Szubjektív múltidéző: Atalanta

Talán furcsa, de mai ellenfelünkről, az Atalantáról, nem elsősorban a korábbi meccsek ugranak be, hanem az, hogy mennyi jó játékos érkezett hozzánk Bergamóból. Pedig lenne felidézni való meccs is bőven: az 1997-es BL döntő előtti, vagy Del Piero utolsó meccse, vagy amikor Lazzari egyedül ejtette ki Capello csapatát az olasz kupából. Most mégsem ezeket idézem fel.

Scirea1

A két klub jó kapcsolata következtében viszonylag sokan kerültek a Juventushoz az egyik legjobb olasz nevelőegyesülettől. A legfontosabb egykori Atalanta játékos, aki hozzánk igazolt, minden bizonnyal Gaetano Scirea volt. Minden idők egyik legjobb védője 1974-ben középpályásként került Torinóba, hogy aztán legendásan elegáns és sportszerű középső védőként mindent megnyerjen a csapattal. a Juve mezben lejátszott 552 hivatalos meccse sokáig klubrekord volt- Scirea után két évvel érkezett hozzánk Antonio Cabrini – a két játékos volt az első, akik az összes, UEFA által kiírt nemzetközi klubtrófeát megszerezték. Cabrini lett a Juve csapatkapitánya, miután Scirea visszavonult. Balhátvédként valószínűleg mindig is ő marad az összehasonlítási alap a posztján szereplő Juve játékosok számára.

Cabrini1

Scirea és Cabrini csapattársa volt a ma edzőként ismert Cesare Prandelli, aki 1979 és 1985 között szintén mindent megnyert a klubbal, bár a fentebb említett két legendával ellentétben ő nem volt biztos tagja a kezdőcsapatnak. Talán már kevesen emlékeznek rá, de 2004-ben erősen tartotta magát a pletyka, hogy Prandelli lesz a Juve következő edzője – még Luciano Moggi is úgy nyilatkozott, hogy Deschamps és Prandeli közül kerül ki az idény végén távozó Lippi utóda. Aztán végül – tipikus moggis húzásként – meglepetésre Fabio Capello lett az új mester, Prandelli pedig aláírt a Romához, ám felesége betegsége miatt leköszönt posztjáról.

Az 1990-es években is több nagyszerű játékos érkezett hozzánk a fekete-kékektől: a Serie A történetének egyik legkeményebb védője, Montero (1996), a védőként kezdő, de igazából középpályásként beérő Tacchinardi (1994), a csak két szezont nálunk játszó védő, Mirkovics (1998), Dino nagy kedvence, Porrini (1993), a futball egyik legnagyobb vándora, Christian Vieri (1996) – utóbbi egy évet töltött csak nálunk, eladását később a klub és a játékos is megbánta a nyilatkozatok alapján.

1997-ben a Parmától vettük, de az Atalantából érkezett a gólkirályként érkező (és minden csapat ellen betaláló) Filippo Inzaghi is, akit Trezeguet kiszoritott, és 2001-ben a Milanhoz távozott – cserébe pedig érkezett a nagy ígéretnek tartott, de a reményeket soha be nem váltó Christian Zenoni. Inzaghiról talán még annyit, hogy azon kevés, nálunk játszó játékosok közé tartozik, akiket nem bírtam kedvelni, így kifejezetten örültem a távozásának (a Real elleni BL döntőn mindent kihagyott, ekkor vesztette el minden szimpátiámat).

Az elmúlt években meggyengülni látszik a korábbi jól működő igazolási csatorna, manapság az Udinese tölti be kicsit azt a szerepet, amit régen az Atalanta. Az utolsó atlantai igazolásuk Pideon volt, aki 2012 telén igazolt hozzánk, miután a cagliaris Nainggolant nem sikerült megszerezni a szokásos kölcsön + opció módon. Pideon azóta legendás lett, hiszen igen szerény képességei ellenére már sokszor bajnoknak vallhatja magát. Nemrégiben megújította a klub a szerződését, így ha minden igaz, akkor 2017-ig marad a Juventusnál.

