Amikor a januári, Lazio elleni meccs előtt arról írtak az beharangozókban, hogy a Juve 4-2-3-1-es felállásban lép pályára, sokan voltunk, akik úgy gondolták, hogy csupán az újságírók szokásos, alap nélküli találgatásáról van szó. Különösen, hogy egyes játékosokat szokatlannak tűnő posztokra raktak a jóslatokban. Ehhez képest Allegri tényleg ezt a felállást alkalmazta, ráadásul fényes sikerrel. Január vége óta mindössze egyszer, a Napoli elleni kupameccsen állt fel a csapat eltérő hadrendben, de az akkori 3-4-3 nem is tűnt nagyon jól működőnek – ellentétben a 4-2-3-1-gyel. Szóval az új taktikával kapcsolatban nem is tévedhettünk volna nagyobbat!

A 4-2-3-1-es felállással nem csak, hogy egy kivételével minden meccsét megnyerte a csapat, de többnyire kifejezetten jól is játszott. Az új taktika kapcsán nem keveseknek jut eszébe a tavalyelőtti év, amikor Allegri az idény közben váltott a 4-3-1-2-es felállásra, a csatárok mögött többnyire Pereyrával, és ez a BL döntőig vitte a csapatot. Hogy mi lesz a vége az idei évnek, azt nyilván nem tudjuk. Az viszont már többé kevésbé látszik, a csapaton belül ki a nyertesei és vesztesei a váltásnak – ezt nézzük most át ebben a bejegyzésben.

A legnyilvánvalóbb nyertesek talán a támadósorban vannak. Az új felállásban egyszerre lehet a pályán Higuain és Mandzukic, ráadásul Cuadrado is a számára leginkább testhezálló szerepkörben futballozhat. Higuain kezdőcsapatbeli helye ugye megkérdőjelezhetetlen: egyrészt a 90 milliós ára, másrészt pedig a gólerőssége miatt. Amikor Dybala és Pjaca sérülése miatt együtt voltak a pályán Mandzukiccsal, akkor a horvát játszott előrébb, és Higuain ugyan példaértékű hozzáállással küzdött mint seconda punta, de sokat veszített a hatékonyságából. Bár Mandzukic a pályafutása korábbi éveiben játszott visszavont támadót és szélsőt is, mégis furcsa döntésnek tűnt őt kivinni a szélre – mégis fényesen bevált az ötlet. Ugyanakkor a mostani felállásban Mandzukic a bal oldalon nem tipikus szélsőként játszik: rengeteget besegít a védekezésbe, és igyekszik megtartani a labdákat, utat nyitva az előre törő balhátvédnek – többnyire Alex Sandónak. Benito a Facebookon a 2010-es Eto’o-hoz hasonlította a játékát – nem véletlenül: két különböző adottságokkal rendelkező futballistáról van szó, de mind a ketten védekező szélsőként kulcsemberei a csapatunknak. Mandzukicnál persze néha még előfordul, hogy előtör belőle a középcsatár, és egy-két alkalommal volt, hogy Higuainnal ugyanoda mozogtak, egymást zavarták. Ezek az idővel elmúlnak, ahogy a csapat jobban beletanul a taktikába.

A túloldalon Cuadrado is kifejezetten nyertese a váltásnak. Persze a kolumbiai a 3-5-2-es taktikában is elfért, mivel a jobb oldalon bárhol bevethető (Leccében pl. jobbhátvédként is játszott), de azért elsősorban a támadás az erőssége, ráadásul a korábbi felállásban Dani Alves és Lichtsteiner is ugyanarra a helyre pályázott a kezdőcsapatban, mint ő. Most viszont egyszerre lehet a pályán egy jobbhátvéd és Cuadrado – amivel a széljátékunk még erősebb lehet, és persze Alves és Lichti több lehetőséget kaphat.

De jól járt a váltással Khedira is, aki amúgy mind a Real Madriddal, mind a német válogatottal a 4-2-3-1-es felállásban volt a leghatékonyabb. Így van ez nálunk is: az a Khedira, aki korábban meccseken át volt észrevehetetlen, és akit legszívesebben azonnal eladtunk volna, magára talált, és szerintem kihagyhatatlan ebben a taktikában. Nem elsősorban a „rengeteg” szerelése miatt, hanem mert kifejezetten jól zárja a passzsávokat, mert tud passzolni is, és jól ér a kapu elé (mondjuk a helyzeteket jobban kihasználhatná…). Az erényei sokkal jobban érvényesülnek most, mint korábban, akikor mezzalaként egy kicsivel előrébb játszott.

De úgy tűnik, Pjanic is megtalálta a helyét: a nyári érkezésekor Allegri elmondta, hogy registaként akarja majd játszatni, viszont a bosnyák az őszi meccseken nem volt túl meggyőző ezen a poszton. De mezzalaként vele sem voltunk teljesen elégedettek, annak ellenére, hogy a statisztikái nem voltak rosszak. De nem tudott hatékony, meghatározó játékossá, vezérré válni. A két fős középpályán viszont nem csak a statisztikái jók, hanem észrevehetően erősödött a jelenléte is a pályán. Ugyanakkor ez elején aggasztó volt, hogy gyakorlatilag minden meccsen sárga lapot kapott, mert rákényszerült egy-egy komolyabb szabálytalanságra, hogy megállítsa a meginduló ellenfelet. Mostanra ez valamit javult, a csapat jobban ráérzett arra, hogyan segítse a védekezésben a két középpályást, így Pjanic kevesebb alkalommal kerül kiszolgáltatott helyzetbe. Ez tovább javíthatja, és még hatékonyabbá teheti a játékát, aki így vélhetően a szezon hátralévő részében (is) kulcsjátékosunk lesz majd.

