Mázli

Imádom a kamucsajom családját, és nem csak azért, mert ünnepek előtt mindig keresik az alkalmat, hogy a kedvemben járjanak. Apósom felől már októberben érkezett egy óvatos tapogatózó kérdés, hogy mit látnék szívesen a fa alatt, én meg megjelöltem ezt a könyvet. Melyik statisztikabuzit ne érdekelne egy írás, ami összeköti a kedvenc sportját a számokkal? A minap bele is olvastam a kariaji elejébe, és már az első fejezetek egyikében kiderült, hogy brit tudósok több csilliárd mérkőzés elemzésével kimutatták, a gólhoz, győzelemhez, egyáltalán a futballsikerekhez 50% szerencse és 50% tudás kell. A tegnapi Napoli-Juventuson mindkettőből kijutott.

napolijuve01

Unásig ismételtük, hogy utoljára 2000. őszén gyűrtük magunk alá a kukásokat. Azon évad végén a  Juve ezüstérmes lett, a Napoli kiesett, és a két csapat nem is találkozott egészen a 2006-07-es szezonig. Azóta ugye 9 próbálkozásból nem sikerült nyerni, pedig az azóta lezajlott bajnoki évadokban a Juve a két hetedik évad kivételével mindig vastagon a Napoli előtt végzett. Nem csak a Conte-féle triplázás során, hanem a másodosztályban, ill. a feljutást követő két, dobogós szezonban is objektíve jobb csapattal mentünk égni a San Paolóba, és a tegnapi meccs előtt is 10 ponttal előrébb tartottunk. Miért nem sikerült akkor korábban a győzelem? És miért jött össze tegnap?

Nápolyban minden meccs háború

A bevezetőben említett könyvből hadd kölcsönözzek egy megállapítást. A kutatások szerint a gólokat megelőző akciók cirka felénél jelentősége van a szerencsének, véletlennek, valaminek, ami nem tudható be a tudatos támadásépítésnek. Megpattan a bírón egy felszabadító labda, így kerül a csatár elé? Mázli. Eladja a lasztát az utolsó védő? Mázli. Befújnak a támadó csapat javára egy kamutizit? Mázli. Anélkül, hogy végigmennénk az összes déli vendégjátékunkon, emlékezzünk vissza a 2007. októberi vereségre, amikor Bergonzi tulajdonképp két gólt ajándékozott a házigazdáknak, vagy a 2011-es, emlékezetes 3-3-ra, amikor 0-0-nál Hamsik kihagyta az újrarúgatott tizit, viszont a vezető gólt lesről indulva, Bonucci felszabadítónak szánt fejeséből szerezte. Utóbbi találkozón Pandev első, a Napoli 2. góljánál az asszisztot beírták Maggiónak, akire Pirlo felszabadító rúgása pattant rá; tudatos passzról szó sem lehetett. Sőt, az egyenlítő gólunknál Pepe 30 méteres sprint végén már a büntetőterület szélénél járt, amikor Cannavaro jó ütemű szerelési kísérlete pont elé pattant vissza. Ugyanakkor a 2013. tavaszi Napoli-Juvén az első félidőben 0-1 után Vucsinics önmaga rúghatott volna vagy négyet, ehelyett Inler egyenlített – mondani sem kell, egy Bonucci fején védhetetlenül megpattanó lövéssel. Nem kell tehát halomra boncolgatni a meccseket, hogy belássuk, a nápolyiak motiváltsága és/vagy a helyenként nem elég jó játékunk mellett a szerencsének (illetve a Juve oldaláról nézve a pechnek) szintén masszív szerepe volt az eredmények alakulásában és a hosszúra nyúlt nyeretlenségi sorozatban. Ugyanígy kellett némi mázli ahhoz is, hogy tegnap elhozzuk a 3 – egyébként megérdemelt – pontot a beduinoktól. Tegnap ugyanis mind a négy gól mákos volt.

