Kérdések az új szezon előtt

Ma az Udinese ellen a Juve is elkezdi a 2015-16-os bajnokságot. Amellett, hogy örülünk, hogy lassan végre vége az átigazolási időszaknak, és nem fél évig nem csak arról szónak majd a hírek, hogy ki veszi meg Pogbát, tele vagyunk kérdésekkel is az új szezon előtt – hiszen a csapat komoly átalakuláson ment keresztül, és a tavaly magasra tett lécet nem lesz könnyű átugrani.

A legfontosabb kérdés mindjárt (részben) a tavalyi sikerekhez kapcsolódik: marad-e a Juventus egyeduralma Olaszországban, és összejön-e sorozatban az ötödik bajnoki cím? A válasz nem kis részben azon múlik, hogy a következőkben felvetett „kisebb” kérdésekre milyen válasz születik az idény során.

Mindjárt felmerül például, hogy mennyire sikerül pótolni a távozókat? A Juve a nyáron elveszítette a csapat eszét, a középpálya legnagyobb küzdőjét és fő labdaszerzőjét, a legjobb csatárát, végezetül pedig két játékost, akik nem annyira a pályán, hanem a pályán kívül tettek sokat a csapatért: Pepe és Storari voltak a hangulatfelelősök az öltözőben. Persze helyettük érkeztek többen is, de egyelőre még nincs kész a csapat: legalább egy igazolás még várható, az sem kizárt, hogy hárman is érkeznek. Egy trequartista mindenképp kellene, és ezt nem oldja meg Cuadrado kölcsönvétele – amiben az olasz sajtó már szinte biztos.

tevezvidalpirlo

Tevez, Pirlo, Beckham

Az igazolások kapcsán az – az egy héten belül eldőlő – kérdés izgat sokunkat, vajon ki lesz az Allegri által annyira vágyott trequartista? Sikerül megegyezni Draxler ügyében a Schalkéval? Isco vagy Oscar megszerzése esélytelennek tűnik, de Marrotta korábban arról beszélt, hogy meghatározó futballistát keresnek ide. Szóval valószínűleg nem Pereyra lesz a hosszú távú megoldás erre a posztra. További kérdés, hogy a nyári szerzemények teljesítménye igazolja-e az értük kifizetett összeget. A Juve a nyáron szerezte meg az Andrea Agnelli korszak két legdrágább igazolását: Dybala és Alex Sandro bónuszokkal együtt összesen majd’ 70 millióba kerültek. Előbbinek (Mandzsukiccsal együtt) Tevezt kellene pótolnia, és a Palermóból nagyon gyorsan szintet lépve a BL-ben és a bajnokságban is vezérré válnia. Utóbbi játékos a szakértők szerint a piacon elérhető legjobb balhátvéd, aki hosszú időszakra megoldhatja a balhátvéd posztot.

De nem csak az új igazolásokra hárul nagy teher: vajon Pogba felnő-e a feladathoz és a tízes mezhez? Persze nem arról van szó, hogy egy noname játékosnak kellene a hátára venni a csapatot, de a franciára minden eddiginél nagyobb teher hárul a vélhetően utolsó torinói szezonjában. Ez lehet az az év, amikor igazolhatja, hogy nem túlzó, hogy 80-100 milliós árat emlegetnek vele kapcsolatban. Ehhez elsősorban az kell, hogy a BL-ben is klasszisteljesítményt nyújtson. Tavaly a döntőben – bár csinált egy ziccerrel felérő szabadrúgást és egy tizenegyest, kár, hogy egyiket sem adták meg – még nem sikerült kiemelkedőt nyújtania.

monjuv03

Pogba, kezében a Budapest Honvéd ajánlatával

Ha már feladathoz felnövés: Khedira kapcsán hasonló a kérdés, mint Pogbánál. Khedira nagyjából Vidal helyén játszana, még ha nem is ugyanazzal a feladattal, hiszen más típusú futballistáról van szó. A blogszerkesztőségben nagyjából egyetértettünk abban, hogy a német egy sérülékeny, középszerű játékos, aki a kispadra jó lehet, de többet nem várunk tőle. A sérülékenység bejött, mindjárt a felkészülés elején sikerül két hónapra kiesnie, ami kisebb pánikot okozott szurkolói körökben, és talán a Juve vezetésében is – főleg hogy Asamoah sérülésének a végét sem lehetett tudni. Mostanra kiderült, hogy a ghánai szeptemberben már a csapattal edzhet. Ettől függetlenül még lehet, hogy érkezik ide valaki, de igazából új játékos nélkül is rendben lehetünk, ha a nagy sérüléshullámok elkerülik a Juvét.

Germany's midfielder Sami Khedira (C) leaves the pitch after being injured during the 2014 FIFA World Cup friendly football match Italy vs Germany on November 15, 2013 at the San Siro stadium in Milan. AFP PHOTO / OLIVIER MORINKhedira pályafutása egy képben

És akkor persze beszéljünk a sérülésekről is: a tavalyi évhez hasonlóan idén is úgy indulunk az évnek, hogy gyakorlatilag hetente sérült meg valaki: Chiellini, Marchisio, Khedira és Asamoah is kiesett hosszabb-rövidebb időre. Vajon ehhez hozzá kell most már szoknunk, vagy sikerül végre megoldani a rengeteg izomsérülés problémáját?

Aztán persze ne feledkezzünk el az ellenfelekről sem, akik költöttek rendesen, és mindenki egyetért abban, hogy az idei valószínűleg kiegyensúlyozottabb bajnokság lesz, mint az előző kettő. (Most jönne jól, ha a tavalyi előnyünkből a 10 pont feletti részt áthozhattuk volna az új szezonra.) Bár még nem ért véget az átigazolási időszak, egyelőre minden vetélytársunknál látszik valami hiányosság: a Romának a védelme tűnik gyengének, a Milannál a középpálya és talán a védelem lehet problémás, a Napolinál szintén a védelem lehet a gyenge pont, míg az Internél az edző. De egyrészt még van egy hetük orvosolni a fenti hiányosságokat, másrészt minden a pályán dől el, a labda gömbölyű, a bajnokság 38 fordulón át tart stb. Jelen pillanatban én nem tudnám megmondani, ki lesz a Juve legnagyobb vetélytársa, talán a Romát tippelném, ha mindenképp ki kellene emelni valamelyik csapatot.

Végezetül: mire lehet képes a Juventus a Bajnokok Ligájában? Tavaly megérdemelten, ugyanakkor némi szerencsével jutottunk el a döntőig. Ha a megfiatalított csapat ezt megismételné, az óriásai csoda és szenzáció lenne. A sok bizonytalansági tényező miatt a legjobb nyolcba jutást már jó eredménynek tartanám, aztán persze ha minden új igazolásunk beválik, akkor ennél több is összejöhet.