A száguldó nyugdíjasotthon

A szurkoló hajlamos kedvenc csapatát mindig az aktuális eredmények és C. Ronaldo valamint Messi várható leigazolásának fényében megítélni – ezek alapján helyezzük el csapatunkat az aktuális erősorrendben, és tippelgetjük, hogy rákövetkező évben milyen (a korábbinál nagyobb) sikereket érhetnek majd el a srácok.

Azonban eközben gyakran elfeledkezünk arról, hogy sajnos semmi sem tart örökké, a csapatba nemcsak érkeznek az új (a korábbiaknál remélhetőleg jobb) játékosok, hanem távoznak is. A távozók 1. nem ütik meg a színvonalat, 2. sokat fizetnek értük, 3. kiöregednek.
Nézzük, ha a keret minőségét és életkorát nézzük, akkor milyen gondproblémák állnak a Juventus vezetősége előtt, és miért kell felkészülnünk arra, hogy már idén kiesünk a Serie A-ból.

Szögezzük le, hogy az egy tény, hogy a keret életkora magas. Nem mi érezzük annak, hanem a normális, jövőbe tekintő csapatépítés kritériumainak sem felel meg az, hogy közel 30 év az átlagéletkor.

eutop20-age

Az európai top 20 csapatok között dobogón helyezkedünk el. Mondhatnánk, hogy jóvan-jóvan, mit pofázunk, hát a City előttünk van. Igenám, de a Cityt egy arab tricsilliárdos tulajdonolja, akinek nem fáj, ha le kell cserélni a fél keretet egy idény alatt (az FFP előírásait pedig épp elég ügyesen tudják kijátszani, ha kell). A Fenert meg pont leszarjuk.
A Milan épp elég szarban van minden téren, se pénzük, se csapatuk, hamarosan edzőjük sem lesz. A rómaiakat kivenném a listából, mert Totti visszavonulása egyből 5 évvel fiatalítja meg majd az átlagéletkort.

A Bayern, Real, Barca trió kerete kb két évvel fiatalabb a miénknél. Két év, mi az?! – kiálthatnátok fel mindannyian. Két év elég sok idő, két év alatt 37 centis, rockkoncerteken pörgethető hajkoronát növeszthet az, aki most tök kopasz. Két év alatt CR7 két aranylabdát össze tud szedni. Két év alatt Mourinho 3 csapatnál tudja magát meggyűlöltetni a keret felével. Tehát elég sok idő. Egyszerűen fiatalabb, gyorsabb és piacképesebb játékosokat jelent ez. Olyan játékosokat, akiknek nemcsak vételi ára és fizetése van, hanem el is adhatóak. Az átlagéletkor azt jelenti, hogy kb a keret fele az átlagnál idősebb, esetünkben ez mondjuk 30 év. A 30 év feletti játékosokért keveset fizetnek, mert már kifelé mennek a karrierjükből, sérülékenyebbek, fizikailag egyre inkább elmaradnak a fiatalabbaktól – és ne példálózzunk Zlatannal, mert egyrészt nem nálunk játszik, másrészt Zlatan az Zlatan.

Csak figyelmeztetésként mondom, hogy legutoljára a 2005/06-os évadban volt ennyire magas a keret átlagéletkora (28.48) – 2006-ban ki is estünk! 

De hagyjuk az általánosságokat, ugorjunk be a Juventus irodába és vegyük elő a játékosok kartotékját.

Az egyszerűség kedvéért csak azokat a játékosokat vizslatjuk, akik a kezdőcsapat környékén mozognak – hiszen ők játszanak, ők piacképesek, ők fognak hiányozni vagy éppen őket utáljuk, mert bénák! A fizetések nettó összegek, a klubnak többe kerül a játékost kifizetni (kb kétszeres) – ezek a számok a játékos piacképességét is befolyásolják, lásd például Dzsudzsák példáját, akinek nyilván senki sem akar fizetni, mint amennyit pl Marchisio vagy Tevez keres a Juvénál. 

(Megj: a fizetések nem 100%-osan biztosak, próbáltam biztosra menni, de nem könnyű ez napjaink gyorsan változó világában!)

