A blog levelezőlistáján már többször felmerült, hogy eléggé zavaró, hogy sokszor már úgy írnak vagy beszélnek az újságírók, szakértők a triplázásról, mintha meg is nyertünk volna  mindent – pedig elvileg még akár mind a három fronton bukhatunk. A római vereség pont azt mutatta meg, hogy az utolsó pillanatig koncentrálnia kell a Juventusnak, ellenkező esetben jöhetnek még pofonok. Még 4 meccs van hátra abból az idényből, ami a Juventus történek az egyik, ha nem a legcsodálatosabbja lehet – csak be kell fejezni az eddigi kivételes munkát.

Na, de beszéljünk a római vereségről: tegnap pont az a csapatrész betlizett, amelyik a Juventus legbiztosabb pontját jelenti: Buffon óvodás hibát követett el az első gólnál, de a másodikban is erősen benne volt, Bonucci és Benatia pedig végig nagyon bizonytalan volt: rendre megzavarták őket, sok rossz passzuk, rossz helyezkedésük volt. Beszarni ugyan nem kell, de azért érdemes azt hangsúlyozni, amit Allegri is mindig emleget: még nem nyertünk semmit! De, ahogy arra a poszt végén is kitérek, lehet, hogy a vereség még jót is tehet a csapatnak.

Miért is kaphattunk ki Rómában tegnap? Először is hangsúlyozzuk, hogy idegenben ki lehet kapni az egyik fő riválistól. Ugyanakkor a tegnapi meccset szerintem mi ajándékoztuk az ellenfélnek. Olvasom, hogy a rómaiak már-már tökéletes teljesítményről beszélnek a saját játékuk kapcsán. Nos, ezt tudjuk be a győzelem okozta eufóriának, mert szerintem a második góljukig ők sem nagyon hittek a győzelemben. Onnan viszont ezerrel pörögtek, és természetesen jogosan nyertek. Szóval szerintem szó nincs arról, hogy a nagyon jól játszó ellenfél miatt kaptunk volna ki.

Elbasztam, gyerekek!

Mint ahogy a tartalékos felállásra hivatkozókkal sem teljesen értek egyet: a vereségben a legnagyobb része Buffonnak, Benatiának és Bonuccinak van (én egyértelműen az ő nyakukba varrom a vereséget, elsősorban Buffonéba), míg Asamoah, Lemina vagy Sturaro egyáltalán nem játszottak rosszul – ellenben az amúgy stabil kezdő Cuadradóval vagy Pjaniccsal, akik meglehetősen gyengék voltak. Ha lehet ilyen fellengzősen fogalmazni, a törzsgárda hagyott minket cserben, nem a cseresor. Az egyenlítő gól előtt kontrolláltuk a meccset, de több hibát követően hagytuk, hogy az ellenfél szögletet rúgjon, majd Buffon ijedt labdába-paskolása után De Rossi annyiszor próbálkozzon, ahányszor szükséges a gólhoz. Kettő elég volt, de a védőinktől amúgy belefért volna még legalább egy harmadik kísérlet is.

A csapat hozzáállása lett volna a probléma? Lehet, hogy az volt a fejekben, hogy mindegy, hogy itt mi van, a Crotone ellen hazai pályán úgyis meglesz a győzelem, és ezzel a scudetto? Így ráadásul hazai pályán, 40 000 szurkoló előtt lehet ünnepelni? Ezt nem tudhatjuk, viszont elgondolkodtató, hogy az utolsó három bajnokin szereztük 2 pontot, és kaptunk 6 gólt – közte nem egy olyat, amilyet ez a védelem nem szokott kapni (lásd pl. az Atalanta 2. találatát). Mégis azt gondolom, hogy téves az a magyarázat is, amelyik esetleg nagyképűséggel magyarázná a gyenge teljesítményt és a vereséget.

