Ha a szikár tényeket nézzük, a Juventus tegnap délután 1-0-ra kikapott Isztanbulban, és kiesett a BL-ből. Azóta eltelt több mint egy nap, rengeteg értékelést, reakciót olvashattunk a meccsről: miért történt így, milyen volt a pálya, kik hibázott, mikor, miben? A sok elemzés közepette kicsit elveszett a lényeg: a Juventus teljesen jogosan esett ki. Lehet, hogy „egy igazi szurkoló… blabla” egybitesen ostoba felfogással ezt nem lehetne kimondani, de kit érdekel? A Juve egy meccset nyert meg a hatból. (Csak összehasonlításképp: a Napoli egy sokkal erősebb csoportból 12 ponttal esett ki.) A ki-ki mecset elbuktuk, és minden meccsen kaptunk gólt. És minden duma mellett végül is csak az eredmény számít, ahogy ezt a „nézzetek a táblára” kezdetű ismert dalocska is megénekelte. (És nem egyszer az olasz klubok szurkolói, ezen belül épp a juventinók emlegették ezt az érvet, amikor a lelazsált, de sikeresen vett csoportkörökről, vagy az antifocival elért eredményekről volt szó. Még Boniperti sokat emlegetett mondása is ide kapcsolható.)

Hadd idézzem, amit s4tch írt a listára, mert mélységesen egyetértek vele: „ez az első alkalom a Conte-érában, amikor tényleg szégyenkeznünk kell. Ki lehet kapni a Sampdoriától előnyről, hazai pályán, emberelőnyben. Két szezonban benne van egy irreális negyed óra, amikor négyet rúg a Fiorentina. Elfogadható, hogy a sok éve gyúrt, évek óta együtt játszó, pusztán finomhangolt Bayern izomból fossá veri a Juventust. De bazmeg, kiesni egy trágya védelmű Galatasaray mögött, úgy, hogy az összes csoportmeccsen kaptunk gólt, és csak a picsagyenge dánokat vertük meg hazai pályán, ez azért mocsok kellemetlen. Váratlanul kellemetlen.”

Lehetne (mint ahogy sokan teszik is) a pálya állapotára, az előző meccsek bíróira fogni a kiesést, de szerintem ez tévút: magyarázkodni a gyerekek szoktak, a felnőtt férfiak vállalják a tetteik következményét, és ha kell, kimondják: elbasztam, elbasztuk. Szerintem ez az egyetlen helyes kezelése a tegnapi vereségnek és kiesésnek. Merthogy a Juventus magát hozta ebbe a helyzetbe: a csapat és edzője nem tanultak a tavalyi dániai döntetlenből, ismét elkövették ugyanazt a hibát. Aztán egy már megnyert meccset adtunk döntetlenre a Galata ellen otthon, beszopva a törökök egyetlen igazán veszélyes fegyverét, a Drogbának fellőtt labdát.

A BL kiesés komoly presztízsveszteség, de még nagyobb bajt jelent a pénzügyi hatása. Míg tavaly mi kerestük a legtöbbet a BL pénzekből, az idén jóval kevesebbel kell beérnie a klub Dagobert bácsijainak: a becslések szerint 20-30 millió eurós kiesést jelent a korai búcsú – miközben a még folyamatban lévő és a már megtörtént fizetésemelések növelik a kiadásokat. Ez a helyzet nyilván befolyásolja majd az átigazolásokat, a fizetésemeléseket, szerződéshosszabbításokat. Tavaly 65,3 millió eurót kapott a Juventus az UEFÁ-tól. Az EL győztes (a BL-ből oda kieső) Chelsea összesen nagyjából 41 milliót (BL: 30,8, EL: 10,7 millió euró. Az Európa liga legjobban díjazott csapata a Fenerbahce volt 11 millióval.