Kapusposzt

Buffon – Gyorsan vágd rá, hogy hány éves Buffon. Ugye, hogy meglepő? Már 36 éves a világ legjobb kapusa (37 lesz január 28-án). Piaci értéke nulla (el sem akarnánk adni). Oliver Kahn 39 éves koráig védett, de őszintén szólva én nem szeretném, ha Buffon is önmaga paródiájába fordulna egy-egy mérkőzésen. Még 1, maximum 2 idényig lehet ő az első számú kapusunk. Egy kapus pótlása ezen a szinten mindig elég macerás.
Csak jelzem: Buffont 2001-ben 52 millió eurós áron vettük.
Fizetése évi 4 millió euró

Storari – Ő már 38. Az első számú cserénk, még idén. Szerintem az idény végén visszavonul. Piaci értéke ennek fényében szintén nulla.
Fizetése évi 1-1,5 millió euró

marco_storari_post_roma

Rubinho – Harmadik számú kapusunk 32 éves. Piaci értéke szintén nulla, lévén egy nem jegyzett játékos, aki sosem jut játéklehetőséghez, hiába a Juventus játékosa. (Transfermarkt szerint 100 000 eurót ér, lényegtelen)

Összegzés: Kapusposzton atomszarul állunk. Ha Buffon megsérül, akkor a 38 éves Storari állhat be helyére, mögötte pedig Rubinho van, aki totál homály. Buffon pótlásához vagy mélyen a zsebbe kell nyúlni, vagy irtózatos mázlival hozni egy fiatal titánt, aki tényleg beválik, nem valami ígéret, akiről kiderül, hogy mégiscsak mindent beszop. Példaként említhetném Branescut, akit nemrég még az új Buffonként emlegettek, most pedig a Haladásnál melegít.

Védelem

Lichtsteiner – Kedvenc svájci idegbetegünk 31 éves, ami még jó kor. Jelenlegi értéke a transfermarkt szerint 13 millió eurót ér, bár mivel senki sem akarja megvenni, aki ennyit akarna fizetni érte, ez eléggé elméleti. Szerződést hosszabbítottunk vele, amit ha kitölt, a végére pont olyan korú lesz, amikor már senki sem fizet a szolgálataiért. Ha nyáron eladjuk, akkor még bejöhet érte számottevő összeg, de hasonló színvonalú jobb futót nem találhatunk az érte bejövő összegért. Hány idény van még benne? Az ő szerepkörében fontos a sebesség, 2-3 év múlva már nem lesz meg.
Fizetése évi 2 millió euró – ez egy reális összeg, Lichti eladása nem ezen fog múlni, ha eladnánk.

Evra – Májusban lesz 34. Már most sem vagyunk vele túlzottan elégedettek, csak a tapasztalat szól mellette. Transfermarkt szerint 2 millió eurót ér. Megtippelem: senki sem fizetne érte ennyit. Olcsón jött, de még olcsóbban megy. Már jövőre sem tudom elképzelni a kezdőcsapatban.
Fizetése évi 2,5 millió euró 
– olcsón jött, de sokba kerül, hogy nem annyira nagy király. Többet keres Lichtsteinernél baszki. Ha eladnánk, ez is hátrány, hiszen nyilván inkább itt ül a padon ennyiért, mint máshol játszik jóval kevesebbért. Érte már senki sem fog ennyit fizetni évente.

Bonucci – Májusban lesz 28 éves. Ez rendben is van. Piaci értéke 20 millió a tm szerint. Mivel eszünk ágában sincs eladni, ennyit simán meg is ér. Még 4-5 idényen át számíthatunk rá simán a kezdőcsapatban.
Fizetése évi 2-2,4 millió euró 
– Ő is kevesebbet keres Evránál, ami vicces. De az eladását semmiképpen nem akadályozza meg, egy angol csapat simán kifizethet többet is neki, nekünk meg a 20 millert (vagy többet).

Leonardo-Bonucci-Juventus

Barzagli – Az ő születésnapja is májusban van, akkor lesz 34 éves. Régóta sérült, lassan regenerálódik. A piacon sokat nem kereshetünk már rajta. Nesta 35 évesen hagyta ott a Milant, Barzagliban is max még egy évet érzek.
Fizetése évi 2,5 millió euró 
– Nyilván teljesen piacképtelen már, lényegében azt fizetjük ki neki, hogy nem került semmibe a leigazolása.