Elvileg a változások nyertese lehetne Pjaca is, hiszen a fiatal horvát elsősorban szélső, és félő volt, hogy ha seconda puntaként játszatja Allegri, akkor úgy járunk majd vele, mint Comannal. Nem arra gondolok, hogy elviszi a Bayern, hanem arra, hogy nem hozzuk ki belőle, amire igazán alkalmas. Egyelőre azonban Pjaca adós az igazán jó teljesítménnyel: ahogy azt Allegri elmondta, több áldozatot kell hoznia a csapatért, hatékonyabbá kell tenni a játékát. Mindenesetre a jövőben Pjaca lehet az egyik nagy nyertese az új taktikának, hiszen úgy tűnik, tartósan is szélsőkkel fogunk játszani: nyáron érkezik Orsolini, aki jobbszélső, és az átigazolási pletykák szerint Bernardeschi vagy Alexis Sanchez is kiszemelt – azaz Marottáék mindenképp erősíteni akarnak ezeken a posztokon.

A változások másik oldalát megvizsgálva, a vesztesek közé tartozik több védő és középpályás is. Korábban általában 3 középhátvéddel játszottunk, ami megkívánta, hogy legyen 5 játékosunk erre a posztra – így mindenkinek jutott elég játéklehetőség. Most viszont Rugani vagy éppen Benatia kevesebbszer kerül a pályára – még ha ez nem is csupán a négyvédős felállásnak köszönhető, hanem a sérüléseknek, válogatott meccseknek is. Barzaglival, Chiellinivel és Bonuccival együtt öten vannak két helyre, ha mindenki egészséges, akkor ez nyilván sok. Viszont Barza és Chiellini elég sokat sérültek idén (is), így egyelőre kezelhető a helyzet. Kérdés, hogy hosszabb távon marad-e a 4 védő, mert ha igen, akkor érdemes lehet elgondolkodni pl. Benatia véglegesítésén. Alapesetben amúgy a kölcsönszerződésben kikötött 17 millióért simán meg kellene tartani, ennyi pénzért ma már nem lehet azonnal bevethető védőt venni.

A középpályán már egyértelműbbek a váltás vesztesei. A 3-5-2-ben három belső középpályásra volt szükség, akiket ráadásul elég szépen lehetett is váltogatni. Sturaro, Marchisio, Rincon, Khedira, Asamoah és Pjanic eljátszott mezzalaként, míg registaként Pjanic vagy Marchsio jöhetett számításba (illetve persze Hernanes). Viszont az látszott, hogy nem csak Khedirának idegen kicsit a szerepköre, Pjanic sem a legjobb registaként, Marchisio meg a sérülése után nem volt az igazi. A jelenlegi felállásban Sturarónak csak Mandzukic helyén volt eddig helye, ami valljuk be, nem igazán testhezálló feladat a számára. Sturaro küzdeni tud, focizni viszont egyáltalán nem, így a középpályás kettős egyik helyére sem igazán jó választás. Rincon leigazolásakor úgy tűnt, hogy kifejezetten sok lehetőséget kaphat, hiszen egy box-to-box középpályásról van szó, aki dinamikát hozhatott volna a statikussá vált középpályás játékba. Most viszont Khedira, Pjanic és Marchisio is egyértelműen előtte vannak. Marchisio pedig korábban atombiztos kezdőnek tűnt registaként, mert ugyan kevésbé hatékony az előrejátékban, mint Pjanic, a védekezést jól segíti. Mára viszont egyértelműen Pjanic cseréjévé vált. Asamoah viszont megtalálta a helyét Alex Sandro cseréjeként, így őt talán kevésbé érintik a változások.

Ami az egyetlen probléma a mostani taktikával, hogy amint az Beni is írta korábban, nincs túl sok cserénk a támadóposztokra. Pjaca az egyetlen, aki bevethető a kezdő négyesen kívül, Kean egyelőre arra alkalmas, hogy a meccsek végén bedobjuk pár percre. Egy 17 éves sráctól egyelőre nem várhatjuk, hogy stabilan a kezdőcsapat közelében legyen. Szóval nincs sok variációs vagy cserelehetőség, egy formahanyatlás vagy sérüléshullám újabb változtatást igényelne Allegritől. Jövőre viszont vélhetően változik a helyzet – a kérdés, hogy a jelenlegi edzőnkkel, vagy valaki mással. Ma viszont Allegri az olasz sajtóban már fantasztikus négyesként is emlegetett támadókvartettel mutathatja meg, hogy tanultunk más hibájából, és nyerő pozícióból nem adjuk ki a kezünkből a továbbjutást.