Mi. A. Fasz.

Mostanában gyakran ér bennünket az a vád, hogy nem írunk olyan gyakorisággal, mint hajdanán, amikor hetente 4-5 poszttal is jelentkeztünk. Ennek számos oka van, részint nem annyira érünk rá, mint 22 éve, a blog indulásakor. Be kell azt is vallanunk, hogy kicsit hiányzik a Népsportos kommuna, amikor őrült vicces trollkodásainkkal egész komoly háborúkat, népírtásokat tudtunk kiprovokálni (jó, túloztam, csak odáig jutottunk, hogy veréssel lettünk megfenyegetve). Ám az is komoly ok, hogy kevés olyan dolog történik a klub háza táján, ami kilendít minket a komfortzónánkból. A bajnokságban nyerünk, a középpálya szarságáról annyi helyen lamentálnak, hogy nem sok kedvünk van nekünk is rinyálni. A BL jelenleg az egyetlen érdekes, de most ott sincs semmi. Átigazolási híreket pedig lehet olvasni bárhol.

NA DE MOST MI TÖRTÉNT. ATYAÚRISTEN. A január 16-án történtek olyan szinten sokkolták szerkesztőségünket, hogy erről muszáj valahogy megemlékeznünk.

A Juventus új LOGÓT kapott. LOGÓT, bazmeg.

Amikor utoljára Torinóban jártunk, lefotóztam a Juventus komplexum egyik eligazító tábláját (kb az állt rajta, hogy balra Juve Museum, jobbra pedig Toalett). Ezt a képet megosztottam kis barátaimmal, azzal a kísérőszöveggel, hogy “Rá kellett jönnöm, hogy azért is vagyok Juventus-szurkoló, mert a Juvénak még az arculata is kurvajó. Imádom.”

A tipó, a színvilág, a kifinomult elegancia szerves részét képezte mindig is a Juventus arculatának. A fekete-fehér-sárga kombók, a letisztult vizuális világ önmagában egy csoda.

Egyszerűen szép. Szépen egyszerű.

Ehhez az arculathoz tartozik (tartozott) egy klubcímer, ami minden funkciót betöltött, amit egy focicsapat címerének be kell töltenie. Klubszínek, totemállat, tradíció.

Heraldikailag természetesen ez nem minősül címernek, hanem csak jelvénynek. De szerencsére egyszerű futballszurkolóként azért ezen nem verekszünk össze. A lényeg az, hogy a futballkluboknak címere van. Nézzünk egy párat; kezdjük mindjárt a Juventus címerekkel:

Csíkok, csillagok, zebra, bika, korona, fekete-fehér-sárga – a név kötelez, a hagyomány irányít

A Real Madrid:

Érdekesség: a korona használatát maga XIII. Alfonz király engedélyezte a királyi klub címerén. A korona szimbolikáját gondolom nem kell magyarázni.

Barcácska, Messicske:

1910 óta gyakorlatilag változatlan. Ránézünk, és tudjuk, hogy mi ez.

Andrea Agnelli tegnap elmondta, hogy már EGY ÉVE dolgoznak az új “logón”, amit a PIAC igényeinek megfelelően alakítottak ki.

Elnök úr, engedtessék meg, hogy megjegyezze a világ:

  • A futballkluboknak címere van.
  • A cégeknek logója.

Andrea Agnelli: “This new logo is a symbol of the Juventus way of living.”

Ha valóban ez a logó szimbolizálja a Juventus “életmódját”, akkor kurvanagy bajban vagyunk.

Ez a logó azt mondja: “Nyáron eladjuk Dybalát, mert a piacon ez egy jó üzlet”

A Real Madrid címere azt mondja: “Hozzánk jön nyáron Dybala, mert mi vagyunk a világ legnagyszerűbb klubja.”

Egy év alatt nem sikerült néhány kvalitatív és kvantitatív kutatást lerendezni? Nem volt senki, aki szólt, hogy “Srácok, a címer az maga az évszázados hagyomány, nem szokás egy szájbakúrt betűre lecserélni.”

