Nem vagyok optimista

Már egy hete Allegri az edzőnk, és még mindig hitetlenkedem a történteken. Nem elsősorban Conte távozásán, bár az is meglepő volt, hanem az utódlásán vagyok kiakadva. Személy szerint úgy gondolom, hogy aki menni akar, nem kell minden áron tartóztatni, és senki sem pótolhatatlan. Ráadásul erősíti ezt az álláspontot, hogy a hírek egyre inkább arra engednek következtetni, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a jó Antonio ártatlan áldozat lett volna az elválásban. Sőt, ha igazak azok a pletykák, hogy a klub háta mögött a Milannal tárgyalt, akkor teljesen jogosnak tartom az eltávolítását. De ez nem jelenti azt, hogy utódjának egy inkompetens edzőt kellett volna kinevezni – márpedig szerintem ez történt.

Persze nem vagyok egyedül a szkepszisemmel, volt, aki széttépte Juventus member kártyáját, amikor meghallotta, ki váltja Contét. Bár ez reakció túlzásnak tűnik, de mutatja, hogy sokan vagyunk, akik szerint kifejezetten rossz döntést hoztak Marottáék.

carta

Pedig pár éve még kifejezetten pozitív véleménnyel voltam Allegriről: a Cagliari edzőjeként nagyon szimpatikus volt, hogy amikor egy nagy csapat otthonában döntetlent játszottak, azt nyilatkozta, hogy nem elégedett, nyerni akart (és a meccsen is folyamatosan hajtotta a játékosait, hogy támadjanak, rúgjanak gólt). Ez a középszerrel meg nem elégedő, mindig győzelemre törő mentalitás nagyon hiányzik az olasz fociból – és mára már Allegriből is.

Persze az Allegriben bízók hivatkozhatnak arra, hogy a Milannal a dobogó mindhárom fokán járt, ugyanakkor szerintem ezt a teljesítményt érdemes kicsit árnyalni. A scudettót és az ezüstérmet azzal a Zlatannal a csapatban sikerült megszerezni, aki valószínűleg a Felcsútból is egymaga bajnokcsapatot csinálna, bárki is legyen az edző. Ráadásul mindezt egy olyan bajnokságban, ahol nem igazán volt komoly vetélytárs. A bronzérem pedig az elmúlt évtizedek egyik legkomolyabb bírói segítsége után született, az a Milan a bajnokság első hat csapatában sem volt, nemhogy a harmadik legjobb lett volna. Azaz szerintem az eredmények csalókák: sokkal inkább egy zseninek, a szerencsének, és a játékvezetőknek köszönhetőek mint az edzőnek.

Emellett az elmúlt napokban gyakran felemlegetett milánói sérüléshullámok mellett is nehéz elmenni szó nélkül: Allegri idején a keret egy része rendre sérüléssel bajlódott, amit az edző még súlyosbított is azzal, hogy gyakran siettette az egyes játékosok visszatérését, ami aztán rendre újabb kihagyáshoz vezetett. Miközben a Juventus az elmúlt három évben pont arról volt híres, hogy alig volt sérülés a keretben. Nagyon elvetemült, aki arra gondol, hogy azzal, hogy Allegri hozza a saját “bizonyított” stábját, felkészülhetünk az állandó sérülésekre?

De a csapat menedzselésében is vannak hibái az új edzőnknek: a Milannál képtelen volt valódi csapatot szervezni, csupán egy-egy játékos teljesítménye húzta a többieket. Amikor arra lett volna szükség, hogy Balotellit és az előző fél évbe remeklő El Sharaawyt egyszerre illessze a csapatba, látványosan kudarcot vallott: előbbi ugyan viszonylag eredményesen játszott, El Shaarawy teljesítménye viszont jelentősen visszaesett. Na, és azt se feledjük, hogy kinek köszönhetjük Pirlót. Szundi a Juve elmúlt három évének legfontosabb játékosa, aki ugyan már lassúnak tűnik a nemzetközi élmezőnyhöz, de Olaszországban kimagaslik a többiek közül. Allegri valami olyasmit nyilatkozott, hogy őrült lenne, ha megkérdőjelezné Pirlo képességeit. Nos, három éve megtette, ezek után mit gondoljunk?

