Már megint mi

Disclaimer: ezt a posztot _beni írta még tegnap reggel, csak technikai problémák miatt nem tudta publikálni. Innentől át is adom neki a szót.

“Ez nem lehet igaz. Már megint ők!” – mondta Donnarumma a lefújás után. Nézzük meg közelebbről, ez mit jelent.

Ilyenkor mindig az a baj, hogy a vesztes soha nem a teljes képet nézi. Talán mi sem azt néznénk fordított esetben, bár ennek ellentmond, hogy amikor irtóztató bírói csalással kikaptunk ősszel a Milantól, mi azt írtuk, szarok voltunk, azért kaptunk ki.

A Milan, minden bizonnyal részben a remekül lehozott 93 és fél percnek is köszönhetően, más oldalról közelít, és ezzel persze feltüzeli saját táborát is. Nyilvánvalóan szándékos a dolog, mert ezzel el lehet kerülni, hogy az alábbiakról kelljen beszélniük:

  • a Milan gólja lesről született, és ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy ötcentis vagy ötméteres a les, maximum a partjelzőt mentheti fel egy kicsit.
  • Dybala buktatása teljesen egyértelmű büntető volt, elmaradt.
  • Bacca kezezése szándékos ugyan biztosan nem volt, de ilyen testhelyzetben bőven be lehetett volna fújni. És be is kellett volna.
  • a milánói meccset egy ötször akkora bírói hibán buktuk el, mint amekkora ez volt, pedig…
  • ez inkább volt 11-es, mint nem. Nem véletlen, hogy ilyen esetekben a védők hátratett kézzel lépnek a labda felé, itt pedig De Sciglio kinyújtott kezében akad el a beadás (az megvan, hogy ez Lichti első sikeres beadása az elmúlt évszázadban?)

A legviccesebb az egész hisztiben tehát nem az, hogy játékban rommá vertük a Milant, nem is az, hogy arcpirító bírói hibáknak köszönhetően fogták az ikszet a 94. percig, hanem az, hogy még az a kurva büntető is jogos volt! (Aki meg amiatt rinyál, hogy 4 perc hosszabbítást jelzett a bíró, annak azt üzenjük, hogy volt közben egy kiállítás, ami mindenestül vagy másfél percig tartotta fel a játékot.)

Montella egyébként a 60. percben úgy döntött, az 1-1 megfelelő eredmény, és lehozta Baccát, amivel nagyjából jelezte, innentől nem kívánja átlépni a kezdőkört. Az már persze sokkal inkább a mi kritikánk, hogy nem durungoltuk le őket kellő kegyetlenséggel, de erről majd később.

A lényeg, hogy ezt a meccset agyonnyerte a Juventus. Ha Pjaca helyén egy katatónra szedált mormota kap helyet a csapatban, már a szünetben hárommal vezetünk, és most nem kellene ezt a rinyálást hallgatnunk. Elképesztő mennyiségű helyzetet dolgoztunk ki, a Milant egyedül Donnarumma tartotta meccsben, és akadt néhány egészen kiváló egyéni teljesítményünk is. Asamoah brutál volt, Dybala pedig talán a szezon legjobb játékát nyújtotta tegnap. Gyorsak voltunk középen, a támadóharmadban is jól passzoltunk, hogy aztán a 16-oson belülre érve fogyjon el a tudomány – illetve ott volt Donnarumma, aki valami hidegrázósan nagy kapus már most, pedig még csak két hete nézhet pornót legálisan.

Tegyük hozzá, a Milan nagyon jól állta a sarat, és mivel elöl Pjaca miatt emberhátrányban voltunk, simán benne volt, hogy a Milannak oda-vissza négy pontot szereznek a bírók az érdem szerint járó fél helyett. Ezt nagyon tudja Montella csapata, és közben egy nagyszerű (les)gólt is lőttek. Biztos mi is idegesek lennénk, ha Buffon a lefújás előtt 10 mp-cel bemutatja a pontmentő védést, aztán egy ilyen marhaságért 11-est kap az ellenfél. De ezt a meccset jogosan nyerte meg a jobb csapat, mert többet tett a győzelemért, sőt tett érte, míg a Milan csak az egyébként is jogtalan döntetlenbe próbált kapaszkodni. (Sőt, annyira jogtalannak gondolták a pontvesztésüket, hogy a mérkőzés után szét is kúrták a vendégöltözőt, megrongáltak néhány szekrényt, és a Juve címereket. Erre nincs mentség. – s4tch)

Mindezek ellenére több dolog sem tetszett tegnap. Bonucci csinált néhány ökörséget, Dani Alves sokszor volt könnyelmű a hajrában, és Pjanic mellett Khedira is óriási helyzeteket puskázott el. A legfeltűnőbb mégis a közönség sokszor apatikus viselkedése volt. Még a végén, amikor igazán be kellett volna üvölteni a kapuba a labdát, akkor sem volt az igazi a biztatás.

Aztán itt van az is, amiről korábban már beszéltünk, de csak az elmúlt két hétben láthattuk kézzel fogható jelét: nincs cserénk előre. Ha fent van a Mandzukic, Dybala, Cuadrado – Higuaín támadósor, akkor imádkozni kell, hogy menjen a játék, mert a padról csak Keane és Pjaca tud beszállni, és egyikük sem az a kimondott Quagliarella.

Mindazonáltal a Milan legyőzésével eljött az ideje annak, hogy elkezdjük vágni a centit. Tíz forduló van hátra, hazai pályán még négyszer játszunk, és a Chievo, Genoa, Torino, Crotone sorozatból csak a derbi tűnik rázósnak. Idegenben lesz egy pescarai és egy bolognai túránk, és ez már hét simán behúzható mérkőzés, azaz nagyjából elmondható, hogy ha nem kapunk ki Rómában, bajnokok vagyunk. Persze közben még a kupákban is lesz dolgunk remélhetőleg.