Nem csak titeket sokkolt le Conte hirtelen távozása, hanem minket is. Első dühünkben reagáltunk rá egyet, de igazán csak magunk között értékeltük a dolgokat. Jön a karácsony, úgy döntöttünk, hogy tartunk egy Conte Hetet, és mindenki leírja, mit gondol őszintén a távozásáról.
Nehéz a dolgom, mert benito és s4tch már belevéste – a témát más-más oldalról megközelítő – véleményét a monitorba: talán csak annyit írhatnék, hogy egyikükkel-másikukkal miben értek egyet, illetve miben nem. Ennyire olcsón azért nem úszom meg, de a sziklaszilárd álláspontokat tükröző posztokhoz vissza kell nyúlnom, egyúttal megpróbálom a saját szemszögemet is érhetővé tenni.
Az én viszonyulásom Contéhoz ugyanis elsősorban nem a juvés edzői, hanem még korábban, a játékos-pályafutása során forrott ki: egy messze nem világklasszis tudású, szívjátékos képe formálódott előttem, aki imádott provokálni, és emiatt nem is örvendett túl nagy népszerűségnek Olaszországban. S4tch írásában végig arra utalt, hogy Conte néha visszasercintett egy hegyeset a Juventus irányába, és még nem is idézett fel mindent e témában: Conte nem csupán a Juvéval került ilyen furcsa kapcsolatba, de korábbi klubjával, az őt a Torinóba eljuttató Leccével is. 1997 augusztusában, a Juventus-Lecce mérkőzés utolsó másodperceiben, 1-0-ás Juve-vezetésnél végleg eldöntötte a találkozó sorsát, és a gólját úgy ünnepelte, mintha azzal a galaxisbajnoki címet szerezte volna meg a Juve. A leccei drukkereknek innentől kezdve persona non grata lett, amit megfejelt azzal, hogy 2007-ben elfoglalta a Bari kispadját (a Lecce és a Bari szurkolói közötti ellentét szavakkal nem leírható, úgyhogy nem is próbáljuk meg). Sőt, pont a Conte-féle Bari volt az, amely a 2007-2008-as Serie B-szezon utolsó pillanataiban visszarántotta az automatikus feljutástól a Leccét azzal, hogy idegenben 2-1-re legyőzte. A lecceiek szerint Conte szimplán megtagadta a gyökereit, mit sem törődött szülővárosával, nem foglalkozott azzal a klubbal, ahol labdarúgóvá lett.
Ezt a sálat már meghaladta az idő, ahogyan a háttérben látható posztert is
Ezek után a kérdés automatikus: miért tett volna másképp a Juventus-szal? Azért, mert itt nyert bajnoki címeket? Mert Torinóban sikereket ért el? Amikor nem éreztünk együtt azokkal a lecceiekkel, akik elárulva érezték magukat (a városban a beceneve csak ennyi: Áruló), akkor most mi mért kezdenénk önsajnálatba? Conte ilyen, ez tudott dolog, szar érzés, de az még milyen szar lesz, ha az Inter edzőjeként egyszer majd lepofozza a Juvét… Antonio Conte nem Scirea, nem Boniperti és nem Alessandro Del Piero. Ő még 2007 tavaszán, az Arezzo edzőjeként is beleállt a Juvéba: az Arezzo ugyanis hiába győzött az utolsó fordulóban, a legfőbb rivális Spezia elhozta a három pontot Torinóból, Conte pedig finoman utalt arra, hogy a Juve leadta a számára már téttel nem bíró meccset.
A fenti példák jól mutatják, hogy Conte nem fog érzelgősködni a múltjával kapcsolatban, így én sem gondolom, hogy a mostani nyilatkozatait mellre kellene szívni. El kell tenni a palit a megfelelő skatulyába, könyvelési tételként kell rátekinteni, mert az. A munkát elvégezte (remek munkát végzett, igazi profi, jó alapokat hagyott Torinóban – ahogy benito is írta), valódi vezérként működött a kispadon: Moggi tavaly megjelent önéletrajzi könyvében leírja, hogy nem Del Piero, hanem Conte vitte a hátán a Juventust. De ne foglalkozzunk vele a kelleténél többet, mert sebesülést okoz.
Nekem ez a véleményem Antonio Conte távozásáról.