Az új “logó” bemutatásához készült egy hangulatos promóciós film is. Felemelőnek szánt, (bár a szövegezéssel azért tudnék mit kezdeni), lendületes kis film. A végén pedig megjelenik ez a fos. Ez a J. Egy J.

Nem tette fel senki a kérdést, hogy ebből a J betűből hova lehet majd tovább menni? Elárulom: sehova. A J betű utáni következő címer újra a régi címerhez fog visszanyúlni. Egyszerűen nincs más út. Egy klub, amelyik nem a pénzével verseng, hanem azzal, hogy ő az Öreg Hölgy, La Fidanzata d’Italia, a klub, ahol mindenki érzi a Spirito Juvét, az energiát, a csapatba oltott győzelmet. Azt, hogy itt a győzelem az egyetlen elfogadható eredmény mindig és mindenhol.

Ez a klub nem egy 1 év alatt “kifejlesztett” dizájn-J.

Ha körülnézünk a neten, egyetlen elismerő írást/véleményt sem találunk erről a rettenetről. Egyetlen egyet sem. Ha ti találtok, plz osszátok meg velünk. Elfogadhatatlan hiba, hogy bedobják ezt a szart, úgy, hogy meglepődnek a felháborodáson. Mert nyilván meglepődtek. És a nagy bulizás közben kirak a klub egy ilyen képet az instagramra (regramolták):

BLACK AND WHITE AND MORE ✌ #2beJUVENTUS

A photo posted by Juventus Football Club (@juventus) on Jan 16, 2017 at 1:57pm PST

Ha nem jelenne meg jól, kattintsatok. Nem tökéletes a taccs rendszer.

Egy ilyen képet hogy a faszomba engednek meg maguknak? Éppen dülöngélek a sokktól, hogy mi ez a logó, aztán egyszercsak megjelenik egy betépett hippi a szakadék pulóverében Dani Alves mellett (aki szintén elég mókásan néz ki, de ő legalább egy játékosunk, akitől ez elvárható). Agnelli ilyen hippikkel dolgozik az új logón? Ki a faszom az az ember ott? Mi történik itt? Komolyan érthetetlen. Mintha valami MLM-es goa buliban lennénk.

(Egyébként az a csöves kinézetű gyerek egy olasz rapper, igazán egzotikus vendég)

Jómagam (szerencsére) nem láttam a közvetítést, Tyler viszont igen: “De ettől függetlenül is kifejezetten kínos volt az esti rendezvény: a magából hülyét csináló Giorgio Morodert igazából senki nem értette. Mit keresett ott, mi a francot csinált, és ki nem szarja le Donna Summert?! Andrea Agnelli pedig lenyomott egy olyan bullshitet az új célcsoportokról (nők, millennials stb.), meg a jövőről, hogy a nézők csak zavartan nézelődtek jobbra-balra, hogy most mi van, egy elsős közgáz szemináriumon vagyunk, ahol az évfolyam hülyéje referál? A vendégek többsége zavartan téblábolt, köztük a láthatóan látványosan feszengő Buffonnal, akinek a véleménye elég nyilvánvaló volt. Amikor az új logó a nagy felhajtás és nagy szavak után megjelent, az olyan volt, mint amikor az ember kurvára rákészül a szarásra, úgy érzi, hogy ennek majd úgy kell lemászni a tetejéről – erre pár apró bogyócskán kívül nem sikerül semmit sem produkálni.”

És kitalálták az új logóhoz az új tipót is, hát az is óriási. Beszartok:

Aha. Megdobban a szívem. Ja, nem.

Ahogy egy twitterező találóan megjegyezte: vasárnap elvesztettünk egy meccset, hétfőn pedig az identitásunkat.

Fasza.

Ha a hírek igazak, akkor Elkann igencsak kint akarja látni Agnellit az elnöki székből, aki szerinte kellemetlenül viselkedik a klub élén (főleg a családi életét tekintve). Abban biztosak lehetünk, hogy ez a logóváltás nagy segítség neki a kitoloncoláshoz.

Szomorúak vagyunk.

Pirlo is not impressed