Aki tisztában van az olasz labdarúgás múltjával, az azzal is tisztában van, hogy volt olyan időszaka a calciónak, amikor a címben említett két klub felosztotta egymás között az olasz piacot, és fél évtizedig éles küzdelmet folytatott a scudettóért: a Juventus jobban jött ki ezekből a párharcokból, de tulajdonképpen az AS Roma korszakosságát ez semmiben nem befolyásolja. Később, már a 90-es években, amikor – többnyire csak pillanatokra – ismét felmerült, hogy a Roma újból a bajnokság esélyese lehet, sokaknak rögtön az jutott eszébe, hogy visszatérhetnek a megelőző évtized képsorai. De azt azért ki lehet jelenteni, hogy ekkor – hiába voltak remek labdarúgói – a fővárosiak számára a bajnoki cím nem számíthatott reális opciónak. Mostani múltidézésünk tárgya a harminc esztendővel ezelőtti korszak egyik botrányköve, illetve egy, már a 90-es években lejátszott, szintén vihart kavaró összecsapás.

1981. május 10.:

1979: az AS Roma erősen keresi még önmagát, amikor nyáron leszerződteti a korábbi játékosikont, a Milan-legenda Nils Liedholmot a kispadra. Az ezt megelőzően botladozó Romával az első évben ugyan csak hatodik lesz a bajnokságban, de legalább megnyeri az Olasz Kupát. 1980-ban aztán – tizennégy év után – végre felemelkednek a sorompók, ismét jöhetnek külföldiek a Serie A-ba. A folyamat még a kezdetén tart, de tulajdonképpen ez vezet el majd később az olasz bajnokság fénykoráig. A fővárosiak a brazil Falcaót szerzik meg az Internacional csapatától: ekkor még nem is sejtik, hogy mekkorát húznak vele.

Rómától északra, Torinóban eközben minden sínen van, nem kell identitást kutatni, hiszen Trapattoni 1976-os kinevezésével irányba került a klub. Az embargó feloldását ők is kihasználják azzal, hogy 1980-ban megszerzik az Arsenaltól Brady játékjogát – ez sem bizonyul rossz döntésnek.

Falcao és Brady azért is kiemelendő, mert a kevés külföldi közül szinte csak ők váltják be a reményeket – na meg a Napolihoz érkező holland klasszis, Ruud Krol. Talán nem véletlen, hogy az első évben pont ez a három csapat végez a dobogón.

Szóval, az AS Roma 1980-1981-ben olyan idényt fut, mint már régen. Aztán eljön 1981. május 10., a Serie A 28. (azaz: utolsó előtti előtti) fordulója, és a torinói csúcsrangadó, a Juventus-Roma mérkőzés. A tabella élén a Juventus áll 39 ponttal, a fővárosiak 38-cal a másodikak, míg a Napoli – 36 pontot gyűjtve – a harmadik. Utóbbiak a kiesés ellen küzdő Como otthonába látogatnak, komoly győzelmi esélyekkel. Hihetetlenül kiélezett helyzet, ráadásul még hátra van a Napoli-Juventus összecsapás, amelyet a 29. fordulóban rendeznek.

Ezt elemezze ki valaki! A két csapat várható taktikai hadrendje a rangadóra

Torinó persze a meccs lázában ég, és már előző nap eldől, hogy bajnoki találkozón soha annyian nem látogattak ki az ebben a formában létező Comunaléba, amennyien ezúttal kimennek: az áruba bocsátott jegyek villámgyorsan elfogynak, csaknem 70 ezer – köztük 15 ezer (!) római  – drukker várja lélegzetét visszafojtva az év mérkőzését. Akkoriban még nem volt gyakori, hogy külföldi újságírók is regisztrálják magukat, de ezúttal a világ minden tájáról tudósítók érkeznek. A két edző, Trapattoni és Liedholm úgy tesz, mintha a tét nem volna óriási: a leglényegesebbnek azt tartják, hogy emlékezetes legyen a rangadó. Az lesz, de nem úgy, ahogy gondolják…

A romantikátlan, botrányosan rossz meccsbe csak Furino brutális talpalása visz egy kis színt a 63. percben – azonnal kiállítják a középpályást. Az emberelőnyben lévő Roma ellen még így is majdnem megszerzi a vezetést a Juve, de végül Zoff hálója az, amely megrezdül: a 74. percben Conti bead, Pruzzo lefejeli a labdát az érkező Turonénak, aki szép mozdulattal a hálóba stukkol. A játékvezető kinéz a partjelzőre: Sancini zászlaja a magasban, a találat érvénytelen. A vége 0-0 (miközben a Napoli 1-0-ra győz Comóban), és mivel a Juventus két fordulóval később megnyeri a scudettót (úgy, hogy a Roma elleni meccs után egy héttel győzni tud Nápolyban!), Turone meg nem adott gólja egy végeláthatatlan vitát generált, amely azóta is viszonylag élénk.

