1998. november 12.: a kurd vezért, Abdullah Öcalant szállító gép leszáll a római Fumicino repülőtéren. Ugyanekkor bejelentik, hogy a Juventus és Torinó városa heteken belül megállapodhat a Delle Alpi melletti “Continassa” nevű terület 99 éves időtartamra szóló használatáról. A tárgyalások kezdetekor még senki sem sejtette, hogy a Fumicinón landoló gép megérkezésének híre – rövid távon – nagyobb hatással lesz a klubra, mint a várossal folyatott egyeztetés. Múltidéző, az új oldalon először.

De ki az az Öcalan? Mi köze a Juventushoz? Elmondjuk rögvest.

Abdullah Öcalan kurd származású, a kurdok önálló államiságáért nem feltétlenül békés eszközökkel harcoló, emiatt a világ számos országában hivatalosan is terroristának nyilvánított politikus. Az 1980-as évektől kezdve egészen 1998-ig Szíria területén fejti ki tevékenységét, onnan küzd a török elnyomás ellen. 1998-ra a török-kurd helyzet eszkalálódik, Törökország diplomáciai nyomást gyakorolva eléri Szíriától, hogy Öcalant kiutasítsa területéről – de nem adja át őt a törököknek.

Öcalan szökésbe kezd, és több államot megjárva 1998. november 12-én megérkezik Olaszországba, ahol őrizetbe veszik. A bonyodalom ennél a pontnál kezdődik. Törökország ugyanis azt kéri az olaszoktól: adják ki neki a körözött Öcalant, hogy terrorizmus vádjával el tudják őt ítélni. Eközben a kurd népvezér menedékjogért folyamodik Rómához.

“Ha Olaszország nem adja ki Öcalant, akkor egy terrorista cinkosává válik” – és ez még csak a legenyhébb mondatok egyike a török diplomácia részéről. 1998. november 25-én Isztambulban pedig sorsdöntő BL-meccset rendeznének: Galatasaray-Juventus találkozóra kerülne sor…

Megérkezése után Abdullah Öcalan a Rómától délre található Palestrina településen, ebben az épületben húzta meg magát.

A klub is észleli, hogy ez a túra tartogat némi veszélyt magában. 1998. november 16-án, kilenc nappal a meccs előtt a Juve elnöke, Vittorio Chiusano így nyilatkozik: “Még várunk, de ha nem változik gyökeresen a helyzet, akkor garanciákat kérünk az európai szövetségtől. Az nem megoldás, ha Isztambulon kívül játszunk – szerintünk most egész Törökország veszélyes volna a számunkra.” A Galatasaray (amelynek egyébként Öcalan is drukkol) vezetősége ellenben úgy véli, hogy a legjobb kezelési mód az volna, ha megrendeznék az összecsapást, és a Galata győzne. Ezek nem egyező álláspontok.

Egy napra rá 10 ezer kurd vonul fel Rómában, kérve a kormányt, hogy ne engedjen a törökök követelésének. “Veszélyes a tűzzel játszani” – mondja az egyik tüntető, finom fenyegetésnek szánva a kijelentését. A “török Agnelli”, Rahmi Koc (érdekesség, hogy a “koc” szó ugyanazt jelenti, mint az “agnello”: birka) levelet ír a Fiat elnökének, Paolo Frescónak, amelyben bizalmát fejezi ki, hogy az autógyár támogatja Öcalan kiadatását. A tanácsadók úgy gondolják, hogy a BL-meccs jó apropó lenne egy kormányfői találkozóra Massimo D’Alema  olasz és Mesut Yilmaz török miniszterelnök között. Yilmaz azonban nem akar Isztambulba utazni: csak és kizárólag Ankarában hajlandó fogadni kollégáját.

1998. november 20-án megszüntetik Öcalan őrizetét, és szabadon engedik őt. Az olaszok ezzel a döntéssel a végsőkig feszítik a húrt. Yilmaz túllép a diplomácia keretein, amikor így fogalmaz: “Ez sokba kerül majd Olaszországnak. És minden egyes ilyen lépésük csak súlyosbítja az árat.” Az olasz külügyminisztérium közleményben figyelmeztet, hogy olasz állampolgárok – ha csak lehet – ne utazzanak be Törökországba.

November 22-én a Juventus csupán egy 0-0-ás döntetlent játszik Torinóban az Empolival: sokak szerint az Alessandro Del Piero sérülése miatt sokkhatás mellett a törökországi úttal kapcsolatos bizonytalanság is szerepet játszik az eredményben. A Juve-játékosok egyöntetűen elutasítják az utazás lehetőségét: “Bevallom, hogy félek. Csak akkor indulunk el, ha tökéletes biztonságban leszünk, de – elnézve a híreket – erre kevés esélyt látok” – nyilatkozza Zinedine Zidane.

Két nappal a meccs időpontja előtt az UEFA dönt: egy héttel elhalasztják a meccset, amely így december 2-án kerül megrendezésre. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az eredetileg erre az időpontra kiírt, Olasz Kupában lejátszandó Juventus-Bologna is csúszik. A döntés nem okoz nagy örömet, az érintettek szerint ez az egy hét nem old meg semmit, legfeljebb valamennyivel csökken a feszültség. De a veszély megmarad. Zidane újabb nyilatkozatot tesz: “Ha nem változik a helyzet, akkor nem megyek. Nem érdekel.”

