Szezonértékelő – 1. rész

Vége a bajnokságnak, az újságok naponta virtuálisan megvesznek és eladnak több csapatnyi játékost, de nekünk még van mondanivalónk a most lezárult szezonról is: közös posztban mondjuk el a legfontosabb dolgokat a 102 pontos idényről.

Szerinted ki volt az év Juve játékosa?
Benito: Pogba, nem vitás. Vidal tavasza gyenge volt, Pirlo kiegyensúlyozatlan volt magához képest, Tevez meg nem lőtt gólt Európában, csak amikor már mindegy volt. Pogba is kifingott, de az nem az ő hibája.
Darti: Az utolsó meccsek közben kezdett egyre hangosabban világítani a gondolat, miszerint Tevez még csak az első idényét tölti nálunk… Egy éve ilyenkor még mindenkinek fröcsögött a szájából a „hogyagecibeadodmánekiatízestteállat”, most pedig olyan, mintha Tevez már évek óta itt játszana. Ahogy egyszer elhangzott a listán, egy Tevez gól után: „Tevez nélkül a kiesést próbálnánk elkerülni” – ami nyilván egy vicces túlzás, de jól jelzi, hogy milyen a szerelem.
Dino: Tevez. Elsősorban a hozzáállása miatt, ami  – a manchesteri ügyeit nézve – óriási meglepetés volt.
S4tch: Néhány gyengébb meccse akadt Pogbának és Vidalnak is, ezért Tevezt jelölöm, aki akkor is hozta magát, ha épp nem talált be. Kár, hogy relatíve öregen érkezett, ilyen munkabírású, mezőnyben is erős csatárunk régen volt.
Tyler: Tevez végig nagyon hasznosan és alázatosan játszott, nagyon kellett már egy olyan csatár, mint ő.

paul dogba

Paul Dogba

Ki volt az év felfedezettje/pozitív meglepetése a Juventusban?
Benito: Llorente. Azt vártam, hogy egy összjátékban használhatatlan gólem lesz, aki lábbal hozzá sem ér a labdához. Ehhez képest egészen kiváló volt, bár a rossz meccsein nagyon rossz volt.
Darti: Egy lyukas garast nem adtam volna Llorente jó szerepléséért. Ehhez képest kiderült, hogy még úgy is tud gólokat fejelni, hogy a Juvéban senki sem tud beadni.
Dino: Tevezt mondanám megint, és ismét csak a hozzáállás miatt.
S4tch: Nándi és Pogba. Előbbi kiforrott játékosként is képes volt fejlődni, Pogba meg bizonyította, hogy szinte kamaszként is végig lehet tolni egy szezont különösebb hullámvölgyek nélkül.
Tyler: Bár sokakkal ellentétben én nem gondoltam, hogy Llorente meg fog bukni, de azért meglepett, hogy milyen gólerős játékot mutatott. De Tevez hozzáállása, „problémamentessége” is meglepett egy kicsit.

Kitől vártál többet, ki okozott csalódást?
Benito: Contétől többet vártam. Megállt a fejlődés, és a feszültség nem a legszimpatikusabb arcát hozta ki.
Darti: Két ilyen erős idény, és a mostani szuperpontrekordos idény után persze mókás bárkit is gyalázni, de NYILVÁN LEHET. Chiello lassan többet szerel ököllel, mint lábbal. Marcsi szépen bejátszotta magát a kispadra, a csatáraink játéka sem volt nagyon erős, a két kiemelt kivételével. De utóbbiak kapcsán azért kiemelném Contét is, akitől többet vártam nagyon sok fronton. Sőt, mondhatom, hogy Contétól vártam sokkal többet ebben az idényben. De majd jövőre.
Dino: Vucsinics idénye számomra csalódás. Szerintem  legfeljebb egy jobb képességű csatár van nála a keretben, az pedig Tevez. Mást nem tudok mondani, mivel a BL-bukás nem egy ember felelőssége, a bajnokságba meg nem lehet belekötni.
S4tch: Marcsi két évvel ezelőtt gólerős, hajtós, jó értelemben véve kiszámíthatatlan játékosból szinte Padoinná silányult (azért tavasszal legalább mutatott életjeleket). Vesztett egy feltétlen rajongót. Pirlótól is többet vártam, főleg a nemzetközi meccseken látszik, hogy a nem létező sebességét egyre kevésbé tudja rutinnal és zsenialitással pótolni.
Tyler: Furcsa, és talán maximalizmus is egy 102 pontos idény után, de több ilyen játékos is van. Vucsinics mindenképp, aki egyrészt már az ősszel feladta a csapatba kerülésért folytatott küzdelmet, másrészt tavasszal nagyon rossz felfogásban játszott. Bonucci olyan hibákat csinált a nemzetközi porondon, amikből rendre gólokat kaptunk. Chiellininek is volt több olyan hülyesége, ami nélkül ellettünk volna, a könyököléseiről pedig leszokhatna végre. Marchisio pedig átaludta az idény nagy részét, kár érte…