Bár tudjuk, hogy az olasz sajtó mindenkinél fantáziadúsabb, azért nehéz magam attól függetleníteni, hogy Allegri a pletykák szerint szívesen látná az egyik legrosszabb olasz védőt, Abatét, hogy a cagliaris Astorit Olaszország legjobbjának tartja a posztján, és le akarta igazolni – szerencsére úgy tűnik, végül a Romában köt ki a védő. Vagy hogy jövőre a 4-3-1-2-es felállásban akarja pályára küldeni a csapatot. Ez az a hadrend, amiben a Ferrara-féle csapatot hülyére pofozta, aki szembejött. Persze ne feledjük, hogy valami furcsa ötlet alapján ott Felipe Melonak kellett volna Pirlót játszania, de az maradt meg abból az időszakból, hogy a fantáziátlan középpályás hármas és a támadó között órási távolság volt, amit szegény Diego hiába próbált a tüdejét kiköpve bejátszani, esélye sem volt. Ettől még a 4-3-1-2 nem tűnik a legjobb, “legkorszerűbb” taktikának, gondoljunk csak arra, hány nagy csapat játszik hagyományos irányítóval, egyáltalán léteznek-e még ilyen játékosok? A jelenlegi keretünkben biztosan nincs ilyen.

De nekem a konkrét személyen túllépve is bajom van azzal, hogy Allegri lett a Juventus edzője: ugyanis az olasz edzők az elmúlt években lemaradtak a nemzetközi színvonaltól, és számomra egyfajta langyos vízben tapicskoló mentalitást jelent egy “Itáliában világhírű” edző választása. Nem hiszem, hogy egy közepes edző lenne annak a záloga, hogy a Juve a BL-ben is sikeres legyen. Persze a Serie A-hoz akár elég is lehet, de most már elég egyértelmű az elvárás, hogy a hazai dominancia után valamit villantani kellene a BL-ben is.

Végezetül: egy olyan valakit neveztünk ki edzőnek, aki korábban rendre kutyázta a Juventust, emlékezzünk csak a Muntari góljával kapcsolatos végtelenül ostoba megnyilvánulásaira. Persze volt már olyan a történelemben, hogy egy riválistól szerződtettünk edzőt, aki korábban nem éppen a legszebben nyilatkozott a csapatról. Hogy mást ne mondjak, Capello pont ilyen volt. A különbség csak annyi, hogy Kalap úr annak idején elismerten egyike volt a két legjobb olasz edzőnek, és éppen a másikat váltotta – azaz kurva jó edzőt egy másik kurva jó edző váltott. Most egyáltalán nem ez a helyzet: a legjobb olasz edzőt egy közepes tréner váltotta…

muntari

Egyetlen dolog van, amiben Allegri viszonylag jól teljesített: a nemzetközi szereplés, habár itt is felemás a kép. Sikerült megverniük a Barcelonát, hogy aztán a visszavágón simán kiessenek. 4-0-ra kiütötték az Arsenalt, hogy aztán a visszavágón impotens játékkal majdnem kiessenek. Azaz Allegri nemzetközi teljesítménye ugyan jobb, mint Contéé, de távol van a meggyőzőtől.

Persze mi nem embereknek, hanem a Juventusnak szurkolunk, azaz ha örülni nem is tudok Allegrinek, el kell fogadnom, hogy ő az edzőnk. És bár úgy gondolom, vele jelentősen vissza fog esni a csapat, és meg fog bukni mint a Juve edzője, szurkolok, hogy ne így legyen. Számtalan példa igazolja, hogy egyáltalán nem vagyok tévedhetetlen, remélem, hamarosan eggyel nő ezek száma. Addig meg azzal vigasztalom magam, hogy legalább nem Mancini érkezett…