Sokkal jobb magyarázatnak tartom, hogy egyes játékosok fáradtak, és így az idény végén nehezükre esik 100%-osan koncentrálni minden meccsen. Nem csak fizikailag, hanem lelkileg és mentálisan is rendkívül megterhelő meccseken vagyunk túl. Szóval egy igen éles BL elődöntő után, az olasz kupa döntője előtt nem tudtak a játékosok felpörögni a meccsre. Az elmúlt négy BL meccsünkön a sorozat legjobb támadósoraival álltunk szemben, és kaptunk egy gólt, azt is akkor, amikor már minden eldőlt. Lehet jönni azzal a kocsmafilozófiával, hogy „egy Juve játékosnak minden meccsen…”, de el kell fogadnunk, hogy nálunk is emberek játszanak, akik elfáradhatnak, kifoghatnak gyengébb napot. Bonucci zavarodott tekintete néha arról árulkodott, hogy azt sem tudja, hol van, pedig a Roma nem rohamozott különösebben félelmetesen (láttunk már ennél sokkal félelmetesebb Romát nem is egyszer). Buffon első gól előtti hibája nem, hogy ezen a szinten, hanem bármilyen szinten nevetséges. Szóval nála is koncentrációs problémák lehetnek. Benatiának persze nincs olyan mentsége, mint Bonuccinak vagy Buffonnak, ő szimplán szarul játszott, kiválóan időzítve nagyon gyenge teljesítményét az múlt heti véglegesítése utánra. A tegnapi meccsig azt gondoltam, hogy de jó, a védelemben van variációs lehetőségünk – hát, most már nem így gondolom, főleg, hogy Rugani sérült. Viszont a BL-ben a védelmünk szinte hibátlan, élen a kieséses szakaszra godmode-ban játszó Chiellinivel és az extra megbízhatóságot mutató Alex Sandróval. De amúgy én a fáradtság számlájára írom azt is, hogy a Torino és a Monaco ellen is rengeteg helyzetet hagytunk ki, és pl. Piggy is célozhatott volna pontosabban Rómában. (És akkor mormoljunk el száz kurvaanyaádat az észtországi libalegelőkért, hiszen a barátságos mecces bohóckodásnak köszönhetjük, hogy Pjaca nem bevethető, így nem nagyon tudnak a támadóink pihenni.)

Stuani az új Pirlo

Mi lesz most? Szerdán jön a kupadöntő, a kifejezetten jó formába lendült Lazio ellen, gyakorlatilag idegenben. A kékek rápihentek a döntőre, így az előjelek nem a legjobbak, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy sem Khedira, sem Pjanic nem játszhat. Így valószínűleg Rincon és Marchisio játszik a szokásos támadónégyes mögött – már ha Allegri nem kavarja meg megint a kártyákat, vagy éppen nem zavar be egy sérülés. Mandzukic állapotáról egyelőre nincs hír, pedig ő szerdán is kulcsjátékos lehetne. Ha akarom, akkor szar ügy, mert nincs idő kiheverni a pofont, jön a következő meccs, ha akarom, akkor jó, mert egyből lehet javítani, ráadásul egy sokkal fontosabb összecsapáson, mint egy bajnoki. Buffon pihen majd, Alves, Dybala, Chiellini és Sandro visszatérnek a kezdőbe, a kérdés talán az, hogy az év végére visszaesett Cuadrado vagy Alves lesz a jobbszélső.

A hétvégi ellenfél Crotone meg ugyan erősen kapaszkodik, hogy elérje a bennmaradást, de nehogy már hazai pályán ne verje meg őket egy bajnoki címre hajtó csapat. De ne is tekintsünk ennyire előre: előbb szerdán kell nyerni, aztán majd agyalhatunk a Crotonén. Elég, ha mindig a következő meccset nyerjük meg. Allegri meg majd elgondolkodik azon, hogy miként lehet kezelni a BL meccsek utáni visszaesésünket – mondjuk az biztos, hogy az idén már nem lesz többször ilyen helyzet.

Végezetül pedig arról pár szót, hogy miért is jöhetünk jól a vasárnapi pofonból: újra kiderült, hogy egy pillanatig sem lazíthatunk. Ez a későbbi meccsekre adhat olyan lelki muníciót, ami kell a győzelemhez. Ha nyerünk Rómában, a bajnoki cím ünneplése után nem biztos, hogy fel tudtunk volna pörögni a Lazio ellen – akkor pedig biztos lett volna a vereség. Szóval a kupa szempontjából akár jól is jöhetett a tegnapi 1-3. Ne feledjük, hogy az eddig pofonok után mindig jól jöttünk vissza a következő meccsen. Emellett a csapat tovább játszik éles meccseket, így nem csak edzőmeccsekkel készülünk a BL döntőjére. Persze ha minden jól megy, akkor a hétvégén a Crotone ellen eldöntjük a scudetto sorsát, de az az egy meccs is számít a keret tűzben tartása szempontjából. Ha pedig mondjuk játszunk két döntetlent a hátralevő két fordulóban, és elbukjuk a bajnokságot, akkor meg is érdemeljük, nem? De ahogy nem nyertünk semmit, úgy még el sem vesztettünk semmit.