Bruno Conti, a fejes előtti beadás gazdája, az AS Roma vezéralakja egy nappal később azt nyilatkozza, hogy ő nem tudja megállapítani azt, hogy lesről született-e a gól, de nem is érdemes túlragozni a dolgot. Liedholm sem kriminalizálja az esetet: „Szerintem érvényes volt a találat, de a partjelző intett, a játékvezető pedig csak rá tudott hagyatkozni.” A késúbb tragikus módon elhunyt Di Bartolomei szerint legfeljebb hibázott a bíró, de az biztos, hogy szándékosan nem akart keresztbe tenni nekik. Bergamo játékvezető a nem feltétlen Juve-hívő La Gazzetta dello Sport szaklaptól 7-es osztályzatot kap…

Akkoriban még nem tettek minden fűszálra külön kamerát, így nem lehetett pontosan megállapítani, hogy Turone lesen állt-e. Többször próbálkoztak már azzal az olaszok, hogy grafikusan megjelenítve próbálják eldönteni az igazságot (olyan messzire nem mentek el, mint az angolok, akik a 66-os Hurts-gólt végül egy orvosokból, fizikusokból, kémikusokból és jogászokból álló tudóscsapattal vizsgáltatták meg). Két, nevesebb nekifutóról érdemes beszámolni: először a romanista Giorgio Marino újságíró a Rai Due csatornáján rekonstruálta az eseményeket, megállapítva, hogy jogtalan döntés született. Aztán az interes Carlo Sassi olyan bizonyítékokat mutatott be a Rai Uno-n, amellyel a les mellett érvelőket erősítette, sőt: ugyanez a Sassi 2013 tavaszán kijelentette, hogy a korábbi, Rai Due műsorában bemutatott elemzés manipulált felvételeken alapult. Mindenesetre ezt a pillanatot nagyon gyakran felemlegetik, amikor a Juventus és a játékvezetők kapcsolatáról beszélnek, holott egyértelműen ma sem lehet megállapítani a bírói ítélet helytelenségét.

A passz pillanata: Pruzzo fejel, Turone (a legfelül lévő római) érkezik. Mindez még bőven az egyvonalas les korszakában

1995. január 15.:

Az 1994-1995-ös szezonban a Juventus nyolc év után szerzi meg az újabb scudettóját, a huszonharmadikat. Ebben az idényben 1995. január 15-én látogat Torinóba az AS Roma, a meccsnek a tétje a téli bajnoki cím: ha a Juve legalább egy pontot szerez, akkor egészen biztosan a Parma (amelyet egy héttel korábban idegenben 3-1-re megver) előtt végez.

Az első fél órában nem történik semmi különös: a Roma egyáltalán nem játszik alárendelt szerepet, sőt. A 32. percben aztán különös módon szerez vezetést a Juventus: Aldair borzaszóan végez el egy  bedobást, Ravanellinek adja a labdát, a csatár pedig a kapuba emel. A római játékosok a fejüket fogják, kivéve a brazilt, aki azonnal reklamálni kezd. Elsőre tényleg nem látszódik semmi rendkívüli, csak az, hogy a Roma védője rosszul végez el egy bedobást – Aldair szerint viszont a partjelző,  Manfredini meglökte őt. Az addigi remek meccs innentől botrányba fullad.

Fotósorozaton Aldair bedobása. A botrány ezzel robban ki

„Inkább semmit nem mondok, mert itt, Olaszországban nagyon védik a bírókat. Azért jöttünk Torinóba, hogy játsszunk egy jó meccset a Juvéval, hogy megmutassuk: pariban tudunk velük lenni. Ez sikerült is. Főleg az első félidőben, amikor egyértelmű fölényben voltunk. Tudom jól, hogy végül csak az eredmény számít. Ezért is vagyok különösen elkeseredve.”

(Aldair, az AS Roma védője)

A 81. percben egy Juventus-kontra eldönti a rangadót: Ferrara hosszú labdájával Vialli üresen ugrik ki, Petruzzi pedig lerántja őt. Vialli a 16-oson belül esik el, ez egyértelmű, viszont az kétséges, hogy Petruzzi belül szabálytalankodott-e (a visszajátszások alapján kiderült, hogy kívül történt). A játékvezető büntetőt ítél, Petruzzit pedig – mivel gólhelyzetben faultolt – kiállítja. Ravanelli belövi a 11-est, a mérkőzés ezen a ponton el is dől. A Roma játékosai már fejben az öltözőben tartózkodnak, amikor Vialli Sousa passzából megszerzi a harmadik Juve-gólt.

Franco Sensi, a fővárosiak elnöke feldúltan hagyja el a Delle Alpi lelátóját: „Hányingerem van ettől az egésztől. A Roma dominált, és játszotta a futballt ma. Nem is értem, hogy miért vezeti a tabellát ez a Juventus. Azt sem értem, hogyan nyerheti majd meg a scudettót. Napok óta hangoztatom a félelmeimet, a kétségeimet. Muszáj reagálnom a ma délutáni eseményekre, mert ez szégyen, és ennek véget kell vetni. Számomra a mérkőzés az első gól után véget ért: egy ilyen találatot nem szabadna megadni.”

Ez tehát két szemelvény a Juventus és a Roma múltjának botrányos fejezeteiből: Turone esete sok mindenre magyarázat, a szokásos észak-déli ellentéten túlmutató jelentőséggel bír. A levegőben ez már mindig ott lesz.