Melyik volt a legjobb, legemlékezetesebb Juve meccs az idén?
Benito: Mondhatnám a Roma és a Napoli elleni torinói meccseket, de inkább a Real Madrid elleni, idegenbeli meccset mondom. Jól játszottunk, simán nyerhettünk volna, ha Chiellini agya nem füstöl el.
Darti: Nekem a szuperkupa megnyerése, pedig az tavaly volt. Az a 4-0 mindent tartalmazott. Ráadásul ebben az idényben azt a meccsünket láttam egyedül a helyszínen, én, mocskos fotelszurkoló. És Tyler szövegét olvasva gondoljatok arra, hogy azzal is teljesen egyetértek.
Dino: A Milan és a Genoa elleni idegenbeli győzelmeket mondanám. Mindkettő jó meccs volt, éles meccs volt, és mindkét esetben a mentális erő hozta meg a sikert.
S4tch: Idén kevesebbszer játszottunk igazán jól, a tavalyi Chelsea-veréshez hasonló katartikus győzelemből nem is nagyon jutott. A Roma elleni hazai, és a Milan elleni, milánói győzelem maradt meg, mindkettő tipikus lenyomata volt a mai Juventusnak: akkor is nyerünk, ha épp fél óráig a seggünket töri a háló.
Tyler: A Napoli hazai lepofozása szép volt, nem csak az eredményt, hanem a játékot tekintve is nagyon elvertük őket. Az Inter elleni hazai győzelem szintén emlékezetes, csak ott kissé sajnálom, hogy nem rúgtunk többet, mert benne volt a meccs első 60 percében akár a nagy kiütés is.

Melyik meccset felejtenéd el a legszívesebben?
Benito: A Roma elleni kupameccsen kurvára berágtam a csapatra, meg persze az isztambuli meccset is szívesen elfelejteném.
Darti: Szinte mindegyik BL-meccset. De a Benfica elleni hazai is komoly nyomor volt, mert azt a fost ráadásul utána elkezdte Conte magyarázni – ahelyett, hogy gratulált volna a Benficának.
Dino: A BL-meccsek szinte bármelyikét mondhatnám, kivéve a dánok elleni hazait. De hát a firenzei 2-4 volt az igazán megalázó….
S4tch: Juventus-Galatasaray. Beninél Dinóval hármasban néztük a nyomorunkat, egy fasza, de kissé csúsztatott streamen. Sosem felejtem el: a vezető gólunknál csörög Beni telefonja, Darti volt az, aki élőben, csúsztatás nélkül nézte a találkozót, és csak annyit mondott: „ne örüljetek nagyon”. Ahelyett, hogy egy kurvanagy orgiát csaphattunk volna a meccs végén, lógó orral bújtam be Dincsi mellé az ágyba. Egymáshoz sem értünk, úgy aludtunk el. Frusztráció a négyzeten 🙁
Tyler: A dániai döntetlen nagyon bosszantó volt: elkövettük ugyanazt a hibát, amit tavaly. A nápolyi és isztambuli vereségek nem leptek meg, mind a kettőre számítottam.

Kit, kiket kellene leigazolnia a Juventusnak, hogy Európában versenyképesebb legyen?
Benito: Csak egy balhátvéd kell, amúgy megvan a csapat. Jövőre. Aztán majd kell igazolni is. Mondjuk Evra, Cuadrado és egy belső középpályás kéne, aki legyen mondjuk Hernanes.
Darti: Fogalmam sincs. Vagy inkább nem foglalkozom ezzel. Csomót fizet a klub olyan embereknek, akik ezzel foglalkoznak, nekem nem fizetnek. Meg is látszik a munkámon!!!
Dino: Darti válaszát osztom: egyre kevésbé érdekel az, hogy focimenedzsernek képzeljem magam. Nincs rálátásom a mercatóra, alig nézek a magyar focin és a Juvén kívül más meccseket. A vb-t majd igyekszem követni, hátha lesz egy-két iráni, akit érdemes lenne leigazolni (most néztem meg, hogy Irán kijutott, ugyanis magamtól nem tudtam volna).
S4tch: Elég egyszerű a képlet: balbekk, szélsők. Én szeretnék egy belső középpályást is, vagy a kezdőbe, Pirlo elé, vagy legalább a padra, hogy ne Padoin legyen az egyetlen variációs lehetőségünk középre. Egyébként ha megtartjuk Pogbát és Vidalt, valamint a Q/Vuc/Padoin-pénzekkel kiegészítve az átigazolási keretet, sikerül kiköhögni Sanchez vagy Cuadrado árát, nem leszek szomorú.
Tyler: Kell egy balhátvéd, a wolsburgi Rodriguez óriási igazolás lenne oda. És persze két szélső, mondjuk Sanchez lehetne az egyik. Verrattit pedig még mindig elfogadnám Pirlo utódjának. És nagyon rossz iránynak gondolnám, ha Drogba leigazolásával elindulnánk egy öregfiúk válogatott irányába.