Ogbonna – Remek korban van, csak sajnos nem olyan jó, mint azt reméltük. Meglepő módon ő is májusban lesz idősebb, akkor lesz 27 éves. Még számolatlan idényen keresztül lehet  rotation option az edző kezében. Papíron tízmilliót ér, ha el akarnánk adni iziben. De ez nem valószínű.
Fizetése évi 1,7 millió euró – lehetne kevesebb is.

Caceres – Áprilisi gyerek, akkor lesz 28. Szeretjük, van benne még potenciál, 4-5 idényen keresztül indiánkodhat nálunk, ha megkapja rá a lehetőséget. Ha az idény eleji formáját hozza, szerethető lesz. Értéke: 9 millió. Hülyeség lenne ennyiért eladni.
Fizetése évi 1,7 millió euró – amit Ogbonnától levonunk, neki lehetne adni. Ez Cacerest egyébként piacképessé teszi eléggé, könnyen lehet, hogy valami spanyol csapat bejelentkezik érte a nyáron.

Chiellini – A védelem karvalyorrú oszlopa 30 lesz áprilisban. 16,5 millióra taksálja a tm, ami pont azért kevesebb Bonucci 20 milliójánál, mert 2 évvel idősebb a mi Chiellónk. Lehet rá panaszkodni, de eléggé sokoldalú, pótlása ezerszer többe kerülne. 3 idényen át még biztosan számíthatunk rá.
Fizetése évi 3 millió euró – a MU nyáron még elviheti évi 5 milliós fizetéssel 16 millió fontért. Nem fogja, de megtehetnék.

Összegzés: A védelmünkből pénzt nehéz kiszedni, viszont beletenni a következő 1-2 évben muszáj. Igaz, nem tűnik égetőnek a probléma, hiszen lényegében ‘csak’ Barzaglit és Evrát kell pótolni, viszont ha a nagyokkal akarunk focizgatni, akkor nem Ogbonna szintű játékosoknak kellene a helyükre lépni. Lichti a következő kiöregedő láncszem, és a sérülésekről ne is beszéljünk. Fiatal védőnk nincs. Nyáron legalább két embert kell(ene) ide igazolni – a kezdőbe.

Középpálya

Pogba – Fiatal, tehetséges, iszonyat jó már most. Megtartása teljesen esélytelen, megdöbbentő lenne, ha jövőre is nálunk focizna. Marotta balfasz nyilatkozatai csak alátámasztják, hogy Pogbát várhatóan sok pénzért, de a kisajtolhatónál kisebb összegért fogjuk majd eladni. Az egyetlen jó opciónk az lehetne, ha Pogba eladása előtt megegyeznénk 5 másik játékos leigazolásáról, így 1 játékosból a teljes keret fiatalítását megoldhatnánk. Hálásak lehetünk a sorsnak, hogy Pogbát tökingyen elhozhattuk. A transfermarkt szerint 50 milliót ér, de ne nevettessük ki magunkat. Még fejlődésben van a csávó, simán a világ legjobbja lesz a középpályán, mindene megvan hozzá. Suarezért 82 milliót fizetett a Barcelona úgy, hogy el volt tiltva és egész komoly harapáskrónikája volt már. Emellett messze nem olyan sokoldalú játékos, mint Pogba. Pogba ez alapján 160 millióért mehetne a Reálba vagy a Barcába. Már most rosszul vagyok a tudattól, hogy semmi esélyünk megtartani egy ilyen játékost a „nagyok” pénztárcája ellenében. Teljesen pótolhatatlan, viszont a fél keretet felfrissíthetjük az áráért.
Fizetése évi 4,5 millió euró 
– A City, a Real, a Barca, a MU és a Chelsea szemrebbenés nélkül adna neki 10 milliót is. Nekünk csak akkor érné meg, ha tutira vennénk egy BL-győzelmet vele minden évben. De ahhoz 3-4 ilyen játékos kéne. Az ok, amiért nem marad nálunk.

