„2006. szeptember 9-e van, Riminiben, a Stadio Romeo Neriben a Juventus történelme első mérkőzésére készül a Serie B-ben – Jó estét kíván Fabio Caressa és Beppe Bergomi!” – ez a kép és ez a bejelentkezés köszöntött, miközben még mindig nem hittem el azt, ami történt (ma még inkább nem hiszem). A Juventus közröhej tárgya lett, divat lett a csapaton ugrálni. Az akkori ugrándozók görcsbe szorult gyomorral várják a Juve mai vereségét, bár nem tudni, hogy ezzel mit akarnak igazolni.

Aztán csupasz seggel, jegy nélkül lementünk egy hétfő este Nápolyba, ahol a maffiaháború miatt az egész várost a katonák uralták, és az afrikaiak lenéző pillantásai közepette láthattuk Del Piero pályafutásának egyik legszebb szabadrúgásgólját – hogy aztán a tavaszi, torinói visszavágón, a 2-0-ás győzelem után gyakorlatilag már a a B-ligás bajnoki címet ünnepelhessük.

Ma nem leszünk ott Berlinben – mód lett volna rá, de már évek óta kerüljük a közeget, amelyik üzletté silányította a labdarúgást, ráadásul szurkolói csoportok üzletévé. Sokan nem lesznek ott ugyanilyen okok miatt, bár megérdemelnék, mert a nehéz időszakban kitartottak a klub mellett. Ez szomorúvá tesz bennünket, de a döntőbe jutás örömét nem halványítja.

A görcsölőket sajnáljuk, nekik ma mindenképpen szar estéjük lesz.