Gc Bergamo 18/09/2011 - campionato di calcio serie A / Atalanta-Palermo / foto Giuseppe Celeste/Image Sport nella foto: Simone Padoin

Ha a hagyományokat nézzük, akkor akár azt s figyelhetjük a mai meccsen, hogy vajon ki lehet az, aki Cabrini, Scirea vagy Porrini nyomdokába lépve hozzánk igazol. Persze ma elsősorban nem ez izgat majd minket, hiszen a Napoli tegnapi győzelmével most rajtunk a lépéskényszer, és nyerni kell, hogy megőrizzük az előnyünket a tabellán. Már csak a hétközi szégyen miatt is bizonyítania kell a csapatnak. Allegri a A 4-3-1-2-es felállást választotta mára, elöl a legerősebbnek számító Dybala-Mandzukic kettőssel. A hivatalos kezdőcsapapat: Buffon – Lichtsteiner, Barzagli, Bonucci, Evra – Khedira, Marchisio, Pogba – Pereyra – Mandzukic, Dybala.

  • humorpalanta

    Na Pereyra, lássuk mit tudsz! 🙂

  • Pingback: Szubjektív múltidéző: Atalanta | Zongoracipelő()

  • Juventino

    Che gol! Lemmy rocks! 😉 Megmutatta Pogbának, hogy kell ezt csinálni.

    Ha Carlo tényleg kifizetne 20+ millát Khediráért, akkor részemről Auf Wiedershen!

    • Tonhalacska

      Akkor Marrotta részéről is Auf lesz. Egyébként nagyon agyas játékos, de láááásssú.

    • skiz

      mit akartok még eladni münchenbe? sört, dirndlit?

      #szarveszprém

  • Preference

    Pereyra jobban lopakodik,mint egy F-22Raptor.A leggyengébb volt a csapatból.Ellenben Barzapapát eddig is kedveltem,de mától fülig szerelmes lettem belé…..

  • Jumpman23

    az első félórában olyan könnyen kerültünk az Atalanta védelme mögé, mintha erre vágynának letolt nadrággal. És egy nyamvadt épkézláb beadás nem volt most sem. Normál esetben ez a nehezebb meló, kipasszolni a védelmet úgy, hogy valaki üresbe futhasson a védövonal mögött. Ez nekünk tökéletesen sikerült. Majd visszaadtuk a labdát, hogy tovább gyakoroljuk a mögékerülést.
    Tehát ledumálom a csajsziról a felsőruházatot, majd amikor azt várná, hogy valami veszélyeset húzok, visszaadom neki a topot, hogy na akkor most újra elölről.
    mondjuk így is nyertünk, csak hát, izééé. Ha lesz olyan meccs, ahol csak hébe-hóba jutunk el beadási lehetőségig, akkor azért fel is kellene majd nézni, mielőtt bele***unk a labdába. Vagy ez annyira lerágott csont lett, hogy hagyjuk inkább a **ba?

  • Enslaver

    Annyira nincs most téma itt a blogon, ha így folytatjuk, belekezdek a Real-Roma vagy a Chelsea-PSG meccsek mélyelemzésébe, bár azért nekem nem fizetnének, ezért el is vetem gyorsan a gondolatot… (Lemminget amúgy én is komálom.) Na pápá!

    • bombahoppa

      mi ez coming out? itt nyugodtan elemezgethetsz, de ha másik fórumon vagy blogon posztolgatsz, öri-hari!

      Lemcsibaba <3

      …ja és odaát már van beharang

  • Juventino

    Götze a hírek szerint eladó – hajrá, Kloppo, remélem a nosztalgia visszahúzza a régi mesteréhez. Semmi szükség még egy cérnametélt izomzatú germán diszkontárura, aki még diszkont is drága lenne.