Lehetne – és vannak, aki meg is teszik – hogy belső felelősöket keressünk: ki a hibás, akit utálhatunk? Conte mert nem cserélt, nem váltott taktikát, nem motivált jól Dániában? Marotta, mert nem vett jó szélsőt, meg „mer’ zsugori”? Chiellini, mert nem vette le a pályáról Drogbát, mert hülye volt Madridban? Bonucci, mert nem lépett bele tegnap a lövésbe, és Torinóban is csinált egy gólt? Tevez, mert gól nélkül maradt a BL-ben? Marchisio, mert gyengén játszik jó ideje, és tegnap sem tudott nyerőember lenni? Pogba, mert eladta a labdát a Galata gólja előtt? Caceres, mert indította CR-t otthon az egy gólos vezetésünknél? És még csak nem is teljes a felsorolás, de talán érzékelteti: nem egy ember hibája vezetett a kieséshez, hanem a csapat együttesen hozta össze a kudarcot. Ettől ők még az a csapat, akik szarrá verték a Napolit, akik nyertek egy veretlen bajnokságot. De most elszúrták, és nem kicsit, nagyon.

Kovács Ákosba oltott Coelhoként persze van néhány pozitív – ám komolyan veendő – közhelyem is a jelenlegi helyzetre. Először is: a kudarc mindig benne van egy próbálkozásban, legyen szó sportról, vagy bármi egyébről. A Juvénél pénzesebb és erősebb Manchester United Fergusonnal szintén átélte, hogy kiesett a csoportkörben: 2011-ben pl. a Basel előzte meg őket, 2005-ben pedig a Villarreal, Benfica, Lille hármas mögött csoportjukban utolsók lettek. Nincs tehát példa nélküli katasztrófa, mindössze – ezt mondaná Zombori Sándor is – tanulni kell a hibákból, és kijavítani őket.

A képen nem Zombori Sándor látható

A második gondolatmenetet talán úgy lehetne a legjobban megfogalmazni, hogy a küldetés egyszerű: meg kell nyerni a bajnokságot, az olasz kupát, és az Európa Ligát is. Egyszerű, nem? Aztán világuralom, és a Juventus Népe Nemzeti Front dönt majd minden fontos kérdésben. Tudom, sokan úgy gondolják, hogy a Juve félvállról veszi majd az Európa Ligát. És igen, az előző évek tapasztalatai erre utalnak: a legutóbbi EL szereplésünkkor még a lakatlan szigetekkel is döntetlent játszottunk, és az olasz klubok híresen tojnak az egészre. De a Juventus szerintem nem teheti meg ezt: a BL-béli égést – mert ez az – valahogy feledtetni kell. Arról nem is beszélve, hogy egy jó szerepléssel előreléphetnénk az UEFA rangsorban, és jövőre kicsit nyugodtabban várhatnánk a sorsolást a második kalapból. Végezetül, mint azt szinte mindenütt elmondják, az idei döntő Torinóban lesz. Egyrészt elég király lenne hazai pályán kupát nyerni, ezzel újra az egyedüli klubnak lenni, amelyik minden komolyabb európai trófeát begyűjtött. Másrészt felhívnám a figyelmet egy veszélyre: mi van, ha egy másik olasz csapat nyer a Juventus Arenában a döntőn, miközben mi lézengve kiestünk az első adandó alkalommal? Ezt nem kellene engedni, szerintem közröhej lenne. Azaz a Juventusnak kötelessége komolyan venni, és lehetőleg megnyerni az Európa Ligát.

A rossz hír az, hogy a Juve – mivel vérgyenge teljesítményt nyújtott a BL csoportkörében – nem lesz kiemelt a sorsolásnál, így akár egész komoly ellenfél is várhat ránk. (Vagy az EL csoportelsőket, vagy a BL négy legjobb kiesőjét kaphatnánk, de nyilván olasz ellenfelet – azaz a Napolit – most még nem kaphatunk.) Ezért ideje lenne, ha a játékosok és Conte nem csak szelektíven értelmeznék a „Győzelem nem fontos, hanem az egyetlen dolog, ami számít” mottót. Ha megcsinálnák a a scudetto-olasz kupa-EL mesterhármast, az a klub történelmében is díszhelyre emelné az idei évet. És hát akkor ki nem szarná le a BL kiesést? (Ki? A klub könyvelői, de velük most ne foglalkozzunk.)