, a Barcelonáé 117 millió, Real Madridé 119, az Arsenalé 108. De többek közt a Dortmund (59,6 millió), a HSV (43,2 millió) is több bevételt szerez a meccsnapokon, mint mi. Azaz ebből a forrásból évente mintegy 60-80 milliós lemaradást szedünk össze Európa más csúcsklubjaival szemben.

A legnagyobb bevételű klubok a 2012-13-as idényben (Forrás: Deloitte Money League 2014)

A televíziós jogdíjak vajon ellensúlyozzák a lemaradást az előző területeken? Részben igen, és ez jelenti a Juventus fő bevételi forrását. A 2012-13-as szezonban csak a Barcelona és Real (egyaránt 188 millió) szerzett több bevételt a közvetítési jogdíjakból, mint mi (166 millió). De mindkét klub többet szedett be a belépőkből, mint mi, azaz a lemaradásunk velük szemben újabb 20 millióval nőtt – bár hozzá kell tenni, hogy viszont a Manchester Uniteden hoztunk nagyjából 50 milliót.

Mi a helyzet a szponzori pénzekkel? A calciopoli előtt a Juventusé volt a legjövedelmezőbb szponzori megállapodás: a líbiai Tamoil évi 22 millió eurót fizetett. (Ne feledjük, hogy a Kadhafiék résztulajdonosok is voltak a klubban, azaz ez nem csupán egy gazdasági alapon meghozott támogatási döntés volt.) A calciopoli persze szponzori pénzekre is hatással volt, így ma jóval kevesebbel kell beérnünk: a Fiat évi 11,7 millió eurót fizet 2015-ig. A Quatar Foundation ennél mintegy háromszor többet fizet a Barcelonának, míg a Manchester Unitednek eddig évi 20 millió fontot pengetett ki az Aon (1 font=1,26 euró). A Chevrolettel kötött új szerződésük pedig évente nagyjából 50 millió fontot (62 millió euró) jelent évente! Sőt, az angoloknak az edzőmez-szponzoruk is többet fizet, mint a Jeep a Juventusnak: évi 18 millió fontot kapnak a DHL-t váltó Aon-tól.

A mezszponzorokhoz még hozzá kell adnunk a sportszergyártókat, akik elég szépen tolják a pénzt a topklubokba. Mint tudjuk, a Juve 2015-től Adidasra vált, amiért a német cég évi mintegy 30 milliót fizet – óriási összegnek tűnt mindez addig (a Nike 13 milliót fizet évente), amíg napvilágot nem látott, hogy a Manchester évente majdnem 100 milliót fog kapni az Adidastól! De a Real, a Chelsea, az Arsenal, a Barcelona és a Liverpool mind-mind 30 millió feletti összeget kap évente a sportszergyártójától. Ha összegezzük a fentieket, az jön ki, hogy a Manchester nagyságrendileg legalább 110-120 millió euróval több szponzori pénzhez jut évente, mint a Juventus, amihez még hozzájön a jegybevételből származó +89 millió.

Miért van ez? A Chevrolet bőkezű szponzorációja különösen meglepő, hiszen a márka kivonul Európából, miért támogatnak akkor egy európai focicsapatot? A válasz a globális népszerűségben van: a Manchester kifejezetten népszerű Ázsiában és Amerikában. A Juventus ugyan egyértelműen a legnépszerűbb olasz csapat, de világszerte már egyáltalán nem olyan erős a Juve brand. Persze nehéz a népszerűséget mérni, szoktak hivatkozni a twitter követők, vagy a facebook lájkok számára, netán szakértői becslésekre, de a lényeg ugyanaz: a Real, a Barcelona, a Bayern és persze a Manchester United messze megelőzik a Juventust népszerűségben. Egy becslés szerint a Juventusnak globálisan 20 millió, addig a MU-nak több mint 350 millió szurkolója van! Mindegy, hogy mit gondolunk ezekről a becslésekről, vagy az egyes klubokért Ázsiból vagy Amerikából rajongó kocaszurkolókról, hiszen a cégek ez alapján hozzák a döntéseiket (azaz ők komolyan veszik az adatokat), és a fotelszurkolótól érkező merchandising bevétel ugyanennyit ér, mint egy minden meccsre kijáró ultráé.

Futballklubok népszerűsége a Facebook és Twitter alapján (2014. január 14-i állapot, forrás: Deloitte Money League 2014)

A pénzdíjakban kifejezetten jól állunk mostanában: tavaly a Juventus kapta a legtöbb pénzt a BL-ből (65 millió euró), idén pedig a BL+EL pénzdíj összességében a harmadik legmagasabb Európában (50 millió, a BL győztes Real 57 milliót kapott). A számok itt két dolgot mutatnak: egyrészt a Juventusnak itt nincs szégyenkeznie valója, másrészt pedig az igazán nagy különbség abban van, hogy valamelyik nagy klub bejut-e a BL-be, hiszen ha ott van, eget rengető különbségek már nem lesznek a pénzdíjban – bár a 2013 és 2014 közti 15 milliós különbség mondjuk elég jól használható lenne a játékospiacon….