Konte

Antonio Konte

Kitől, kiktől válnál meg a szíved szerint?
Benito: Marchisiónak olyan jó a sajtója, hogy még sok pénzt is lehet kapni érte. De ha nem lehetne, én akkor is elzavarnám.
Darti: Osvaldót semmiképpen ne véglegesítsük annyi sok pénzért. Vucsi is eltávozhat. Padointól hülyét kapok. Pepe nem tudom, hogy kokainozik-e vagy sem, de két idény után nehezen hiszem, hogy sok sót megzabálhat még nálunk.
Dino: Pepe, Quagliarella, Vucsinics. Nem látom jelenleg a helyüket.
S4tch: Ez egy erős keret, kevés fölösleggel. Isla, Padoin, Peluso, Osvaldo mehetnek, Vucsinics képtelen visszanyerni a motivációját, Fábi máshol több megbecsülést kapna.
Tyler: Vucsinics mehet, amerre lát, Obama nem győzött meg, egyetlen igazán kiemelkedő meccse sem volt, őt simán beáldoznám egy csereügyletben. Osvaldot nem tartanám meg, legfeljebb ha nagyon diszkontáron lehetne megvenni. És persze Padoin és Peluso továbbra is piszkálja a csőröm.

Melyik csapat teljesítménye lepett meg a legjobban a vetélytársak közül?
Benito: A Romáé. Nagyon későn álltak össze, nem is hittem volna, hogy egyáltalán különösebben jó szezonjuk lesz, erre a rajtnál kifejezetten megijesztettek. A Napolitól sokkal többet vártam, akkor is megelőztük volna őket, ha a bajnokság negyedében nem lépünk pályára.
Darti: Szegény balfasz Roma. Utálom őket, tehát egy picit sem sajnálom, hogy az esetek 90%-ában bajnokok lehettek volna ilyen teljesítménnyel. De ne felejtsük, hogy ahol De Sanctis áll a kapuban, ott az idény végén becsúsznak a seggutolsó ellen a bekapott 4 gólok. Ki tudja, miért. Nem állítom, kérdezem!
Dino: A Milánt ennél erősebbnek gondoltam, tehát ők ilyen szempontból meglepetést okoztak. A Róma ilyen jó szezont szerintem nem fog futni jövőre (azaz ennyi pontot nem szerez majd), nem érzem bennük a lehetőséget. Idén ők is megleptek.
S4tch: A Roma várakozáson felül jó volt, szinte minden más szezonban bajnoki címet érdemeltek volna. Dobogóra sem vártam őket.
Tyler: Azt nem gondoltam volna, hogy a Roma ilyen erős lesz, míg a Napolitól többet vártam, miután elköltöttek egycsilló eurót. Ennek ellenére nem igazán léptek előre.

tegez

Carlos Tegez

Mi lesz jövőre? Meglesz sorban a negyedik scudetto és mellé a BL győzelem?
Benito: Korai erről beszélni, fogalmunk sincs, mi történik a nyáron a csapattal. Semmi sem lehetetlen, szerintem már most is nagyon jó az alapanyag, ha kicsit erősítünk a kereten, szép évünk lehet.
Darti: Bajnokok Ligája továbbjutás. A jövő év Conte utolsó idénye a klubnál, ebben szinte biztos vagyok. El is kezdem szoktatni magam a gondolthoz az idény közben. A scudetto és a döntő-közeli BL szereplés a többi csapaton is múlik, tehát nem tippelgetnék így május végén.
Dino: Nem látom, hogy Olaszországban ki lehetne jelenleg vetélytárs, de egy Milan bármikor ki tud emelkedni a semmiből (ahogy a Juve is kiemelkedett). Van egy olyan érzésem, hogy a Milan lehet a kihívó, és szerintem az Inter is összeszedi magát. Ez pedig a Rómának lesz rossz. A BL-győzelemhez szerencse is kell. Lebegjen példaként a szemek előtt az Atletico idénye, hiszen nekik majdnem sikerült.
S4tch: Erre térjünk vissza szeptember 1-jén. A klubnak nincs korlátlan kerete igazolni. Ha elengedjük a Vidal-Pogba kettős egyikét, akkor a jelenlegi szint megtartása is komoly feladat lesz.
Tyler: Nem hiszem, hogy a Juventusnak reális esélye lenne BL-t nyerni mostanában, de az idei szereplésnél persze többet remélek. Akár a bajnokság háttérbe szorításával is, de végre nagyot kellene dobni Európában is. A tippem az első két hely valamelyike a bajnokságban és egy legjobb nyolcas vagy elődöntős szereplés a BL-ben.