pogba

Vidal – Ő is májusban született (gecinagy buli lesz májusban a klubházban), 28 éves lesz. Mostani formáját elnézve kicsit bánhatjuk, hogy nem adtuk el nyáron 89 csilliárdért valamelyik sutyerák gazdag csapatnak. Zidane 29 évesen ment rekordösszegért a Realba, tehát Vidal nyáron még piacképesnek tekinthető – de szinte biztos, hogy nem ér majd annyit, mint tavaly. Jó volna, ha a Vidal – Pogba kettősből legalább az egyik maradna, valószínűnek tartom, hogy Vidal lesz az. A tm szerint 42 milliót ér. Reálisnak tűnik. Ha eladjuk, fasztudja, hogy kivel pótolhatnánk.
Fizetése évi 4 millió euró 
– Ő sem sokáig bohóckodik majd ennyiért, 6-8 milliót megkeresne a PSG-ben is, de a MU-ban is nagy császár lehetne.

Pirlo – Öreg, sokat keres, nem ér semmit – mármint a piacon. Szeretem én, de bizonyos szint felett már komoly fékje a csapatnak lassúsága és gyakori labdaeladásai a középpálya veszélyesebbik oldalán. Pogba, Vidal, Pereyra, Morata vagy akár Tevez sebessége mellett mulatságosnak tűnik a lassúsága. Vele kevesebb gólt rúgunk, többet kapunk. Kritikus helyzetekben lőtt szabadrúgásai után mindig eszembe jut, hogy vajon ha nem játszott volna a meccs elejétől, akkor is szükség lett volna erre a szabadrúgásgólra, vagy már vezetnénk öttel? Jövőre semmiképpen nem lesz/lehet kezdőjátékos, bár szerződése még lesz. (Májusban lesz 36, egyébként.)
Fizetése évi 3,5 millió euró – sok, sok, sok. Évi hét millió euróért bohóckodik nálunk még két évig. A szerződéshosszabbításkor ezt le kellett volna felezni.

Pereyra – 24 éves, tehát jó korban van. Ez fasza. Viszont sajnos nem annyira jó, mint kellene. Az olasz bajnokcsapatba befér, viszont a Bajnokok Ligája győztes csapatba nem – célzok ezzel arra, hogy ha nagyobb célokért megyünk, akkor nem ő lesz a kezdőcsapat húzóembere. A tm szerint 13 milliót ér, viszont ha meg akarjuk tartani, akkor nekünk kell 14 milliót fizetnünk érte – hiszen csak kölcsönben van. Ergo ha jövőre is nálunk játszik, az 14 milliós kiadást jelent. Itt feltehetjük a kérdést: akarjuk, hogy Pereyra legyen az egyik jelentősebb igazolásunk a nyáron?
Fizetése évi 1,3 millió euró 
– ez nem gond. De nem a mi játékosunk. Így a kölcsönszerződés másfél milliós összegéhez hozzájön ez is, tehát Pereyra egy évet játszik nálunk kb 4 millió euróért. Ha nem hívjuk ide, akkor Pogba 1 idényen át hat milliót kereshetett volna, hehe.

Asamoah – 26 éves. Kiváló! Eladni nagyon nem kéne, mivel bevethető sok poszton, jól cselez, megbízható csávó. Szeretjük, és csak az a pechje, hogy eredeti posztján túltengés van a nála jobb játékosokból. Az látszik viszont, hogy ő sem a világmeghódító csapat alapembereként van nálunk. Tehát Pereyra szint kb, viszont már a miénk és kb 20 milliót ér a tm szerint. Annyiért el is adnám egyébként. 🙁
Fizetése évi 1,5 millió euró – korrekt. Ezen nem múlik az eladása.