napolijuve04

Ott van rögtön Pogba vezető röptéje, amihez hasonlót egy másik, szintén juvés kötődésű francia középpályás már lőtt egy BL-döntőben. A lövőmozdulatra azóta is maszturbálunk, de az előzmények témába vágnak: Nándi megkapja a labdát, erős centermunkával tartja a büntetőterület közepén, érkezik Albiol, belepöcköl a pettyesbe, ami Nándiról Tevez elé pattan, Tevez agyonrúgja Nándort, a tök meg pont jól érkezik Palika ~160 centi magasan szálló jobb rüsztjére. Tudatos akció? A centernek feljátszott labdáig esetleg. Egyenlítő gól: egyrészt a Napoli első kaput eltaláló lövése volt (láttunk már ilyet, meg is állt bennünk a szar a déjá vu miatt), másrészt Chiellini őrületes egyéni hibája kellett hozzá, szó sem volt tudatos, kidolgozott akcióról, ráadásul Britos aligha csizmaszárral akart lőni. Rá pár percre Caceres vezetést szerez: a Sky visszajátszásai alapján _talán pár centis lesen volt az ingyán, mindenesetre faszán eltörte a labdát, nem épp tudatos, kigyakorolt szitu volt ez sem. A harmadik találatunk is némi mákkal indult: a szöglet után vaktában (középre, tehát tankönyvileg a legszarabb helyre) kifejelt labda épp Tevezt találta meg; onnantól az akció persze erősen hasonlít a tökéletes kontrára, csudálatos volt minden labdaérintés. A gólokon kívül is buzerált Fortuna a meccs körül: az elején de Guzman került ziccerbe, természetesen nem egy csapattársa, hanem Chiellini adta hozzá az asszisztot, illetve a hosszabbításban Higuain bődületes helyzeténél is centikkel pattant mellé a játékszer a becsúszó Chiello valamelyik vérben ázó testrészéről.

vidalAz 50% mázli tehát adott volt, emellett viszont a tudást is az eredmény szolgálatába állítottuk. Mondjuk a lassan szokásosnak mondható hullámvölgy a második félidő közepén megint előhozta belőlünk a Kazinczy-emlékérmes újságírókat. Idézetek a listáról Britos gólja után: “faszomat, azt”; “a fasz kivan ezzel a fos juventusszal”; Giorgio hol a faszomban volt?”. Így mulatunk. Ezt leszámítva viszont alapvetően kézben volt a találkozó. Hetek óta egyre erősödő érzésünk, hogy visszakaptuk a 2013-as Vidalt, már csak Allegrinek kéne rájönni, hogy ez a gyerek nem a csatárok mögött, hanem picivel hátrébb, labdaszerzőként a leghatékonyabb. Igaz, a második félidőben eltűnt 20 percre (lásd bekezdéshez mellékelt kép), és az elején volt néhány eladott labdája, de ő legalább utánamegy, és visszaszerzi. Pogba szintén kitette a brét, Tyler meg is jegyezte a meccs végén, hogy “nehéz lesz megtartani a nyáron, nem sok ilyen sokoldalú játékos van a világon, mint ő, és a korához képest kifejezetten érett, csak néha arcoskodik”. A legkellemesebb meglepetés számomra Caceres volt, rajta egyáltalán nem látszott a meccshiány, sem az, hogy az utolsó pillanatban, némi meglepetésre került be a kezdőbe. Ha Pirlo védekezésben nem lenne nettó emberhátrány, és sikerülne hatékonyabban megjátszani a tegnap labda nélkül, szinte céltalanul vergődő csatárokat, hamarabb is le lehetett volna zárni a meccset.

napolijuve03

Allegri pedig természetesen takarodjon, de addig is örülünk neki, hogy az utolsó néhány meccs tanácstalanságát követően ő is összeszedte magát. A vezetés elvesztése után ugyanis tegnap nem kapkodott, nem hagyta magát lemeccselni, nem a szokásos Vidal-Pereyra cukrozott lófing cserét lépte meg, hanem Lichti behozatalával újra elővette a 3-5-2-t, stabilizálta a Mertens által többször összekócolt jobb oldali védekezést, és ezúttal tényleg értelmet adott a spanyol csatárcserének, lévén az egész keretből Morata alkalmas leginkább a hátrányban lévő, kitámadó ellenfél ellen kínálkozó kontrákra. Emellett elsőre sikerült neki, amivel Conte 3 évig hiába próbálkozott. Köszönjük, Max, a csúcson kell abbahagyni, húzd be magad után az ajtót!