0-0-ra nyertünk

Dincsi a múltkor rámolvasta, hogy elitista vagyok, de hát ha valaki ennyire szép és ennyire gazdag, akkor ez valahol természetes. Most mégis egyike voltam azoknak, akik a meccs után nyilvánvaló hiányérzettel, de cseppet sem szomorúan álltak fel a kanapéról. A különbség csak az, hogy az enyémet kihalt, illetve veszélyeztetett fajok bőréből cserzették, de mint említettem, én nagyon gazdag vagyok. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A túl jól sikerült trollkodás

A jó hír – amellett, hogy bejutottunk a kupa döntőjébe – hogy a klub és a játékosok felfogták, hogy a dolgok törékenyek, és hallgattak Benire: igyekeztek állásban tartani Mancinit. A rossz viszont az, hogy ezt olyan módon sikerült megvalósítani, amit Juve szurkolóként kifejezetten kínos volt nézni. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Hernanesről, ismét

bonu-inter

Tegnap tükörsima meccsen behúztuk a három pontot az ex-capolista, majd ex-BL-helyen álló, most épp leendő ex-EL-helyezett, szedett-vedett társaság ellen. Visszafogott vélemények szerint is teljesen megérdemelt győzelmet arattunk, szerintünk meg a tegnapi vendégeink hatalmas szerencséje, hogy már a 20. percben nem vezettünk legalább kettővel.  A mérkőzés legjobbjának Bonucci bizonyult, már elküldtük neki a tagdíjakból vásárolt, méregdrága ajándékkosarat. Mégsem ő lesz ezen írás fókuszában, hanem egy, a meccs utáni nyilatkozatokból kiemelt Allegri-mondat: Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Nem kevesebb zseninél

Kivillant a baszomnagy bicepsz, jónapotkívánok!

Bár Hernenesszel kapcsolatban akkora bakot lőttem, mint az Izé-tábor a „Sosem csaltam el bajnokságot” drapival, a szerzők között én voltam az egyetlen, aki a legválságosabb szeptember-októberi időszakban is azt mondtam, rendben leszünk, ha visszatér Marchisio és Pogba elkezd futballozni. Elkezdtek, és velük a többiek is.

I shot you down BANG-BANG, you hit the ground BANG-BANG

I shot you down BANG-BANG, you hit the ground BANG-BANG

Egy kattintás ide a folytatáshoz….