A hétvégére biztossá válik a végleges időpont, miközben a Juventus testén ezer meg ezer seb tátong: a doppingbotrány miatt a klubhoz kötődő, de egyelőre még nem nevesített személyek ellen eljárás indul, a csapat a bajnokságban pocsék formában van, Del Piero pedig a műtétje utáni új térdével ismerkedik az USÁ-ban.

A Bajnokok Ligája 1998-1999-es idényének első négy mérkőzésén kizárólag döntetlent játszik, így nyeretlenül – igaz, egyúttal veretlenül – érkezik a Galatához a Juventus. A lebonyolítás alapján csak az elsők és a két legjobb második mehet tovább. A november 25-i fordulóban a Rosenborg 2-1-re legyőzi az Athletic Bilbaót, így a következőképpen áll a “B” csoport:

1. Rosenborg 8 pont
2. Galatasaray 7 pont
3. Juventus 4 pont
4. Bilbao 3 pont

A Juventus tehát nem kaphat ki Isztambulban, hiszen akkor vége a dalnak, viszont a döntetlen is csak akkor elég, ha az utolsó fordulóban legyőzi Torinóban a Rosenborgot, a Galata pedig kikap a motivációt már nehezen találó Atletich Bilbaótól idegenben.

A Juventus közben a biztonság kedvéért Bolognában (történelmi párhuzam: akkor és most is a Bologna az utolsó ellenfél) belerohan egy 3-0-ás zakóba, és még mélyebbre süllyed a bajnokságban. December 2-án, a Galata elleni meccs napján pedig a sajtó világgá kürtöli: a doppingügyben Bettega, Giraudo és Agricola ellen indul vizsgálat.

Ilyen körülmények előzik meg tehát az isztambuli, sorsdöntő összecsapást. Fatih Terim egészen biztos benne, hogy megverhetik a Juvét: “A Bologna meccs bebizonyította, hogy könnyen zavarba hozható a védelmük” – nyilatkozza a hazaiak edzője. “Nem volt optimális a felkészülésünk, de hiszünk a sikerben. Az első próbán már túlestünk, hiszen megérkeztünk Törökországba” – mondja a csapatkapitány, Antonio Conte.

A Juventus játékosait szállító busz megérkezik a stadionhoz

A Juventus csupán egyetlen vérbeli csatárral, Inzaghival kezdi a meccset. Lippit a sors kényszeríti erre a lépésre, Del Piero sérülése óta nem az első eset, hogy Zidane-t előretolva szerepelteti – a bajnokikon jól látható, hogy milyen eredménnyel. A hangulat a várakozásokkal ellentétben nyugodt, ami inkább zavaró, az a hatalmas szél, amely az első félidőben a törököket támogatja. Ennek ellenére a Hagival felálló Galata semmilyen veszélyt nem jelent Peruzzi kapujára.

A második félidőben a Juventus – a szélirány miatt is – feljebb tolja a játékát, és bátrabban próbálkozik. Már csak tizenkét perc van hátra, amikor Zidane kavargat a bal szélen, beadását a hosszú oldalon érkező (és Pessotto helyet becserélt) Amoruso kapásból a rövid sarokba vágja. A Juventus vezetést szerez, és ebben a pillanatban már jobban is áll, mint a Galatasaray.

A törökök addig nem látott módon felpörgetik a játékot, de csak a labda gyömöszöléséig, illetve egy komoly, nagyon komoly helyzetig jutnak. Aztán az utolsó pillanatokban Zidane a Galata-térfél közepén labdát veszít, a meginduló török támadást pedig a mezőny egyik legjobbja, Montero csak szabálytalanul tudja megállítani. A szabadrúgást Hagi íveli be, Vedat középre fejeli a labdát, a teljesen üresen érkező Suat pedig a kapuba stukkol: 1-1, és ez a vége is. A Juventus 1998 őszén el van átkozva.

“Kemény és indulatos meccs volt, de ennek semmi köze a politikához. Megmutattuk, hogy tudunk focizni, fontos, hogy a Bologna elleni vereségből felálltunk. Sokan mondták, hogy gyávák vagyunk, hogy nem merünk eljönni Isztambulba. Hát, pedig mi itt voltunk, és jól játszottunk – mindenki láthatta. Az utolsó fordulóban nyernünk kell, meg persze bízni abban, hogy a Galatasaray kikap” – szól Lippi nyilatkozata.

Hogy egy picit visszakanyarodjunk a diplomáciai-szálhoz: Öcalan élőben nézi a meccset Olaszországban, és elégedett a döntetlennel: “Jó ez így, talán közelebb visz minket a békéhez. A Juventus már nem olyan, mint régen, hiányoznak belőle az igazi egyéniségek. Szomorú vagyok, hogy a török nép és a Galatasaray ezt a meccset egy ellenem irányuló demonstrációként fogta fel. Harminchárom éve szurkolok ennek a csapatnak, de ma nem tudtam nekik drukkolni, mert az olyan lett volna, mintha magam ellen harcolnék.”

A Juventus egy hét múlva 2-0-ra legyőzi a Rosenborgot, míg a Galatasaray kikap Bilbaóban. Öcalant pedig egy hónap múlva kiutasítják Olaszországból, végül – görög kézen keresztül – Törökországba kerül, ahol azóta is börtönben ül.