Simon Pepe – 31 éves, két éve nem igazán van játékban. Kicsit megpocakosodott. A tm 800 ezerre taksálja, amiben az életkora mellett a hosszú kihagyás és a rebesgetett egyéb problémák állhatnak. Teljesen értelmetlen lenne eladni ennyiért. Viszont kevesebbet kéne keresnie, mert az túl sok a csapatban betöltött szerepéhez képest. Ha kiverik belőle a szart is edzésen, és összeszedi magát, akkor 1-2 évig még remek kiegészítőember lehet. Nem hiszek benne, hogy visszatér ahhoz a formájához, amiért iszonyat módon megszerettük. Drukkolunk neki. Viszont értéke nulla, kora magas.
Fizetése évi 1,3 millió euró – ahhoz képest, hogy két éve csak a seggét mereszti, igencsak soknak tartom, hogy eközben 5 millióba került a klubnak.

Marchisio – 29 éves, 27 milliós price taggel van ellátva. Mivel egyre inkább át kéne vennie Pirlo szerepét (hacsak nem érkezik valami jobb opció a helyére), nem fogjuk eladni nyilvánvalóan. 3-4 évig oszogathat még simán.
Fizetése évi 3,5 millió euró –
Rendben van ez, ha kicsit karakteresebb lenne a jelenléte a pályán (mint ahogy gyakran nem az), akkor simán lenne ez 4 is.

Claudio-Marchisio-Juventus

Padoin – márciusban lesz 31 éves, az elég sok, ahhoz képest, hogy mennyire tűnik folyamatosan bénának. Bár balhátvédben ígéretes volt, de idős már ahhoz, hogy rá számítsunk. 2,5 milliót ér a tm szerint. Az elég decens – ennyiért kb el is mehetne, a helyére pedig csak találunk egy primaverás játékost, aki hasonlóan ijedt arccal tud rohangálni mindenféle posztokon. Értelemszerűen rá sem számíthatunk jövőre a kezdőben, ahogy idén sem ott számítottunk rá.
Fizetése évi 0,8 millió euró – Rendbe’ van.

Összegzés: Ennyi a középpályánk. Pirlo, Padoin, Pepe kifelé mennek. Marchisio pótlásán is el kell kezdeni gondolkodni néhány éven belül. Egyikük sem olyan játékos, akit bármelyik bokorból elő lehet rántani. Előny, hogy Pogba értéke csillagászati, és ha Marotta ezt ki is tudja szedni belőle, akkor fiatalíthatunk. Pereyra pedig nem a mi játékosunk, nyáron 14 milliót kéne fizetni érte. Akarunk? Jövőre a kezdőben tehát az Asamoah, Marchisio, Vidal hármas az, akik nem öregfiúk korúak és most is megvannak. Nyilván ott lesz Pirlo is (nem kéne), Padoin is (nem kéne). De mi BL-győzelmet hajkurászunk, ugye? Nem kevés ez ahhoz?

Csatárok:

Morata – fiatal (22 éves), a miénk (bár még fizetünk érte), a Real bármikor visszavásárolhatja (nem fogja mostanában). Piaci értéke maximálisan 30 millió euró, ennyi van a visszavásárlási záradékban. Ha hirtelen megtáltosodna (idén már nem fog), és a következő idényben lőne 50 gólt, akkor nagyon mérgesek lehetnénk, hiszen a Real 30 ért visszavásárolhatná és egyből eladhatná az Arsenalnak 45-ért. Balfasz típusú üzletnek látom ezt. Mindenesetre Morata ügyes játékos, Tevez mögött a második számú opciónak tartom. Velünk lehet még 100 évig!
Fizetése évi 1 millió euró 
– Egyelőre ennyit is tesz le az asztalra.

Tevez – piaci értéke zéró, lévén belengette, hogy a szerződése lejártával lelép hazájába. Tiszta, becsületes beszéd ez, nem is vártunk mást tőle. Ez alapján jövőre még játszhat nálunk, kb annyi is van benne ezen a szinten.
Fizetése évi 4,5 millió euró 
– Sztárcsatárunk, a Cityben 2x ennyit keresett kb, tehát jól van ez. Megszolgálta és megszolgálja minden meccsen.

comanComan – még csak 18 éves. Van benne potenciál, de nem nagyon látjuk, hogy mennyi. A Veronának lőtt nagy gólja szép volt, viszont nem volt ellenfél a pályán. Nem lehet tudni, hogy mi lesz belőle. A Juventus csodálatos tradícióit figyelembe véve, jövőre kölcsönbe adjuk – pedig nem kéne. Számoljunk inkább vele.
Fizetése évi 0,8 millió euró – lesz ez még több is, reméljük.