Végezetül komoly bevételt jelenthet a játékosértékesítés is: kérdezzük csak meg a Portót, az Atletico Madridot, vagy éppen az idén több mint 100 millió fontos bevételt elérő Southamptont (Lallana 25 millió font, úristen!!!!). A Juve azonban elsősorban vevő, nem eladó klub. Már csak azért is így van ez, mert egy futballista ára automatikusan felmegy, ha valamelyik nagy klub érdeklődik iránta, és csökken, ha egy nagy klub akar tőle megszabadulni. Azaz alapból nem az a valószínű, hogy játékosértékesítésből lennének óriási bevételeink, hacsak nem a legjobbjainkat árusítjuk ki – de hát pont ezt akarjuk elkerülni. Bár idén a Juventus többnyire eladott (Vucsinics, Zaza, Quagliarella, Peluso, Immobile), azaz úgy tűnhet, hogy van pénz a kasszában. Nos, nem teljesen így van. tudnunk kell, hogy az átigazolási díjakat általában több részletben fizetik a klubok, azaz évekkel ezelőtti transzfererekből is van bevételünk és kiadásunk. Konkrétan ez azt jelenti, hogy Matri árának utolsó részletét (4 millió) idén fizettük ki, ugyanakkor érte bevétel is érkezik, 2,75 millió a Milantól. De Marronéért is egyszerre fizetünk és kapunk is pénzt. A bonyolult kép vége nagyjából az, hogy a Juventus 10-15 milliós mínuszban van az átigazolásokat tekintve. (Bővebben itt olvashattok a részletekről.) Radikálisan csak akkor javulhatna a mérlegünk, ha valakit több tízmillió euróért eladunk. És itt érünk el oda, hogy Vidal vagy Pogba értékesíthető, értékesítendő-e? A fentiek talán bemutatják, hogy a Juventus anyagi lehetőségei messze elmaradnak több rivális klubétól is. Míg nálunk 5-6 milliót lehet maximum keresni (ez kb. 12 millió euróba kerül a klubnak), addig a Manchester simán kínálhat 8 milliót vagy többet Vidalnak, és a 40-50 milliós átigazolási díj is simán futja a szponzori pénzekből. Az embert csak annyi piszkálja, ha mondjuk Özil 50 millió volt, David Luiz szintén kb. ennyi. egy noname Lallana 30 millió euró, akkor egy Vidalért is rendesen kérje meg a klub az árat – már ha el akarják adni.

A fenti bevételi forrásokhoz pár dolgot még érdemes hozzátenni:

• a Juve anyagi helyzete a legstabilabbnak tűnik az olasz klubok közül, és a bevételek emelkedtek az elmúlt két évben, tavaly pl. 22%-kal. Sajnos azonban vannak olyan klubok, ahol a növekedés még gyorsabb…
• a kiadási oldal szintén viszonylag magas: a La Gazzetta dello Sport adatai szerint évente 115 milliót költünk fizetésekre (ez a legtöbb a Serie a-ban), és a szerződéshosszabbításokkal (Lichtsteiner, Pogba stb.) ez csak emelkedni fog;
• a calciopoli bevételi szintjét csak 2013-ra sikerült meghaladnia a Juventusnak, míg azok a klubok, akik nagyjából a mi szintünkön voltak 2006-ban, mára nagyjából megduplázták a bevételeiket;
• a klub adósságai az elmúlt évben emelkedtek, elsősorban a fentebb említett fizetésemeléseknek köszönhetően;
• az anyagi helyzetünkön vélhetően javít majd a folyamatban lévő Continassa projekt, ami a stadion melletti terület átfogó ingatlanfejlesztését jelenti, de nehéz elképzelni, hogy eltűnik a jelenlegi gigantikus különbség. Viszont amíg el nem készül a beruházás, még további kiadásokkal jár majd.

A Juventus éves bevételeinek alakulása és klub helyezése a Money League listán. (Forrás: Deloitte Money League 2014)

Sírnunk persze egyáltalán nem kell. A fentebb felvázolt különbségek ellenére is a Juve Európa pénzes klubjai közé tartozik, és Olaszországban a legegészségesebb gazdasági helyzettel rendelkezik. Évről-évre tízmilliókat költünk az átigazolási piacon: a transfermarkt adatai alapján 2011 óta több mint 200 millió eurót költöttünk új játékosokra (bár ez az összeg folyamatosan csökken). A szűkös források miatt kényszerül arra a Juventus, hogy alkudozni próbáljon – bár az alkupozícióinkat nagyban rontja, ha beesik egy pénzesebb vevő, aki egyből kifizeti a kért összeget.

Azonban arra még várni kell, hogy visszatérjen a calciopoli előtti pénzügyi helyzetünk. Ehhez sok dologra szükség van: erősíteni kell a Juventus brandet, javulnia kellene az olasz foci gazdasági helyzetének, továbbra is hozni kell az eredményeket, és még ki tudja, mit lehetne tenni, hogy nőjenek a bevételek. Azt látjuk, hogy hol kell(ene) javulni: elsősorban jegybevétel és szponzori pénzek terén. Mert enélkül csak az marad, hogy összekapargatjuk a zsebünkben az aprót, és szomorúan konstatáljuk: Conténak igaza volt abban, hogy ennyi pénzzel nem vacsorázunk a Ritzben…