Éppen szünet van az Empoli-Juvén. Szarul játszunk. Már megint. Egy ilyen, egy olyan: így csináljuk már hetek óta.

Ez már később történt

Szétcsaptuk a Sassuolót (ez azért nem mindenkinek megy, főleg nem ilyen könnyen), aztán jött a Sevilla elleni lófasz, majd az Izé elleni botrány. Utána sziporkázó játékkal rommá vertük a Cagliarit, de Palermóban a szezon eddigi legrosszabb teljesítményét mutattuk be. Zágrábban óriási fociztunk, több játékosunk is olyan statisztikákat villantott, hogy elakadt a szavunk. Most, négy nappal később, ránk sem lehet ismerni, annyira hulladék a játékunk.

Ha pesszimistán közelítünk, elsőre az tűnik fel, hogy az agyonvert csapatok általában nem nagyon tudtak futballozni. Más szóval a homokozóban királyok vagyunk, a sikátorban viszont puhapöcsű műmájernek tűnünk. Ennek a gondolatsornak a konklúzióját mindenki le tudja vonni magától is.

Ha optimistán, akkor le kell szögeznünk, hogy még mindig nincs velünk csapatunk játékának lelke, a ritmus diktálásának legfontosabb felelőse, Marchisio. Azon felül a középpályán Pjanic még csak keresi a helyét, és emiatt a meglepően szilárd halmazállapotúra gyúrt Khedira  sem tudja stabilan hozni magát. Ezek a dolgok idővel megoldódnak, Pjanic magára találni látszik Pogba mértani posztján, és ha visszatér Marchisio, vélhetően ugyanúgy a helyükre kerülnek a dolgok, mint a tavalyi visszatérése után. Higuaín ingadozó formája, illetve Dybala még ingadozóbbja (bár ő egyelőre inkább stabilan szar szegény) sem azért van, mert nem tudnak ennél többet. Ha mindenki egészséges lesz, a játékunk is összeáll, és ezek a gondok tovaszállnak velük.

Kezd beleszokni

Minket azonban nem azért tartanak számon a világ leggazdagabb emberei szerint, mert túlságosan derű-, illetve borúlátóan mérjük fel az adott helyzetet, hanem azért, mert minden reálisan látunk…

Hoppá, Dybala éppen bebaszta a léc alá. Nagyon kellett, hogy meglegyen neki az első a bajnokságban is, és ne egy kapushibából lőjön parasztvakító bombagólt. Halleluja!

Tény, hogy a gondjaink két részre oszthatók.

Hoppá, közben Higuaín is bebaszta. Ezt megnyertük.

Szóval a gondjaink egyik része valóban esélyes, hogy hamarosan megoldódik, és nem is kell hozzá más, csak egy kis idő. Dybalát valószínűleg az zavarja, hogy gyerekkori példaképe és egyben jó barátja játszik előtte. Meg kell szoknia, hogy ha helyzetben van, lője csak el ugyanúgy, és ne mindig Higuaínt keresse a labdával.

Hoppá, nem tudok leírni egy kurva sort, úgy beindultunk. Megint Higuaín, itt csak az elsőt volt nehéz megszerezni. Gonzo amúgy hatnál tart,  jelenleg holtversenyben vezeti a góllövőlistát (asszem).

Az új érkezők beszokása jól halad, Pjanicról megtudtuk, hogy valószínűleg melyik lesz a posztja, Dani Alves annyival tényleg jobb Lichtinél, hogy tud futballozni, és Pjacának is megvannak a maga pillanatai (most éppen az első góljától fosztotta meg Lemina vétkes önzősége). Ezek a dolgok vagy már lezajlottak, vagy éppen folyamatban vannak.

Ez nem fest rosszul

Van viszont olyan gondunk is, amin nem segít, hogy telik az idő. Lyukasak vagyunk középen. Rágtuk már ezt a csontot idén néhányszor, és ahogy jönnek sorban a meccsek, sajnos egyre jobban látszik, hogy ott nem csak az a bajunk, hogy hiányzik a Kisherceg. Lemina csak korlátozottan képes hozzátenni (egyelőre), Hernanesnek voltak jó meccsei (Zágrábban káprázatos volt), de az ember mindig attól retteg, mikor ül rá a köd az agyára, Sztyuani sérült, Pideont eladtuk, Nedved pedig visszavonult. A legnagyobb sajnos azonban az, hogy Asamoah már egyáltalán nem tűnik annak a telivér csődörnek, mint korábban. (Hahh, közben beáll Sztyuani, aki az előző sor megírása óta felépült).

Az a lyuk ott már csak azért is fáj, mert bőven lett volna zseton betömni. Nem arról van szó, hogy nem szeretem Higuaínt (pedig nem szeretem), de a mai duplájakor például gondoljunk arra, hogy az első félidőben a középpályánk legkreatívabb megmozdulása az volt, amikor Cuadrado eltolta a labdát a védője mellett. Az Empoli ellen megvagyunk, de ez a bizonyos lyuk lesz, hogy nagyon fog fájni.

Aztán ott van még egy másik igen aggasztó dolog, amivel nem tudunk mit kezdeni : kvázi minden kurva szögletből gólt kapunk. Sőt, a beadások ártalmatlanításának hatékonysága is nagyot esett az utóbbi évekhez képest. És ez nem azért van, mert Rugani és Benatia sarasak lennének, sőt ők ketten még a jobban teljesítők között vannak. Szemben Chiellinivel, sőt még Barza is bizonytalanabbnak tűnik idén.

Beadás, szöglet = gól

Betudhatjuk ezt is a középpálya furcsa felállásának is, de a szögleteket és beadásokat nem. Arra Allegrinek kell megoldást találnia, méghozzá sürgősen, mert elég idegesítő, ami történik. A fentiek ugyanis gyakran – főleg akkor, ha hátrányba is kerülünk – görcsössé teszik a csapatot, és mivel kevés a bombaformában játszó játékosunk, ezt nem is mindig bírjuk el.

Aztán ott van az is (persze lehet, hogy ezt csak én látom), de néha kimondottan nagyképűnek, nemtörődömnek tűnik a csapat játéka. Ez megfigyelhető volt Palermóban és részben a Cagliari ellen is, csak ott bőven belefért, és ezért kevésbé volt feltűnő.

Jön a válogatott szünet, ami nem is jön rosszkor. Viszont utána úgy kell visszajönnünk, mint aki vért ivott: Udinese, Lyon, Milan, Sampdoria, Napoli, Lyon. Talán már Marchisióval, és az eltelt időnek köszönhetően jobb formában, összébb szokva, kisebb arccal, nagyobb szívvel.