Giovinco – baszd meg, Gio. Surmó módon, sutyiban megegyezett a torontóiakkal (nem valószínű, hogy egyáltalán tárgyalhattak volna, legalábbis tudtommal ez nem engedélyezett idény közben, átigazolási szezonon kívül), így egy fillért sem fogunk érte látni. A vezetés helyében most felkúrnám a lelátóra, és szólnék a torontóiaknak, hogy ha nem akarják, hogy fél éves seggnövesztés után menjen hozzájuk a játékos, akkor fizessenek és már most mehet hozzájuk. Ehelyett a hírek szerint szerződést bontunk vele, ami nemcsak sértődött hülyegyerek viselkedés, de semmi előnye nincs számunkra. Egyébként Allegri is játszathatta volna kicsit többet, takarodjon az anyjába.

Fizetése évi 2,5 millió euró – Torontóban lesz ez több is. Nyilván nem fizetnének neki 3-4x ennyit évente, ha a játékos értékét is ki kéne csengetni.

Llorente – 30 éves lesz februárban. Gólínség van nála, de hasznosan játszik. Látszólag nem is a góllövés, hanem a labdák fenntartása a feladata. De azért néha lőhetne is egyet. Pechjére nincs nálunk még mindig senki, aki képes lenne beadni normálisan, így nem sok esélye van kiváló fejjátéka villogtatására. Jöhetne helyette valaki jobb. A tm szerint 19 milliót ér, annyiért eladnám a nyáron.
Fizetése évi 3,5 millió euró 
– a teljesítményhez képest sok. Az eladás gátja lehet, hiszen nem fizetne neki ennél többet senki.

Összegzés: Nagyon sovány ez. Tevez az egyetlen félelmetes csatárunk. A következő 1-2 évben gyakorlatilag 2 sztárcsatárt kéne igazolnunk, hogy elégedettek lehessünk. Tőlem lehet az egyik a 33 éves Zlatan is, ha mellette Coman és Morata felfejlődnek. De mivel Morata felfejlődése nettó rábaszás (én tényleg nem értem, hogy mi értelme a Real nevelőegyesületeként funkcionálni), ezért mindenképpen kell igazolnunk egy fiatal és tutira gólerős csatárt. 

Jól látható, hogy csapatot építeni kurva nehéz dolog. Az átigazolási díjak mellett folyamatosan számolni kell azzal is, hogy a játékos fizetése is súlyos milliókkal terheli meg a klubkasszát minden évben. A játékosok a szurkolónak mást jelentenek, mint a csapat pénzügyeseinek – előbbi szereti őket és sosem adná el egyiket sem, öregedjen meg a klubnál, vonuljon onnan vissza dicsőségesen. A klub vezetőinek ezeket az emocionális dolgokat félre kell tenniük, a játékos a könyvelésben tételként jelenik meg, amivel a piacon kell működni. Sajnos a Juventus nem olyan erős brand a világban, hogy hihetetlen bevételeket termeljen – ahogy például a Barca és a Real teszi. A bevételek növelése sok-sok győzelemmel jön el, a sok-sok győzelemhez sok-sok jó játékos kell, akik sokba kerülnek folyamatosan, viszont éveken át nem lehet veszteséges a klub, egyrészt a FFP előírásai miatt, másrészt pedig a részvényesek elvárásai miatt.

Ez egy üzleti vállalkozás, és nehéz összehangolni a hosszú és rövid távú érdekeket a folyamatos eredményességgel. Szerintem ebből a kis összegzésből jól látszik, hogy Marottának van miért vakargatnia a fejét.

Úgy kell évről-évre előrelépést produkálni, hogy közben nyereségesek legyünk, a szurkolók se küldjék el folyamatosan az anyjába, a játékosok is elégedettek legyenek, sztáredzőnk legyen, akinek nem kell takarodnia.

NEHÉZ. Ismételten megállapíthatjuk, hogy a Calciopoli után kurvára nehéz lesz visszakapaszkodni Európa élmezőnyébe – ennek oka az is, hogy az olasz bajnokság egy rakás szar.