Galliani kurva nagy mágus. Ha valakit most megléptetnék a Milanból (egyébként én El vinném Shaarawyt és De Scigliót is), az biztosan a seggig érő homlokú himpellér lenne. Nézzük meg, milyen tanítani valóan teszi a dolgát csapata tükörsima veresége óta.

Méteres!

A figyelemelterelés bevett szokás a labdarúgásban, csak az eszközök változnak. Amikor a Barca egy év alatt mindent megnyert, az ünneplés kezdete után percekkel a Real Madrid bejelentette, hogy százcsillió euróért megveszi Lionel Ronaldo de Puskást, és máris csak róluk esett szó a sajtóban. Amikor az Arsenal négyet kapott Milánóban, Wenger a San Siro gyepével volt elfoglalva,  és igen, pontosan ezt a célt szolgálja a magyar edzők szájából rendszeresen előbuggyanó „láttam bíztató jeleket” is.

Nem meglepő tehát, hogy Galliani, aki önhibáján kívül, de végtére is egyszemélyi felelős azért, hogy szegény Pippónak egy ilyen hitvány csapattal kellett kifutnia a torinói rangadóra, nem azzal foglalkozik, hogy a Muntari-Essien-Poli középpályával Cesenában is megszenved egy csapat, nemhogy a triplabajnok otthonában. Galliani nem hülye, még ha elsőre mindenkinek (nekünk is) lesnek tűnt az eset, azóta már ők is tudják, hogy Tevez gólja szabályos körülmények között született, de ütik a vasat, amíg lehet, hiszen addig sem arról beszélnek, hogy egy negyedgőzzel pöfögő Juventus hogy tudta ilyen simán kifektetni az önmagához képest egészen jó Milant.

Morientes lesújtott

A meccs tulajdonképpen egyetlen szót sem érdemel, annyira sima volt. A Milan egyenlítésétől sem ijedtünk meg egy pillanatra sem, szögletnél bármikor előfordul (mondjuk velünk kicsit túl gyakran), hogy valaki jól mozog le az emberéről, és becsúsztatja. Látszott, hogy nincs mitől félni. Pár perccel később már újra nálunk volt az előny, és ha Marchi egy kicsit szerencsésebb, a meleg szart is kiverjük a Milanból.

Szombat este szó sem volt brillírozásról, bőven elég volt egy fokkal jobban játszani, mint a legutóbbi három meccsünkön. Ami meglepetést okozott, hogy Pirlo igencsak aktív volt védekezésben (becsúszott, érted, be-csú-szott egyszer!44), brutális három megelőző szerelése mellé odatett két sima szerelést, ezzel védekezésben olyan játékosok végeztek mögötte statisztikailag, mint Bonucci, Padcinho, Vidal és Marchisio. Örvendetes, hogy Morientes végre gólt lőtt, ráadásul egy gólpasszt is kiosztott, így ha nem ugyanezt tette volna Károly is, most lehet, hogy a spanyolt neveznénk a meccs emberének. De Tevezhez még odavehetjük azt is, hogy összesen négy labdát szerzett, ami elképesztő szám egy csatártól. (Bianka néni <3 Károly!!4) Most nem volt gond a csatárok játékba hozásával (lásd még: szar ellenfél), Károly és Morientes összesen 8-at vállaltak magukra a csapat 20 kapura lövéséből, a 8 pontos lövésből pedig öt az övék.

A következő hetekben még Cesenák és Atalanták állnak az utunkba, úgyhogy az alábbi kérdés is inkább majd utána lesz fontos, de azért érdemes elkezdeni agyalni azon, hogy a fajsúlyos ellenfelekkel szemben milyen középpályát rakunk fel a pályára. A Roma 4-3-3-ja és a Dortmund 4-2-3-1-e egyaránt ellehetetleníti Pirlo játékát, még ha a Milan ellen nagyot domborított is. Továbbra sem értjük, ha már az egyik középpályást feltolja Allegri (takarodjon!), akkor miért pont Vidalt, akinél mind Marchisio, mind Pogba jobb választás lenne ezen a poszton, és védekezésben sem éreznénk meg, hiszen Fartúró hátrafelé már közel olyan jó, mint egy évvel ezelőtt. Ezek a kérdések foglalkoztathatják mostanában Allegrit is, meg az, hogy ki legyen Károly párja. Talán Nándor? Esetleg Fernando? Netán Vladimir? Vagy a Bugyiizzasztó Új Igazolás, Matrinho?

Még annyit a végére, hogy míg korábban mindig különösen jó érzés volt leverni a Milant, most a meccs előtti izgalom teljes hiányára a meccs utáni apátia is rátett egy lapáttal. Nem éreztem jobban magam, mint amikor a Sassuolót győzzük le. És ez baj, izgulni akarok az ilyen meccseken, menni a milanista haverok falára kekeckedni, meg ilyenek. De most minek csesztessem őket?! Van elég bajuk maguktól is.