Bár ebben a fordulóban helyezést tekintve nem léptünk előre, azért így is közelebb jutottunk az első helyezetthez. Akarom mondai, a múlt heti első helyezetthez; a mostani capolistával szemben ugyanis elég keveset faragtunk a hátrányból, lévén az elmúlt hat meccsen ők is 5-0-1-es formát futottak. Meddig juthatunk el a szezon feléig? Mire figyeljünk? Mi változott? Mi történt hétvégén? Statisztika, szarásig.
Jól hangzik kezdő felütésnek, hogy május eleje óta először újra tétmeccset játszik a csapatunk. Pedig a szuperkupa csak egy valamire jó: Berlusconi mondhatja, hogy a Milan a világ legsikeresebb klubja, mert sok ilyen egymeccses szart nyert, ami a kutyát nem érdekli. Gyorsan mondd fejből: mi volt két éve a szuperkupán? És három? Ugye, hogy gondolkodnod kell rajta. Megnyugtatlak, az ideire sem fogsz emlékezni jövőre.
Nesze neked szuperkupa
A Szuperkupát – igaz, tizikkel – buktuk, ma ez nem fér bele. Ezüst csillagért és dicsőségért megyünk, kissé tartalékosan. Mini-beharcsi.
Tegnap a bajnokság első helyezettje, az idén a nagy előny birtokában néha meglepő botlásokat produkáló Juventus és az elmúlt két hónapban bombaformában játszó, bár kissé tartalékos Lazio találkozott. Ez most az olasz bajnokság csúcsrangadója. Langyi döntetlent vártunk, végül általános meglepetésre ez lett belőle:
Lazio, Monaco (BL), Torino, Fiorentina, Sampdoria, Cagliari, Izé, Napoli, Verona, Lazio (Copa) – és lehet, hogy közben még két meccs egy Real Madrid kaliberű csapattal. Ennek a sorozatnak vágunk most neki.
Izgalmakat akartatok? Fogcsikorgató küzdelmet? Kardélek szikráját, páncélok hasadását kívántátok? Gigászi ütközetre számítottatok, ahol az utolsó pillanatig kérdéses, ki dughatja meg a sárkányt, és vághatja le a hercegnő fele királyságát?
A Lazio valamiért a Conte-éra egyik legnagyobb ellenfele volt. Nekem legalábbis úgy tűnik. Nem azért, mert a bajnoki címért harcoltak, vagy akár a legcsekélyebb veszélyt is jelentették a bajnoki címeinkre, hanem azért, mert mindig jó meccseket játszottunk velük, és gyakran nem is sikerült legyőznünk őket.
Furcsa volt ez az egész tegnap. Nem is találtunk mi sem szavakat, igazából egy-egy helyzetről, momentumról, játékosról folyt a vita, a meccsről egészében sokkal kevesebb szó esett, hiszen nehéz értékelni egy olyan összecsapást, ahol egy órát emberhátrányban játszunk. Azért mi most mégis megpróbáljuk, de hasonló módon csak néhány dolgot kiemelve.
Amúgy is bizonytalan volt
2012. őszén bajnoki meccsen fogadtuk a Romát. Habkönnyű gálameccsen 4:1-re picsáztuk el a vendégeket, csak a gólkülönbség volt kérdéses. Könnyedén szaladtunk át a vendégcsapat védelmén, és ha nincs az olaszos „földön fekvő ellenfélbe nem rúgunk bele” mentalitás, akár kétszer ennyi gólt is szerezhettünk volna.
2013. őszén bajnoki meccsen fogadtuk a Laziót. Habkönnyű gálameccsen 4:1-re pics… Lásd fentebb.
2013. telén a „visszavágóra” Rómába látogattunk az akkora a 9. helyre visszacsúszó AS Romához. Az őszi meccs edzőjét az ellenféltől addigra kipaterolták, a helyét egy, a védekezéssel sokkal komolyabban foglalkozó szakember vette át. Az előjelek kedvezőek voltak, a Juve jó formában érkezett a találkozóra, a bukik szerint egyértelmű esélyesek voltunk. Kikaptunk 1:0-ra, nehezen magyarázható játékkal.
2014. telén a „visszavágóra” Rómába látogatunk a 9. helyen poshadó Lazióhoz. Az őszi meccs edzőjét a bilikékek külső körletre pakolták, a helyén most egy, a védekezésre komoly hangsúlyt fektető öreg róka ült. Nehezen magyarázható játékkal 1:0-ra kikapunk? Egy kattintás ide a folytatáshoz….
